7.rész

Másnap a telefonom csörgésére keltem. Noah már nem aludt mellettem. Körbenéztem és nem találtam sehol. Még a fürdő ajtó is nyitva volt, tehát ott sem volt. Izzy hívott, úgyhogy felvettem.

-Szia Izz! Minden rendben volt?- kérdeztem aggódva.

-Hali Ash! Persze, most nemrég értünk a szállodába. Gyönyörű itt minden. A repülés annyira fárasztó, mindjárt elalszom.- ásított bele a telefonba.

-Itt dél van.- néztem meg az órát.- Nálatok mennyi az idő?

-Este hét. Szerintem lefürdök és megyek aludni. Te mit csináltál eddig?- kérdezte kíváncsian.

-Romeoval játszottam.- nem akartam, hogy aggódjon miattam.

-Jólvan. Majd még beszélünk. Pusza!- köszönt el.

-Puszi!- raktam le a telefont. Mikor felkeltem az ágyból, észrevettem egy papírt. Széthajtottam, majd elolvastam mi volt benne.

"Ashlynn!

Elmentem reggeliért a közeli kisboltba.

Noah."

Nem egy tartalmas levél. Eszembe jutottak a tegnap este történései. Mennyire jó érzés volt, hogy így foglalkozott velem. Remélem ezek után sikerül többet is megtudnom róluk. Bementem a fürdőbe, megmosakodtam, kifésültem a hajam. Épp léptem ki a fürdőből, mikor kinyílt a bejárati ajtó.

-Szia!- köszönt halvány mosollyal az arcán Noah.

-Szia! Ne haragudj, hogy ilyen sokáig aludtam.- néztem rá bocsánatkérőn.

-Semmi baj. Hoztam reggelit. Miután megettük, indulhatunk is.

-Rendben, jó ötlet. Nem látott meg téged senki?- jutott hirtelen az eszembe, nem szabad hogy felismerjék.

-Nem. Pontosabban mikor a recepciós meglátott, fintorogva elfordult.- nevette el magát. Ezen én is elmosolyodtam. Miután megettük a kajákat, elindultunk haza. Lent a recepciónál én fizettem és amíg a nő megszámolta a pénzt, Noah gyors aláírta és utána rögtön el is fordult. A kocsiban hazafelé csendben ültünk és néztük a tájat. Visszagondolva, elég jó este volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól ki fogunk jönni. Gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. Kicsit meglepődtem, mikor megláttam Isabell nevét.

-Mi történt?- kérdeztem rögtön aggódva.

-Nem történt semmi. Miért kérdezed ezt?

-Arról volt szó, hogy alszol. Gondoltam azért hívsz, mert történt valami.

-Jajj, dehogy! Csak nem tudok elaludni. Fura teljesen új helyen lenni.- mondta szomorkásan.

-Már csak pár nap, és újra itthon leszel. Addig élvezd, amíg lehet.

-Rendben főnök! Veled miújság? Mit csináltál tegnap este?- kérdezte kíváncsian.

-Semmi különöset. Este, mikor elvittem Romeo-t sétálni, teljesen lefárasztott. Hamar elaludtam.- rossz volt megint hazudni neki, de most csak még rosszabb lett volna, ha elmondom az igazat.

-Na akkor legalább te tudtál aludni. Puszild meg helyettem Romeo-t. És ha beszélsz anyáékkal, lécci nekik is mondd, hogy puszilom őket.

-Rendben, átadom mindenkinek. Úgyis fel akartam hívni anyáékat, délután.

-Miért?- érezte, hogy valami fontosat akarok megbeszélni velük.

-Csak azért, hogy nem maradt-e otthon Romeo labdája. Mert nem találom a dobozban.- nem mondhattam semmit, mert akiről beszélni akartam, itt ült mellettem a kocsiban.

-Én láttam. Lehet már eljátszotta valahova. Johnsonékkal találkoztál?- kérdezte aggódva. Megint hazudnom kell. Utálom magam ez miatt. Nem mondhatom neki, hogy épp most kocsikázok az egyikkel, miután együtt töltöttük az estét.

-Nem láttam őket. Ne aggódj, én rendben leszek itthon. Figyelj magadra, és élvezd, hogy Párizsban vagy. De most mennem kell mert odaég az ebédem. Puszi.- hadartam és le is raktam a telefont. Tenyerembe temettem az arcom. Nagyot fog csalódni, bennem mikor hazajön.

-Nem gondoltam volna, hogy letagadsz a legjobb barátnőd előtt. Azt hittem, nincsenek titkok köztetek.-gúnyolt ki és megint elővette a bunkó viselkedését. 

-Jobb, ha most nem aggódik semmin.- mondtam halkan, szinte suttogva.

-Szóval miattam aggódni kell? Te találtad ki ezt a hülye ötletet. Most meg úgy csinálsz, mintha félned kellene tőlem. Teljesen nem értelek.- akadt ki. Eddig minden olyan jó volt, erre tessék, megint ilyen. 

