7.rész

Másnap a telefonom csörgésére keltem. Noah már nem aludt mellettem. Körbenéztem és nem találtam sehol. Még a fürdő ajtó is nyitva volt, tehát ott sem volt. Izzy hívott, úgyhogy felvettem.

-Szia Izz! Minden rendben volt?- kérdeztem aggódva.

-Hali Ash! Persze, most nemrég értünk a szállodába. Gyönyörű itt minden. A repülés annyira fárasztó, mindjárt elalszom.- ásított bele a telefonba.

-Itt dél van.- néztem meg az órát.- Nálatok mennyi az idő?

-Este hét. Szerintem lefürdök és megyek aludni. Te mit csináltál eddig?- kérdezte kíváncsian.

-Romeoval játszottam.- nem akartam, hogy aggódjon miattam.

-Jólvan. Majd még beszélünk. Pusza!- köszönt el.

-Puszi!- raktam le a telefont. Mikor felkeltem az ágyból, észrevettem egy papírt. Széthajtottam, majd elolvastam mi volt benne.

"Ashlynn!

Elmentem reggeliért a közeli kisboltba.

Noah."

Nem egy tartalmas levél. Eszembe jutottak a tegnap este történései. Mennyire jó érzés volt, hogy így foglalkozott velem. Remélem ezek után sikerül többet is megtudnom róluk. Bementem a fürdőbe, megmosakodtam, kifésültem a hajam. Épp léptem ki a fürdőből, mikor kinyílt a bejárati ajtó.

-Szia!- köszönt halvány mosollyal az arcán Noah.

-Szia! Ne haragudj, hogy ilyen sokáig aludtam.- néztem rá bocsánatkérőn.

-Semmi baj. Hoztam reggelit. Miután megettük, indulhatunk is.

-Rendben, jó ötlet. Nem látott meg téged senki?- jutott hirtelen az eszembe, nem szabad hogy felismerjék.

-Nem. Pontosabban mikor a recepciós meglátott, fintorogva elfordult.- nevette el magát. Ezen én is elmosolyodtam. Miután megettük a kajákat, elindultunk haza. Lent a recepciónál én fizettem és amíg a nő megszámolta a pénzt, Noah gyors aláírta és utána rögtön el is fordult. A kocsiban hazafelé csendben ültünk és néztük a tájat. Visszagondolva, elég jó este volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól ki fogunk jönni. Gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. Kicsit meglepődtem, mikor megláttam Isabell nevét.

-Mi történt?- kérdeztem rögtön aggódva.

-Nem történt semmi. Miért kérdezed ezt?

-Arról volt szó, hogy alszol. Gondoltam azért hívsz, mert történt valami.

-Jajj, dehogy! Csak nem tudok elaludni. Fura teljesen új helyen lenni.- mondta szomorkásan.

-Már csak pár nap, és újra itthon leszel. Addig élvezd, amíg lehet.

-Rendben főnök! Veled miújság? Mit csináltál tegnap este?- kérdezte kíváncsian.

-Semmi különöset. Este, mikor elvittem Romeo-t sétálni, teljesen lefárasztott. Hamar elaludtam.- rossz volt megint hazudni neki, de most csak még rosszabb lett volna, ha elmondom az igazat.

-Na akkor legalább te tudtál aludni. Puszild meg helyettem Romeo-t. És ha beszélsz anyáékkal, lécci nekik is mondd, hogy puszilom őket.

-Rendben, átadom mindenkinek. Úgyis fel akartam hívni anyáékat, délután.

-Miért?- érezte, hogy valami fontosat akarok megbeszélni velük.

-Csak azért, hogy nem maradt-e otthon Romeo labdája. Mert nem találom a dobozban.- nem mondhattam semmit, mert akiről beszélni akartam, itt ült mellettem a kocsiban.

-Én láttam. Lehet már eljátszotta valahova. Johnsonékkal találkoztál?- kérdezte aggódva. Megint hazudnom kell. Utálom magam ez miatt. Nem mondhatom neki, hogy épp most kocsikázok az egyikkel, miután együtt töltöttük az estét.

-Nem láttam őket. Ne aggódj, én rendben leszek itthon. Figyelj magadra, és élvezd, hogy Párizsban vagy. De most mennem kell mert odaég az ebédem. Puszi.- hadartam és le is raktam a telefont. Tenyerembe temettem az arcom. Nagyot fog csalódni, bennem mikor hazajön.

-Nem gondoltam volna, hogy letagadsz a legjobb barátnőd előtt. Azt hittem, nincsenek titkok köztetek.-gúnyolt ki és megint elővette a bunkó viselkedését. 

-Jobb, ha most nem aggódik semmin.- mondtam halkan, szinte suttogva.

-Szóval miattam aggódni kell? Te találtad ki ezt a hülye ötletet. Most meg úgy csinálsz, mintha félned kellene tőlem. Teljesen nem értelek.- akadt ki. Eddig minden olyan jó volt, erre tessék, megint ilyen. 

-Nem félek tőled! Isabell gondolja úgy, hogy amíg nem tudok meg többet rólatok, mint amennyit apa mondott, addig inkább maradjak távol tőletek.

-Honnan tudna apukád bármit is rólunk?- lepődött meg. Lehet ezt nem kellett volna elmondanom neki.

-Anyukátokkal nagyon jóban volt az apám. Kiskorodban téged is ismert.- csak suttogásra volt bátorságom. Féltem, hogy ilyen állapotban, hogyan reagál bizonyos dolgokra.

-Akkor tudja, hogy mi történt az apámmal? Tudja, hogy ki ölte meg?- kicsit megijedtem a hangjában rejlő követelőzéstől.

-Nem tudom. Csak nagyon keveset beszélnek velem ezekről a dolgokról.- reméltem ezek után, kicsit szüneteltetjük ezt a témát.

-Beszélhetnék vele egyszer én is?- most már sokkal nyugodtabb volt. Fura ez a srác. Egyszer még kedves, utána bunkó, majd megint az előbbi. 

-Persze, majd megkérdezem mikor jönnek látogatóba.

-Köszönöm! Lehet nagy kérés, főleg az eddigi dolgok után, de légyszíves próbáld hamar idehívni őket.- nézett rám boci szemekkel. Minél többször nézek a szemébe, annál nagyobb hatással van rám. Mint egy varázslat. Teljesen elveszi az eszem. Az út további része csendben telt. Eszembe jutott, hogy ha holnap már megyek az egyetemre, akkor fel kell rá készülnöm. Gondoltam megkérem David-et, hogy hozzá át nekem. Már végzett az egyetemen, így felhívtam.