Sziasztok! Itt a 6. rész. Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást!

6.rész

Úgy döntöttem jobban járunk, ha majd Andrew-val beszélek erről. Ő sokkal normálisabb. Már kezdtem nagyon unni magam. Egyre jobban felidegesített. Én teszek neki szívességet elég gyakran, és arra se képes, hogy válaszoljon a kérdéseimre. Már mindenfelé kalandoztak a gondolataim, mikor észrevetttem, hogy levette a gyújtást a kocsiról.

-Ez az a hotel?- kérdeztem lepetten. Elég nagy volt, azt hittem valami kis útszéli hely lesz.

-Igen, megjöttünk.- sóhajtott egy nagyot.

-Rendben, akkor beszéljük meg az álneveket. A többinél majd improvizálunk, csak arra kell figyelnünk, ne szólaljunk meg egyszerre. Inkább hagyd, hogy én beszéljek. Elizabeth Scott és David Scott?- kérdeztem tőle.

-Rendben. A 611-es szobát kérd. Indulhatunk?- láttam rajta, hogy minél hamarabb túl akar esni rajta.

-Persze, mehetünk.- szálltunk ki a kocsiból. Mindketten vettünk egy nagy levegőt és beléptünk.

-Ismerem. Neked kell kivenned a szobát. Én közben nézelődök, mert nekem kell alá írnom a papírokat. Menjünk.-indult el, miután megigazította a sapkáját.

-Jó estét kívánok! Miben segíthetek?- kérdezte udvariasan a nő, miközben végigmért minket.

-Szép estét! Egy szobát szeretnénk kivenni a férjemmel.- mosolyogtam rá vissza.

-Gondolom franciaágyasat. Elég fiatalok, mióta házasok?- nézett ránk gyanakodva.

-Pont ma három hónapja. Hát nem csodás?!- kicsit rájátszottam, hogy hihetőbb legyen.

-De. Gratulálok önöknek. A legfelső emeleten van egy gyönyörű nászúti lakosztály. Az megfelelne?- kérdezte a nő, és a nyávogásom után, láttam hogy elhitte.

-Sajnálom, de nekem a szerencse számom a 11-es. Esetleg azt a szobát nem tudná adni?- kérdeztem udvariasan. 

-11-es szobánk nincs, csak három számjegyű szobáink vannak sajnálom. Esetleg a 111-es?- kérdezett vissza.

-Akkor a 611-es legyen inkább. A férjemnek, a 6-os a szerencseszáma.- elég sokára választottam ezt a szobát. Remélem nem tűnt fel neki semmi.

-Az pont ma szabadult fel.- nézett rám furán a nő.

-Hallod drágám! Mondtam, hogy a 6. szállodában, már megtaláljuk a szobánkat! Végre nem kell tovább kocsikáznunk.- megint kicsit magasabb hangszínre váltottam.

-Éljen. Fel is megyünk, vagy itt töltjük az estét.- kérdezte mélyebben, és irónikusan.

-Úgy látszik a férje, mégse örül annyira mint, maga.- nézett Noah-ra furcsán.

-De nyuszifül, nagyon örülök. Csak még jobban örülnék, ha rátérhetnénk a lényegre.- a végét már halkabban mondta. Arréb húzta a hajamat a jobb vállamról, és elkezdte a nyakamat csókolgatni. Ezt jó ötletnek tartottam, mert így legalább az arca se látszik.

-Hidd el, ha felértünk én rögtön a lényegre fogok térni.- mondtam neki én is perverz hangsúllyal, úgy hogy a nő is hallja.

-Tessék itt a kulcs. Menjenek csak.- adta oda a kulcsot. Miután Noah aláírta a papírokat álnévvel, elindultunk. Még hallottuk ahogy a recepciós halkan elmormog egy undorítót. Noah megnyomta a lifthívót, majd beszálltunk a liftbe. Mikor megláttam, hogy csak mi leszünk bent, rögtön kitört belőlem a röhögés.

-Veled meg mi van?- nézett rám furán Noah.

-Láttad milyen arcot vágott, mikor elkezdtél puszilgatni? Le merném fogadni, hogy nem mostanában volt pasival.- nevettem el magam újra.

-És te hallottad, mit mondott mikor megfordultunk, és megfogtam a derekad?- kérdezett vissza mosolyogva.