-Nem félek tőled! Isabell gondolja úgy, hogy amíg nem tudok meg többet rólatok, mint amennyit apa mondott, addig inkább maradjak távol tőletek.

-Honnan tudna apukád bármit is rólunk?- lepődött meg. Lehet ezt nem kellett volna elmondanom neki.

-Anyukátokkal nagyon jóban volt az apám. Kiskorodban téged is ismert.- csak suttogásra volt bátorságom. Féltem, hogy ilyen állapotban, hogyan reagál bizonyos dolgokra.

-Akkor tudja, hogy mi történt az apámmal? Tudja, hogy ki ölte meg?- kicsit megijedtem a hangjában rejlő követelőzéstől.

-Nem tudom. Csak nagyon keveset beszélnek velem ezekről a dolgokról.- reméltem ezek után, kicsit szüneteltetjük ezt a témát.

-Beszélhetnék vele egyszer én is?- most már sokkal nyugodtabb volt. Fura ez a srác. Egyszer még kedves, utána bunkó, majd megint az előbbi. 

-Persze, majd megkérdezem mikor jönnek látogatóba.

-Köszönöm! Lehet nagy kérés, főleg az eddigi dolgok után, de légyszíves próbáld hamar idehívni őket.- nézett rám boci szemekkel. Minél többször nézek a szemébe, annál nagyobb hatással van rám. Mint egy varázslat. Teljesen elveszi az eszem. Az út további része csendben telt. Eszembe jutott, hogy ha holnap már megyek az egyetemre, akkor fel kell rá készülnöm. Gondoltam megkérem David-et, hogy hozzá át nekem. Már végzett az egyetemen, így felhívtam.

Sziasztok! Itt a 6. rész. Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást!

6.rész

Úgy döntöttem jobban járunk, ha majd Andrew-val beszélek erről. Ő sokkal normálisabb. Már kezdtem nagyon unni magam. Egyre jobban felidegesített. Én teszek neki szívességet elég gyakran, és arra se képes, hogy válaszoljon a kérdéseimre. Már mindenfelé kalandoztak a gondolataim, mikor észrevetttem, hogy levette a gyújtást a kocsiról.

-Ez az a hotel?- kérdeztem lepetten. Elég nagy volt, azt hittem valami kis útszéli hely lesz.

-Igen, megjöttünk.- sóhajtott egy nagyot.

-Rendben, akkor beszéljük meg az álneveket. A többinél majd improvizálunk, csak arra kell figyelnünk, ne szólaljunk meg egyszerre. Inkább hagyd, hogy én beszéljek. Elizabeth Scott és David Scott?- kérdeztem tőle.

-Rendben. A 611-es szobát kérd. Indulhatunk?- láttam rajta, hogy minél hamarabb túl akar esni rajta.

-Persze, mehetünk.- szálltunk ki a kocsiból. Mindketten vettünk egy nagy levegőt és beléptünk.

-Ismerem. Neked kell kivenned a szobát. Én közben nézelődök, mert nekem kell alá írnom a papírokat. Menjünk.-indult el, miután megigazította a sapkáját.

-Jó estét kívánok! Miben segíthetek?- kérdezte udvariasan a nő, miközben végigmért minket.

-Szép estét! Egy szobát szeretnénk kivenni a férjemmel.- mosolyogtam rá vissza.

-Gondolom franciaágyasat. Elég fiatalok, mióta házasok?- nézett ránk gyanakodva.

-Pont ma három hónapja. Hát nem csodás?!- kicsit rájátszottam, hogy hihetőbb legyen.

-De. Gratulálok önöknek. A legfelső emeleten van egy gyönyörű nászúti lakosztály. Az megfelelne?- kérdezte a nő, és a nyávogásom után, láttam hogy elhitte.

-Sajnálom, de nekem a szerencse számom a 11-es. Esetleg azt a szobát nem tudná adni?- kérdeztem udvariasan. 

-11-es szobánk nincs, csak három számjegyű szobáink vannak sajnálom. Esetleg a 111-es?- kérdezett vissza.

-Akkor a 611-es legyen inkább. A férjemnek, a 6-os a szerencseszáma.- elég sokára választottam ezt a szobát. Remélem nem tűnt fel neki semmi.

-Az pont ma szabadult fel.- nézett rám furán a nő.

-Hallod drágám! Mondtam, hogy a 6. szállodában, már megtaláljuk a szobánkat! Végre nem kell tovább kocsikáznunk.- megint kicsit magasabb hangszínre váltottam.

-Éljen. Fel is megyünk, vagy itt töltjük az estét.- kérdezte mélyebben, és irónikusan.

-Úgy látszik a férje, mégse örül annyira mint, maga.- nézett Noah-ra furcsán.

