Sziasztok! Meghoztam egy újabb részt. Remélem ez is tetszik. Jó olvasást!

Kellett nekem az álmaimra gondolnom tegnap este. Ma éjjel megint ugyanazt álmodtam. Most az előző álmomhoz képest, nem csak egy valakit láttam mellettem, hanem ketten voltak, és az biztos, hogy fiúk. A testbeszédükből azt tudtam leszűrni, hogy éppen veszekednek. De valaki elkiáltja magát, és a srácok abbahagyják a viaskodást. Hála az égnek, még csak ritkán jönnek az álmok, ami azt jelenti, hogy még messze vagyok az eseménytől. Az utolsó két nap, már nem csak akkor jönnek, mikor alszom, hanem mint egy látomás, ébrenlét közben is látom a történéseket. Miután felkeltem, gondoltam csinálok reggelit, de Izzy már megelőzött. Sőt meg is terített. Nem értettem miért csinálta. Szomorkásan mosolyogva fordult felém.
-Jó reggelt! Csináltam kaját. Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt. Nem akartam féltékeny lenni, tudom hogy anyáék fognak velem is törődni. Csak régen láttam őket, és kicsit bepánikoltam.-  levegőt se vett, annyira hadart.
-Jó reggelt! Nyugi, megértem. És nem kellett volna ezért bocsánatot kérned. Soha nem tudnék haragudni rád ilyenért.- nyugtattam meg, mire ő egy nagyot sóhajtott.
-Köszönöm. Imádlak!- mondta, és megölelt.
-Na jó, én éhen halok, együnk már végre!- nevettem el magam és kimásztam az öleléséből.
-Baszki! Most jutott eszembe, hogy kihagytam a sót. Csak én tudom elfelejteni, megsózni a tojást.- idegeskedett.
-Nyugi! Utána lehet még sózni. Legalább nem a tojást hagytad ki.- ugrattam nevetve, mire ő is elnevette magát.
Reggeli után felhívott anya, hogy két óra és itt vannak. Gyors kitakarítottunk Izzy szobájában, mert ott fognak aludni anyáék. Mindkettőnknek kétszemélyes ágya van, így mikor jönnek anyáék, akkor ők megkapják az egyik szobát, mi pedig a másikban alszunk. Azért Izzy szobájába mennek, mert az enyémet egy hét alatt se lehetne kitakarítani. Nem nagyon tudok rendet tartani, csak a kocsimban. Mire kitakarítottunk és sütöttünk pogácsát, addigra ideértek anyáék. Nekem pont ki kellett szednem az utolsó tepsit a sütőből, így Izzy ment le eléjük. A nyitva hagyott ajtón hangos nevetések hallatszottak be. Ilyenkor mindig elkap a hiányérzet, hogy mikor nincsenek itt, egyikünk se ilyen felszabadult. Pont beraktam a mosogatóba a tepsit, mikor beléptek az ajtón.
-Szia Ashlynn! De jól néznek ki a pogik.- mondta anya mosolyogva és már rögtön kostólta is meg.
-Szia anya! Lehet, hogy jól néznek ki, de a tied a legfinomabb.- mosolyogtam rá.
-Csillagom remélem ezt meg lehet enni.- mondta apa nevetve. Mikor kicsi voltam, és anya nem állhatott fel, mert műtötték, akkor apával sütöttünk sütit. Annyira kemény lett, hogy az kutyánk se tudta elrágni. Azóta mindig felemlegeti, mikor sütök.
-Apa ebben nem segítettél, így biztos ehető.- vágtam vissza mosolyogva.
-Gyertek üljünk le a nappaliban, ne a konyhában ácsorogjunk.- hívta be őket Izzy.
-Itt van nappali? A zuhanyzó sem a folyosó végén van?- vicceskedett apa, mert az előző lakásunkban nem volt nappali.