-Undorítóó!- utánoztam a recepciós hangsúlyát. Neki se kellett több, mostmár együtt nevettünk. Mikor felért a lift, Noah elindult az egyik irányba. Követtem, majd az ajtóban megállt és előre engedett. Rögtön az egyik falhoz lépett. Megkopogtatta a falat, ami kinyílt. Elég bonyolult volt a dallam, gondolom az lehetett a zár. Amikor már teljesen kinyílt a fal, kivett belőle egy dobozt. Felismertem a dobozt. Ezt hoztam el legelőször a professzortól. Berakta a hátitáskájába.

-Ez a fürdő. Mindjárt jövök.- mutatott egy ajtóra, amin be is lépett. Gondoltam, körbenézek amíg intézi a dolgát. Épp léptem volna az ablakhoz mikor megszólalt a telefonja az ágyon.

-Andrew hív.- kiabáltam be neki.

-Vedd fel. Ti találtátok ki ezt az ötletet. Biztos veled akar beszélni.- mondta, mikor kijött és leült a kanapéra.

-Szia Andrew!- vettem fel a telefont.

-Hali Ash! Miújság?- kérdezte kíváncsian.

-Már a szobában vagyunk. Megvan a doboz is.- mondtam neki mosolyogva.

-Na az jó! Az jutott eszembe, hogyha most rögtön leléptek, az túl feltűnő. Ott kéne maradnotok legalább ma este.

-Ebben igazad van. Megbeszélem vele is. Majd még beszélünk szerintem. Szia!- köszöntem el, és miután lerakta a telefont, visszaadtam Noahnak a készüléket.

-Megint mit találtatok ki?- kérdezte nagyot sóhajtva. Én leültem vele szemben az ágyra.

-Andrew arra gondolt, hogy itt kéne maradnunk az éjjel. Ha esetleg már most elmennénk, azzal túl nagy feltűnést keltenénk.- vázoltam fel a helyzetet.

-Most kivételesen egyetértek veletek. A héten szabadságon vagyok. Legalább nem kell hajnalban indulnunk.

-Baszki, az egyetem!- jutott eszembe.

-A holnapot nem hagyhatod ki? Túl fáradt vagyok a korán keléshez.- nézett rám kérlelően.

-De, persze. Telefonálok az egyik csoporttársamnak.- mosolyogtam rá vissza. Mikor beleegyeztem, hogy holnap nem megyek be, akkor láttam először őszintén mosolyogni. Lélegzet elállító mosolya van. Fáradtan, és kócosan pedig még jobban nézett ki.

-Köszönöm.- jött oda hozzám, és adott a homlokomra egy puszit. Mire felfogtam, volna már ott se volt. Hallottam, hogy megnyitotta a zuhanyt a fürdőben. Na jó! Ha a mosolya volt lélegzet elállító, akkor erre semmit se tudok mondani. Sikerült teljesen összezavarnia. Gondoltam, amíg fürdik felhívom a csoporttársam, Davidet.

-Igen?- vette fel a telefont David.

-Szia! Ashlynn vagyok. Csak azért hívlak, mert holnap nem tudok bemenni az egyetemre.

-Köszi, hogy szóltál. Minden rendben veled?- vele voltam az egyetemen a legtöbbet. Nagyon jó barátok lettünk.

-Igen, csak valami közbejött.- nyugtattam meg az aggódását.

-Rendben. Utána jössz, drágám?- kérdezte túl kedvesen. Sokan hitték azt, hogy együtt vagyunk. Az elején még mindenkinek tagadtuk, de aztán meguntuk. Mindenki higgye azt, amit akar. Néha még rá is játszottunk. Nagyon jól elvoltunk mindig is.

-Persze szívecském, ott leszek. Vagy ha mégsem akkor még hívlak. Na puszika.

-Pusszantás drágaságom!- köszönt el ő is, mire én elkezdtem nevetni.

-Bocs, nem akarlak megzavarni.- megint visszaváltott arra a bunkó hangsúlyra.

-Nem zavartál meg. Csak az egyik csoporttársammal beszéltem.- néztem rá mosolyogva, hátha ő is megenyhül.

-Inkább úgy hangzott, mintha a te Rómeóddal beszéltél volna.- utalt arra, hogy milyen nyálasan beszélgettünk.

-Tudod van akivel el lehet szórakozni.- váltottam át én is komolyra.

-Gondolom, milyen jól szoktatok együtt szórakozni esténként.