-De nyuszifül, nagyon örülök. Csak még jobban örülnék, ha rátérhetnénk a lényegre.- a végét már halkabban mondta. Arréb húzta a hajamat a jobb vállamról, és elkezdte a nyakamat csókolgatni. Ezt jó ötletnek tartottam, mert így legalább az arca se látszik.

-Hidd el, ha felértünk én rögtön a lényegre fogok térni.- mondtam neki én is perverz hangsúllyal, úgy hogy a nő is hallja.

-Tessék itt a kulcs. Menjenek csak.- adta oda a kulcsot. Miután Noah aláírta a papírokat álnévvel, elindultunk. Még hallottuk ahogy a recepciós halkan elmormog egy undorítót. Noah megnyomta a lifthívót, majd beszálltunk a liftbe. Mikor megláttam, hogy csak mi leszünk bent, rögtön kitört belőlem a röhögés.

-Veled meg mi van?- nézett rám furán Noah.

-Láttad milyen arcot vágott, mikor elkezdtél puszilgatni? Le merném fogadni, hogy nem mostanában volt pasival.- nevettem el magam újra.

-És te hallottad, mit mondott mikor megfordultunk, és megfogtam a derekad?- kérdezett vissza mosolyogva.

-Undorítóó!- utánoztam a recepciós hangsúlyát. Neki se kellett több, mostmár együtt nevettünk. Mikor felért a lift, Noah elindult az egyik irányba. Követtem, majd az ajtóban megállt és előre engedett. Rögtön az egyik falhoz lépett. Megkopogtatta a falat, ami kinyílt. Elég bonyolult volt a dallam, gondolom az lehetett a zár. Amikor már teljesen kinyílt a fal, kivett belőle egy dobozt. Felismertem a dobozt. Ezt hoztam el legelőször a professzortól. Berakta a hátitáskájába.

-Ez a fürdő. Mindjárt jövök.- mutatott egy ajtóra, amin be is lépett. Gondoltam, körbenézek amíg intézi a dolgát. Épp léptem volna az ablakhoz mikor megszólalt a telefonja az ágyon.

-Andrew hív.- kiabáltam be neki.

-Vedd fel. Ti találtátok ki ezt az ötletet. Biztos veled akar beszélni.- mondta, mikor kijött és leült a kanapéra.

-Szia Andrew!- vettem fel a telefont.

-Hali Ash! Miújság?- kérdezte kíváncsian.

-Már a szobában vagyunk. Megvan a doboz is.- mondtam neki mosolyogva.

-Na az jó! Az jutott eszembe, hogyha most rögtön leléptek, az túl feltűnő. Ott kéne maradnotok legalább ma este.

-Ebben igazad van. Megbeszélem vele is. Majd még beszélünk szerintem. Szia!- köszöntem el, és miután lerakta a telefont, visszaadtam Noahnak a készüléket.

-Megint mit találtatok ki?- kérdezte nagyot sóhajtva. Én leültem vele szemben az ágyra.

-Andrew arra gondolt, hogy itt kéne maradnunk az éjjel. Ha esetleg már most elmennénk, azzal túl nagy feltűnést keltenénk.- vázoltam fel a helyzetet.

-Most kivételesen egyetértek veletek. A héten szabadságon vagyok. Legalább nem kell hajnalban indulnunk.

-Baszki, az egyetem!- jutott eszembe.

-A holnapot nem hagyhatod ki? Túl fáradt vagyok a korán keléshez.- nézett rám kérlelően.

-De, persze. Telefonálok az egyik csoporttársamnak.- mosolyogtam rá vissza. Mikor beleegyeztem, hogy holnap nem megyek be, akkor láttam először őszintén mosolyogni. Lélegzet elállító mosolya van. Fáradtan, és kócosan pedig még jobban nézett ki.

-Köszönöm.- jött oda hozzám, és adott a homlokomra egy puszit. Mire felfogtam, volna már ott se volt. Hallottam, hogy megnyitotta a zuhanyt a fürdőben. Na jó! Ha a mosolya volt lélegzet elállító, akkor erre semmit se tudok mondani. Sikerült teljesen összezavarnia. Gondoltam, amíg fürdik felhívom a csoporttársam, Davidet.

-Igen?- vette fel a telefont David.

-Szia! Ashlynn vagyok. Csak azért hívlak, mert holnap nem tudok bemenni az egyetemre.

-Köszi, hogy szóltál. Minden rendben veled?- vele voltam az egyetemen a legtöbbet. Nagyon jó barátok lettünk.

-Igen, csak valami közbejött.- nyugtattam meg az aggódását.

-Rendben. Utána jössz, drágám?- kérdezte túl kedvesen. Sokan hitték azt, hogy együtt vagyunk. Az elején még mindenkinek tagadtuk, de aztán meguntuk. Mindenki higgye azt, amit akar. Néha még rá is játszottunk. Nagyon jól elvoltunk mindig is.