-Nagyon vicces apa.- mondta Izzy megjátszott sértődöttséggel.- Romeo maradj nyugton! Mindjárt kijön a konyhából és majd akkor köszönsz neki, oda te nem mehetsz be!
-Romy! Jajj, de hiányoztál!- mentem oda, és öleltem meg, mire annyira rám ugrott, hogy elestünk.
-Jólvan kislányom, majd ha kiörültétek magatokat, akkor gyertek be.- mondta anya mosolyogva, majd mindannyian bementek a nappaliba. Én még ott maradtam a földön fetrengve Romeo-val. Éreztem, hogy valaki nagyon néz, így odafordultam. Nyitva maradt a bejárati ajtó, és Noah nézett be rajta.
-Segítsek?- kérdezte miközben elég furán nézett.
-Nem kell köszi, csak Romeo már régen látott.- mondtam mosolyogva.
-Hát, rendben.- mondta és elindult le a lépcsőn. Úgy beszélt velem, mintha valami idegen lennék. Majd miután apáék elmentek, megejtem azt a vacsorát náluk.
Mire beértem a nappaliba, Izzy már a munkahelyéről beszélt.
-Olyan nagy szerencsém van, hogy ő a főnököm. Az egész intézményben, ő az egyetlen normális vezető.- mesélte mosolyogva.
-Ennek nagyon örülünk. Emlékszem, mikor beállítottatok, hogy ti mentek Kaliforniába. Azt hittem ez valami egy hétig tartó ábránd. De most itt éltek.- mondta anya és már kezdett bekönnyezni, így apa átvette a szót.
-Nagyon büszkék vagyunk rátok. Én is először, mikor ideköltöztetek azt hittem, egy hét abban a lakásban, és már otthon is vagytok. De nem.- mondta apa mosolyogva.
-Nehéz volt az elején, de megérte harcolni.- mosolyogtam vissza rájuk. Izzy már nem tudott megszólalni, mert ő is sírt. Apával néztük ahogy sírnak, és közben megettük majdnem az összes pogácsát. Megbeszéltük anyáékkal, hogy holnap folytatjuk a beszélgetést, mert nagyon fáradtak voltak. Anyán látszott, hogy nem nagyon örül annak, hogy engem ennyire érdekel, és nem mondok le róla. Másnap reggel mindannyian letelepedtünk a kanapéra.
-Mióta éltek a Földön?- feltettem az első kérdést, ami először az eszembe jutott.
-Ha már a földről van szó, a virágok alá kellene újat hozni. Meghálálnák, és nem ilyen ritkán virágoznának.- anya rögtön terelte a témát. Látszott rajta, hogy ideges és nem akarja feszegetni az angyalos témát.
-Angee, ennek semmi értelme. Ideje lenne túlesni rajta.- miután anyát leállította, felém fordult- Csillagom, születésed előtt fél évvel kerültünk ide.
-Miért lettetek száműzve?- nem tudtam elképzelni azt, hogy valami rosszat tegyenek a szüleim.
-A 4. Angyal háborúban elég nagy szerepet vállaltunk anyáddal. Azonban ez a háború nem úgy ért véget, ahogy mi szerettük volna. A háború után új Főangyalt választottak. Az új Főangyal az ellenfelünk lett. Megnyerte a háborút, és nem tehettünk ellene semmit. Isten se avatkozhat bele mindenbe. Így hát akik ellene harcoltak, azok száműzve lettek.- apa szomorkásan, a semmibe nézve mesélte nekem a dolgokat.
-Egyszer azt mondtátok, hogy vissza lehet kerülni a Mennyekbe. Ti megpróbáltatok visszakerülni?- kérdeztem kíváncsian.