-Most állj le! Barátok vagyunk, akik hülyéskednek. Nem vagyok kurva, és ő nem a rómeóm.- borult el az agyam. Már félig kiabálva beszéltem, mikor egyszer csak abbahagytam. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem!

-Mi történt? Hirtelen elsápadtál.- jött közelebb aggódva Noah.

-Romeo!- jutott eszembe kutyuskám. Még vacsorát se adtam neki.- Haza kell mennünk!- néztem rá komolyan.

-Miért? Az előbb mondtad, hogy muszáj itt maradnunk.- láttam, hogy fogalma sincs mi ütött belém.

-Nem etettem meg Romeo-t, és még le is kell vinnem sétáltatni. Teljesen kiment a fejemből. Úristen, milyen gazdi vagyok!- akadtam ki teljesen. Már a sírás határán álltam. Utálom, mikor megvan, mert akkor nagyon hamar elkap a sírás. Észre se vettem, hogy sírok. Noah letörölte egy könnycseppemet.

-Van valahol pótkulcsod a házhoz?- kérdezte megnyugtató hangsúllyal, miközben elöttem guggolt.

-Nincs. A másik kulcs Isabell-nél van. Várj!- gondolkoztam el.- Nálatok hagytam a kulcsot. Még azt is képes vagyok elhagyni.- jött rám újból a sírás.

-Héé! Ez csak jó. Felhívjuk Andrew-t. Átmegy, leviszi, megeteti. Minden rendben lesz.- mosolygott rám.

-Köszönöm. Beszélhetek én Andrew-val?

-Persze, tessék hívd fel.- nyomta a kezembe a telefonom.

-Köszönöm.- mosolyogtam rá vissza.

-Szívesen. Lemegyek körülnézek. Úgy emlékszem van itt egy büfé. Hozzak neked valamit?

-Légyszíves valami csokit. Utána már nem leszek ilyen nehezen elviselhető.- néztem rá mosolyogva.

-Nem vagy nehezen elviselhető. Inkább kiszámíthatatlan.- mosolygott vissza rám. Megint ez a gyönyörű mosoly.- Mindjárt jövök.- és már ki is lépett az ajtón.

-Szia Andrew!- köszöntem, mikor felvette a telefont.

-Hali Ash!- köszönt vissza jókedvűen.

-Lenne egy óriási kérésem. Valahol a lakásotokban van a lakáskulcsom.

-Igen, már megtaláltam. Oda készítettem az előszoba szekrényre.

-Át kéne menned hozzám. Romeo-t le kéne vinni sétáltatni. Utána a táljába kéne adni kaját, ami az egyik alsó konyhaszekrényben van.

-Ki az a Romeo?- kérdezte meg félve.

-A kutyám. Arra figyelj, hogy ne érezze meg, hogy félsz. A fogason lesz a póráza. Ültesd le és csak utána tedd rá a pórázt. Lehet az elején, nem fogad szót, akkor mutasd meg neki a kulcsom. Azt fel fogja ismerni. Elég ha negyed órát lesztek lent.

-Ha valami van akkor majd hívlak. Tudom hogyan kell bánni egy kutyával. Ne aggódj menni fog.- mondta és már le is rakta a telefont. Remélem is, hogy sikerül neki. El kellett mennem mosdóba, és mivel Noah-nál van a kulcs, mindent vittem magammal a fürdőbe. Épp mostam volna meg a kezem, mikor hallom, hogy Noah a nevemet kiabálja.

-Fürdőben vagyok!- kiáltottam ki neki.

-És a táskám?- kérdezte aggódva.

-Itt van.- mentem ki a szobába, kezemben a táskával. Leraktam a fal mellé.

-Rendben. Vettem két tábla csokit, mert nem tudom melyiket szereted. Az egyik karamelles, a másik pedig epres.- mutatta fel a szerzeményeit.

-Mindkettőt imádom.- mosolyogtam rá.

-Akkor osztoznunk kell. Én is szeretem mindkettőt.- és ismét az a mosoly. Leült az ágyra, majd megütögette maga mellett a helyet, ahova le is ültem.

-Kezdjünk az epressel, a karamellest jobban szeretem.- mondtam, mikor kérdőn felém mutatta mindkettőt.

-Én is így gondoltam.- úgy látszik ez a mosoly már állandó lesz. Én ennek csak örülök.- Tudtál beszélni Andrew-val?- kérdezte, de válaszolni nem tudtam, mert megcsörrent a telefonja. Ahelyett, hogy a füléhez emelte volna lerakta kettőnk közé és kihangosította.