-Persze szívecském, ott leszek. Vagy ha mégsem akkor még hívlak. Na puszika.

-Pusszantás drágaságom!- köszönt el ő is, mire én elkezdtem nevetni.

-Bocs, nem akarlak megzavarni.- megint visszaváltott arra a bunkó hangsúlyra.

-Nem zavartál meg. Csak az egyik csoporttársammal beszéltem.- néztem rá mosolyogva, hátha ő is megenyhül.

-Inkább úgy hangzott, mintha a te Rómeóddal beszéltél volna.- utalt arra, hogy milyen nyálasan beszélgettünk.

-Tudod van akivel el lehet szórakozni.- váltottam át én is komolyra.

-Gondolom, milyen jól szoktatok együtt szórakozni esténként.

-Most állj le! Barátok vagyunk, akik hülyéskednek. Nem vagyok kurva, és ő nem a rómeóm.- borult el az agyam. Már félig kiabálva beszéltem, mikor egyszer csak abbahagytam. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem!

-Mi történt? Hirtelen elsápadtál.- jött közelebb aggódva Noah.

-Romeo!- jutott eszembe kutyuskám. Még vacsorát se adtam neki.- Haza kell mennünk!- néztem rá komolyan.

-Miért? Az előbb mondtad, hogy muszáj itt maradnunk.- láttam, hogy fogalma sincs mi ütött belém.

-Nem etettem meg Romeo-t, és még le is kell vinnem sétáltatni. Teljesen kiment a fejemből. Úristen, milyen gazdi vagyok!- akadtam ki teljesen. Már a sírás határán álltam. Utálom, mikor megvan, mert akkor nagyon hamar elkap a sírás. Észre se vettem, hogy sírok. Noah letörölte egy könnycseppemet.

-Van valahol pótkulcsod a házhoz?- kérdezte megnyugtató hangsúllyal, miközben elöttem guggolt.

-Nincs. A másik kulcs Isabell-nél van. Várj!- gondolkoztam el.- Nálatok hagytam a kulcsot. Még azt is képes vagyok elhagyni.- jött rám újból a sírás.

-Héé! Ez csak jó. Felhívjuk Andrew-t. Átmegy, leviszi, megeteti. Minden rendben lesz.- mosolygott rám.

-Köszönöm. Beszélhetek én Andrew-val?

-Persze, tessék hívd fel.- nyomta a kezembe a telefonom.

-Köszönöm.- mosolyogtam rá vissza.

-Szívesen. Lemegyek körülnézek. Úgy emlékszem van itt egy büfé. Hozzak neked valamit?

-Légyszíves valami csokit. Utána már nem leszek ilyen nehezen elviselhető.- néztem rá mosolyogva.

-Nem vagy nehezen elviselhető. Inkább kiszámíthatatlan.- mosolygott vissza rám. Megint ez a gyönyörű mosoly.- Mindjárt jövök.- és már ki is lépett az ajtón.

-Szia Andrew!- köszöntem, mikor felvette a telefont.

-Hali Ash!- köszönt vissza jókedvűen.

-Lenne egy óriási kérésem. Valahol a lakásotokban van a lakáskulcsom.

-Igen, már megtaláltam. Oda készítettem az előszoba szekrényre.

-Át kéne menned hozzám. Romeo-t le kéne vinni sétáltatni. Utána a táljába kéne adni kaját, ami az egyik alsó konyhaszekrényben van.

-Ki az a Romeo?- kérdezte meg félve.

-A kutyám. Arra figyelj, hogy ne érezze meg, hogy félsz. A fogason lesz a póráza. Ültesd le és csak utána tedd rá a pórázt. Lehet az elején, nem fogad szót, akkor mutasd meg neki a kulcsom. Azt fel fogja ismerni. Elég ha negyed órát lesztek lent.

-Ha valami van akkor majd hívlak. Tudom hogyan kell bánni egy kutyával. Ne aggódj menni fog.- mondta és már le is rakta a telefont. Remélem is, hogy sikerül neki. El kellett mennem mosdóba, és mivel Noah-nál van a kulcs, mindent vittem magammal a fürdőbe. Épp mostam volna meg a kezem, mikor hallom, hogy Noah a nevemet kiabálja.

-Fürdőben vagyok!- kiáltottam ki neki.

-És a táskám?- kérdezte aggódva.

-Itt van.- mentem ki a szobába, kezemben a táskával. Leraktam a fal mellé.

-Rendben. Vettem két tábla csokit, mert nem tudom melyiket szereted. Az egyik karamelles, a másik pedig epres.- mutatta fel a szerzeményeit.

-Mindkettőt imádom.- mosolyogtam rá.

-Akkor osztoznunk kell. Én is szeretem mindkettőt.- és ismét az a mosoly. Leült az ágyra, majd megütögette maga mellett a helyet, ahova le is ültem.