-Andy ki vagy hangosítva.- közölte vele.

-El se hiszem, hogy képes voltál erre Ash! Azt hittem, bírjuk egymást! Erre te beküldesz az oroszlán barlangjába! Én már tényleg testvéremként gondoltam rád!- mondta feldúltan. Én teljesen lefagytam. Először azt se tudtam, miről beszél. Akkor esett le, mikor Noah elkezdett nevetni.

-Csak nem félsz a kutyától, öcsikém?- kérdezte nevetve.

-Ez nem vicces. Azt hittem egyben lenyel.- szegény nagyon kiakadt, mi meg rajta szórakozunk.

-Meddig jutottál?- kérdeztem, már csak mosolyogva.

-A bejárati ajtóig. Nem arról volt szó, hogy egy oroszlánt kell levinnem. Miért van neked ekkora kutyád?

-Hidd el nem veszélyes. Hagyd, hogy megszagolja a kezed, és próbáld meg leplezni a félelmed.- láttam el jó tanácsokkal.

-Jobb lenne, ha gatyát cserélnél. El tudom képzelni, milyen bűz áradhat belőled.- nevette el magát újra Noah.

-Nem vagy vicces. Megyek megpróbálom újra. De csak azért, mert te kértél meg Ashlynn. És remélem, elmondod Isabell-nek, hogy milyen hősies voltam.- lett már neki is jó kedve.

-Persze, öcskös! Hidd el, mindent elmesélek neki.- emeltem ki a "minden" szót.

-Hagyjatok már.- röhögte el magát ő is majd lerakta a telefont.

-Szerinted van esélye?- kérdezte még mindig óriási mosollyal az arcán.

-Romeo, nem olyan félelmetes. Megérzi a kulcscsomón lévő játékát, akkor minden rendben lesz.

-Csokit?

-Köszi, már tényleg nagy szükségem van rá.- nincs nálam görcsoldó, és egyre jobban fáj a hasam.

-Sírás után csokit szoktál enni?

-Női dolgok miatt sírok, és csokit a fájdalom ellen szoktam enni.- mondtam, és vártam egy percet, hogy leessen neki.

-Nagyon fáj?- kérdezte aggodalmasan.

-Még annyira nem.- mosolyogtam rá, és ő vissza mosolygott.

-Menj fürödj meg, hát ha akkor jobb lesz. Anya is mindig azt csinálta ilyenkor.- láttam rajta, hogy honvágya van.

-Rendben, megpróbálom.- vonultam be a fürdőbe. Miközben a zuhany alatt álltam, elgondolkoztam. Tetszett ez a rendes Noah. Nagyon remélem, hogy mostantól ilyen lesz. Nem szeretném, ha megint bunkó lenne velem. Mikor már eléggé elázott a bőröm, gyors megmosakodtam. Visszahúztam a ruháim, és kiléptem a fürdőből. Noah már az ágy egyik oldalán feküdt, és telefonján nézett valamit. Gondoltam, én is befekszek mellé az ágyba. Mikor már majdnem az ágynál voltam megbotlottam valamiben. Sikerült, úgy esnem, hogy a pörgések végén a hátam félig Noah mellkasán landolt.

-Te aztán tudsz az ágyban henteregni.- nevette el magát. Míg ő jól szórakozott rajtam, addig én kínomban próbáltam felülni. Azonban, most már elég rendesen fájt a hasam. Mikor félig már felültem egy fájdalmas nyögéssel visszarogytam rá. Szememet összeszorítva próbáltam kibírni az egyre nagyobb fájdalmat. Noah megmozdult alattam. Már arra számítottam, hogy kimászik alólam és újra bunkó lesz, mikor megéreztem kezét a hasamon. Óvatosan feltűrte a pólómat, majd kezével elkezdte lassan masszírozni a fájó területet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos lesz. Éreztem, hogy már nem fáj annyira.

-Köszönöm!- szólaltam meg halkan.

-Jobb? Vagy inkább menjek el gyógyszertárba?- kérdezte törődően.

-Sokkal jobb.- feljebb húzott, hogy a lábam ne lógjon le. Így azonban már a vállán volt a fejem. Félig oldalra fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Ő is rám nézett, ásított egyet, majd becsukta a szemét. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Én is lehunytam szemeim, majd nyugtató simogatásának hála, elég hamar elaludtam.