-Kezdjünk az epressel, a karamellest jobban szeretem.- mondtam, mikor kérdőn felém mutatta mindkettőt.

-Én is így gondoltam.- úgy látszik ez a mosoly már állandó lesz. Én ennek csak örülök.- Tudtál beszélni Andrew-val?- kérdezte, de válaszolni nem tudtam, mert megcsörrent a telefonja. Ahelyett, hogy a füléhez emelte volna lerakta kettőnk közé és kihangosította.

-Andy ki vagy hangosítva.- közölte vele.

-El se hiszem, hogy képes voltál erre Ash! Azt hittem, bírjuk egymást! Erre te beküldesz az oroszlán barlangjába! Én már tényleg testvéremként gondoltam rád!- mondta feldúltan. Én teljesen lefagytam. Először azt se tudtam, miről beszél. Akkor esett le, mikor Noah elkezdett nevetni.

-Csak nem félsz a kutyától, öcsikém?- kérdezte nevetve.

-Ez nem vicces. Azt hittem egyben lenyel.- szegény nagyon kiakadt, mi meg rajta szórakozunk.

-Meddig jutottál?- kérdeztem, már csak mosolyogva.

-A bejárati ajtóig. Nem arról volt szó, hogy egy oroszlánt kell levinnem. Miért van neked ekkora kutyád?

-Hidd el nem veszélyes. Hagyd, hogy megszagolja a kezed, és próbáld meg leplezni a félelmed.- láttam el jó tanácsokkal.

-Jobb lenne, ha gatyát cserélnél. El tudom képzelni, milyen bűz áradhat belőled.- nevette el magát újra Noah.

-Nem vagy vicces. Megyek megpróbálom újra. De csak azért, mert te kértél meg Ashlynn. És remélem, elmondod Isabell-nek, hogy milyen hősies voltam.- lett már neki is jó kedve.

-Persze, öcskös! Hidd el, mindent elmesélek neki.- emeltem ki a "minden" szót.

-Hagyjatok már.- röhögte el magát ő is majd lerakta a telefont.

-Szerinted van esélye?- kérdezte még mindig óriási mosollyal az arcán.

-Romeo, nem olyan félelmetes. Megérzi a kulcscsomón lévő játékát, akkor minden rendben lesz.

-Csokit?

-Köszi, már tényleg nagy szükségem van rá.- nincs nálam görcsoldó, és egyre jobban fáj a hasam.

-Sírás után csokit szoktál enni?

-Női dolgok miatt sírok, és csokit a fájdalom ellen szoktam enni.- mondtam, és vártam egy percet, hogy leessen neki.

-Nagyon fáj?- kérdezte aggodalmasan.

-Még annyira nem.- mosolyogtam rá, és ő vissza mosolygott.

-Menj fürödj meg, hát ha akkor jobb lesz. Anya is mindig azt csinálta ilyenkor.- láttam rajta, hogy honvágya van.

-Rendben, megpróbálom.- vonultam be a fürdőbe. Miközben a zuhany alatt álltam, elgondolkoztam. Tetszett ez a rendes Noah. Nagyon remélem, hogy mostantól ilyen lesz. Nem szeretném, ha megint bunkó lenne velem. Mikor már eléggé elázott a bőröm, gyors megmosakodtam. Visszahúztam a ruháim, és kiléptem a fürdőből. Noah már az ágy egyik oldalán feküdt, és telefonján nézett valamit. Gondoltam, én is befekszek mellé az ágyba. Mikor már majdnem az ágynál voltam megbotlottam valamiben. Sikerült, úgy esnem, hogy a pörgések végén a hátam félig Noah mellkasán landolt.

-Te aztán tudsz az ágyban henteregni.- nevette el magát. Míg ő jól szórakozott rajtam, addig én kínomban próbáltam felülni. Azonban, most már elég rendesen fájt a hasam. Mikor félig már felültem egy fájdalmas nyögéssel visszarogytam rá. Szememet összeszorítva próbáltam kibírni az egyre nagyobb fájdalmat. Noah megmozdult alattam. Már arra számítottam, hogy kimászik alólam és újra bunkó lesz, mikor megéreztem kezét a hasamon. Óvatosan feltűrte a pólómat, majd kezével elkezdte lassan masszírozni a fájó területet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos lesz. Éreztem, hogy már nem fáj annyira.

-Köszönöm!- szólaltam meg halkan.

-Jobb? Vagy inkább menjek el gyógyszertárba?- kérdezte törődően.

-Sokkal jobb.- feljebb húzott, hogy a lábam ne lógjon le. Így azonban már a vállán volt a fejem. Félig oldalra fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Ő is rám nézett, ásított egyet, majd becsukta a szemét. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Én is lehunytam szemeim, majd nyugtató simogatásának hála, elég hamar elaludtam.

Sziasztok! :) Meghoztam az ötödik részt. Örülnék, ha többen szólnátok hozzá, negatív kritikát is elfogadok ha építő jellegű.

5.rész
Hétfő egy átlagos nap volt.Kedden az egyetemen behívatott Sullivan professzor. Ötletem se volt miért. Kicsit félve léptem be az irodájába.
-Jó napot professzor!
-Jó napot Miss Williams! Azért szerettem volna beszélni magával, mert megint lenne valami, amit el kellene vinni Noah-nak. Ha megtenné azt nagyon meghálálnám. Úgy hallottam, hogy nem sikerült megszereznie az ösztöndíjat. El tudnám intézni, hogy megadják. Ha elvállalná, hogy néhanapján megkérem akkor odaadna egy, s mást Noah-nak.- utánanézett, hogy mivel tudna rávenni. Lehet, ha a szüleim nevét látta, akkor azt is tudja, hogy ki vagyok.
-Abban az esetben, ha semmilyen törvénybe ütköző dologról nincs szó. Elvállalom, csak ne kerüljek bajba!- egyeztem bele. Most, hogy nagyobb a lakás, a plusz pénz csak segít nekünk.
-Ne aggódjon! Semmilyen féle bajba nem fogjuk keverni. Köszönöm szépen!
-Nagyon szívesen. Nekem most órára kell mennem. Viszontlátásra!- örültem, hogy becsöngettek. Attól féltem, hogy esetleg másra terelődik a szó.
-Viszontlátásra!- köszönt el, mikor már nyitottam az ajtót.
A borítékot, melyet a professzor nyújtott át, beraktam a táskába és mentem órára. Az iskolában hamar elment az idő. Észre se vettem és már mehettem is Izzy-ért.
-Hali Ashy! Miújság?- úgy látszik, nagyon jó napja volt. Ritkán van, hogy ennyit mosolyog.
-Szia Izzy! Képzeld postás lettem. Ezentúl, ha kell akkor én adok át dolgokat Sullivan prof és Noah között. Veled?- gyors elhadartam, hátha nem fogja fel amit mondok.
-Mi? Hogyhogy?- eléggé meglepődött.
-Megkért rá a professzor, és én igent mondtam. Kitudja, lehet ez még hasznos is lesz számomra.
-És akkor ti többet fogtok Noah-val találkozni? Lehetséges, hogy akkor én is többször látom Andrew-t?- még nagyobb mosoly jelent meg az arcán.
-Lehet majd megkérem, hogy menjen át hozzánk amíg én a bátyjával tárgyalok.- mondtam én is mosolyogva.
-Jajj, de imádlak Ash!- mondta nevetve.
-És veled mi történt, hogy mosolyogva jöttél ki a munkahelyedről?- kérdeztem, mert általában ideges lett a munkahelyétől. Nagyon hamar fel tudja húzni magát.
-Képzeld, kiválasztottak egy továbbképzésre!- mondta büszkén.
-És egy továbbképzésben mi ennyire jó?- kérdeztem értetlenkedve.
-Az, hogy nem itt lesz a továbbképzés hanem.....- mindig is imádta a drámai beszédet, az időhúzás volt a kedvence- Párizsban.- üvöltötte el magát.
-De jó valakinek. És mikor mentek?
-Ma este indulunk és Péntek este érkezünk. Már annyira várom. Fogunk menni városnézésre....- egészen hazáig erről áradozott. Örülök, hogy eljut egy ilyen szép városba. Ezen a hétvégén be nem fog állni a szája. Várom már, hogy mindent megtudjak Párizsról.
Miután hazamentünk, rögtön nekiálltunk pakolni.
-Mikor indul a repülő?
-8-kor, de már fél 7-re ott kell lennem. Be akarom csomagoltatni a bőröndömet, nehogy valami történjen vele.
-Rendben, akkor 6-kor indulunk.
-Köszönöm, hogy kiviszel Ash.
-Ez természetes Izzy.
Fél hatkor fejeztük be a pakolást. Gondoltam, gyors odaadom Noah-nak a levelet.
-Izz, átviszem a levelet mindjárt jövök. Addig hozd ki a szobából lécci a csomagokat!
-Ashy! Amíg nem leszek itthon vigyázz magadra! Attól, hogy apu régebben ismerte őket, még ne bízz bennük azonnal.- most komorult el először mióta hazajöttünk.
-Izzy ne félj! Tudok vigyázni magamra. Én inkább érted aggódok. Mi lesz veled egy teljesen ismeretlen helyen, egyedül?!- néztem rá én is komolyan.
Ritkán van olyan, hogy ennyire komolyak vagyunk. Remélem egyikünk aggodalma se valósul meg. Kimentem a lakásból, majd bekopogtam a szomszédba.
-Nyitom!- kiabált ki Andrew.
-Szia! Noah itthon van?- kérdeztem miután kinyitotta az ajtót.
-Hali! Persze, gyere csak be.- invitált beljebb.
-Köszi!- léptem be a lakásba, kicsit félve. Még mindig bennem volt az előző alkalom, mikor idejöttem.
-Most álltam neki a vacsorának. Szeretném, ha itt maradnál, és végre kárpótolnám a múltkori esetet.- mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm, de most nem tudok maradni. Csak hoztam valamit Noah-nak.
-Kérlek!- nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Tényleg mennem kell! Megígértem Isabell-nek, hogy én viszem ki a reptérre.- mondtam szomorkásan. Éreztem, hogy ma tudnék legalább vele beszélni őszintén.
-És mikor hazajöttél van valami dolgod?- kérdezte reménykedve.
-Nincs. Sietek haza és átjövök, rendben?- mi bajom lehetne egy vacsorától. Andrew tényleg kis testvér. Engem is olyan kis sunyin meg tudott győzni. Azok a szomorkás szemek, mintha kiskori magamat láttam volna, mikor anyáéktól könyörögtem csokit.
-Tudtam, hogy sikerül rábeszélnem!
-Úgy néztél rám, mintha a nővéred lennék, és nem engednélek játszani.- büszkén mosolyogva ment be a konyhába. Rá egy fél percre, Noah jelent meg előttem.
-Hát te?- kérdezte meglepetten.
-Sullivan professzor küldött neked valamit. Mostantól én leszek a postás köztetek.- nyújtottam át a levelet.
-Köszönöm.- mosolygott rám. Már kezdtem elveszni a gyönyörű mosolyában, mikor szerencsére belépett Andrew a szobába.
-Nem is kérdeztem. Szereted a spagettit?- nézett rám kérdőn.
-Imádom!- néztem rá mosolyogva.
-Rendben, azt fogok csinálni.- és rögtön visszavonult a konyhába.
-Maradsz vacsorára?- nézett rám kiváncsian az idősebb testvér.
-Andrew addig erősködött, míg rávett, hogy veletek vacsizzak. Baj?- kérdeztem félve, hátha ő nem örül neki.
-Dehogy. Úgyis van mit megbeszélnünk. Gyere körbevezetlek.- invitált még beljebb.
-Bocsi, de most el kell mennem, majd jövök vissza.- eszembe jutott, hogy már idő lehet, és nem szeretném, ha miattam késne el Izzy.
-Rendben, akkor majd később.- mosolygott rám kicsit szomorúan.
-Sziasztok!- köszöntem el, majd siettem ki, de még így is hallottam Andrew kiáltását.
-Szia nővérkém!- Andrew mondata nevetésre késztetett.
Izzy-vel az utunk csendben telt a reptérre. Egyikünk se szeretett búcsúzkodni.
-Megígéred, hogy amíg Johnson-ék nem keresnek, addig te sem mész át beszélgetni?- komolyan aggódott.
-Megígérem!- hátam mögött keresztbe tettem az ujjam. Nem akartam, hogy aggódjon miattam.
-Te csak azzal tőrödj, hogy mikor nem a tárgyalóban vagy, érezd jól magad. És vigyázz magadra!
-Rendben.
-Hívj ha leért a repülő!
-Igenis, főnökasszony!- tisztelgett nekem. Mindig is ezt csinálta, mikor parancsolgattam neki.
-Szia Izz!- öleltem meg.
-Hali Ashy!
És elment. Bántott, hogy nem mondtam neki igazat, de majd mikor hazajön meg fogja érteni. Rögtön kocsiba ültem. Mikor hazaértem, nem az én lakásom ajtaja felé vettem az irányt, hanem rögtön a szomszédba kopogtam be.
-Hali nővérkém!- köszöntött mosolyogva Andrew.
-Szevasz öcskös!- üdvözöltem nevetve.
-Pont most lett kész a kaja.
-Az jó, mert már farkas éhes vagyok- néztem rá mosolyogva.
Mikor beértem a nappaliba Noah akkor vonult be a szobájába telefonálva. Andrew-val bementünk a konyhába, majd segítettem neki megteríteni.
-Szia Ashlynn!- mosolygott Noah, mikor belépett a konyhába.
-Szia! Épp arról beszéltünk, hogy mindketten éhenhalunk. Te is eszel velünk, ugye?
-Persze.- végig engem nézett. Kicsit már kezdett idegesíteni a bámulása.
Vacsora közben nem beszélgettünk semmiről. Már kezdtem félni, hogy evés után vajon tudunk-e beszélni a fontos dolgokról.
-Mindjárt jövök.- mondta Noah, majd eltűnt valahova.
-Gyere menjünk át a nappaliba.- hívott Andrew.
-Rendben.- mosolyogtam rá.
-Isabell hova ment?- kérdezte kíváncsian.
-Párizsba, egy továbbképzésre.
-Az egy nagyon szép város, élvezni fogja.
-Már régóta elszeretett volna oda jutni. Most végre sikerült neki.
-Ő is angyal?- váltott át komolyra.
-Nem. Tőled mindig is meg szerettem volna kérdezni valamit.- gondolkoztam el.
-Hadd halljam.- ritkán láttam a mosolya nélkül, így most se maradhatott el.
-Első nap, mikor találkoztunk. Te rögtön odafutottál, és lényegében egy ismeretlent kezdtél el vigasztalni. Nem értettem, miért.
-Nekem az a képességem, hogy látom az érzelmeket. Tudtam, hogy szerelmi bánata van. Úgy gondoltam, ha egy pasi vigasztalja, akkor jobban fogja érezni magát. És sikerült is. Akkor még észre se vettem, hogy nem látom a te érzéseidet.
-Apa azt mondta, hogy azért mert ez az én képességem.
-Így már érthető. Tényleg ne haragudj a múltkori miatt. Csak megijedtem. Itt lent nem érzem magam biztonságban.
-Semmi baj.- mosolyogtam rá, ennek hatására ő is elmosolyodott.
-Figyelj, ha Isabell hazajön, elhívhatom randira? Gondoltam először megkérdezlek téged.- kicsit félve mosolygott rám.
-Persze, ez jó ötlet. Csak nagyon vigyázz rá. Ha megbántod, akkor már nem leszek a nővéred!- fenyegettem játékosan.
-Ígérem, nagyon fogok rá vigyázni.- Noah ebben a pillanatban lépett be a nappaliba.
-Andrew most magadra kell vigyáznod jelen pillanatban. Valaki járt ma a rejtekhelyünkön. Szerencsére nem buktunk le, de közel álltunk hozzá. Nem lesz jó, ha megtudják, hogy itt is élnek angyalok. Újra el kell rejtenem. Majd késő este jövök.- tiszta ideg volt. Nem láttam még senkit, aki ennyire dühös lenne.
-Nem mehetsz oda egyedül. Megyek én is.- Andrew is eléggé felhúzta magát. Nagyon komoly lehet a dolog. Kicsit már én is kezdtem félni.
-Persze, mert ha ketten megyünk, akkor kevésbé ismernek fel minket. Abban a hotelben ismernek minket. Többször nem fogják kiadni nekünk, mert tudják, hogy nem használjuk. Már csináltattak egy másik zárat is rá.
-És, hogy akarsz bejutni oda? Csak akkor sikerülhet, ha felvettek egy új recepcióst. Ez egy családi vállalkozás, szóval kétlem, hogy valaki mást is felvettek volna.- Andrew már járkált össze-vissza a szobában.
-Akkor betörök a szobába.- mondta Noah és már vette is a bőrdzsekijét.
-Hatodik emeleten van. Ha nem vagy Superman akkor semmi esélyed.- Andrew most egy helyben állt és üvöltött a testvérével.
-Mi lenne, ha én mennék oda? Elhoznám ami veszélybe került. Engem úgyse ismernek.- szóltam közbe. Mindketten lefagytak és egymást bámulták.
-Te nem tudnád elhozni. Csak én tudom elhozni.- mondta Noah lemondóan.
-Vagy ha Ashlynn kiveszi a szobát, úgy hogy téged ne ismerjenek fel. Együtt felmentek és elhozzátok.- Andrew nem is mondott rossz ötletet.
-Álnévvel kérünk egy szobát. Induljunk!- egyeztem bele a tervbe.
-És mi van ha...- nem tudta befejezni, mert elkezdtem húzni a lépcső felé. Eléggé meglepődött ahhoz, hogy csendben maradjon.
Mikor leértünk elindultam a kocsimhoz. Ő pedig megállt egy másik kocsi mellett.
-Ez az én kocsim.- tájékoztattam.
-Örülök, de én fogok vezetni. Az én kocsimmal megyünk.- parancsoló volt a hangja. Nagyon nem tetszett ez.
-Miért ne vezethetnék én? Tudsz beszélni, szóval elnavigálhatnál oda.
-Én tudom hol van, tehát én vezetek.- és be is ült a kocsijába. Épp vissza akartam vágni, mikor hallottam, hogy beindítja a kocsit. Tudtam, ha nem ülök be, elmegy egyedül. Most az egyszer átengedtem neki. Többször úgyse fogom hagyni magam.
Mikor beültem azonnal elindult. Gondoltam itt az ideje komoly dolgokról beszélgetni, innen úgyse tud menekülni.
-Mire kell nektek a varázs kereszt?- vágtam rögtön a közepébe.
-Semmi közöd hozzá.- utálom, mikor ilyen bunkón viselkedik.
-Képzeld van. Nálam is járt, szóval én is a tervetek részese lettem. Sőt, most csak én segíthetek nektek.
-Inkább maradj csöndben! Ha nem akarod, hogy felcsavarodjunk egy fára.- nézett rám mérgesen.