-Miután idekerültünk azonnal megtettünk mindent, hogy te is ott nőhess fel. Sokáig nem jártunk sikerrel, és miután megszülettél, abbahagytuk a próbálkozást. Úgy döntöttünk jobban jársz, ha emberként nevelünk fel, mert egyre kevesebb esély volt, hogy bármelyikünk is felkerüljön. Azonban, mikor meséltél az álmaidról, melyek megvalósultak, megijedtünk. Nem tudtuk, hogy hazudjunk tovább vagy mondjunk el mindent. Végül arra jutottunk, hogy elég ha csak a lényeget tudod. Reménykedtünk, hogy nem leszel túl kíváncsi. De látom, most tényleg eljött az idő, hogy minden kérdésedre válaszoljunk.
-Köszönöm apa!- örültem, hogy végre eljött ez az idő is.- Azt mondtátok, az álmaim az én képességem. Csak nekem van, vagy mindenkinek?
-Mindenkinek van. Általában különböző képességek vannak, nagyon ritka annak az esélye, hogy valakivel megegyezzen a képességed. Neked mégis ugyanaz van, mint az én anyukámnak.
-És nektek mi a képességetek?
-Anyád minimálisan tud hatni mások érzelmeire. Ezért volt az, hogy hamar megtudtál nyugodni, ha bármi történt is. Az én képességem, pedig az erőfelmérés. Meg tudom állapítani a többiek erejét.
-És az hogy lehet, hogy nekem nem látszanak az érzelmeim, míg másoknak igen?- ezt a gondolatot nem tudtam kiverni a fejemből.
-Honnan tudod, hogy nem látszanak?- apa kíváncsian nézett rám.
-Amikor átmentem Noah-hoz, Andrew miatt eszméletemet vesztettem, azt mondta, hogy nem látott rajtam érzelmet. Azt is mondta, hogy csak a démonoknak nincsenek érzelmei.- teljesen be vagyok parázva, mert mi van akkor, ha tényleg nincsenek érzelmeim.
-Andrew látja az érzelmeket? Nagyon jó képessége van. Úgy látszik te különleges vagy. Két képesség ritkán adatik meg. Neked nem látszódnak az érzelmeid, de vannak. Ne aggódj, anyád tudta alakítani az érzelmeidet, biztos vannak.- apa láthatta az arcomon az aggodalmat, és sikerült megnyugtatnia.
-Andrew ismer téged?
-Nem. Noah is nagyon pici volt, mikor utoljára láttam Helena-ékat.- apa még szomorúbb lett.
-És vajon mire kellhet nekik a varázs kereszt? Noah megkért arra, hogy vegyek át valamit egy professzortól és hozzam el neki. Egy varázs kereszt volt a dobozban.
-Hogy hívták a professzort?
-Sullivan prof. Miért?
-Ő jó varázsló. Csak ők készíthetnek varázs keresztet.
-De miért van rá szükségük?
-Sullivan mindig utánajár, hogy amit kiad a keze közül az jó célt szolgálhasson. Csak megnyugtatni tudlak, hogy nem rossz dologra használják, de hogy pontosan mire kell, azt csakis tőlük tudhatod meg.
-Értem.- van mit feldolgoznom, mit ne mondjak!
-Hova menjünk ebédelni? Pizzériába vagy kínai étterembe?- anya rögtön át akart térni más témára. Nem örülök, hogy ennyire titkolózni akar előlem.
-Pizzát együnk!- Izzy imádja a pizzát. Már az ajtóban állt, indulásra készen. Most legalább már csak olyan témák lesznek, amikről ő is tud beszélni. Nagyon sajnálom, hogy ő nem angyal. Sokkal jobb lenne, ha vele együtt kellene átélnem mindezt.
Este már indulniuk kellett haza. Apa mondta, hogyha bármi kérdésem lenne, őt nyugodtan hívhatom. Örülök, hogy bízik bennem annyira, hogy elmondja ezeket.

Sziasztok! :)
Meghoztam a következő részt. Remélem tetszik nektek, az eleje kicsit unalmas, de lassan elkezdődnek az izgalmak. Jó olvasást!

3. rész
Másnap reggel. Izzy mellett ébredtem, mert mikor zaklatott voltam, mindig segített, ha tudtam hogy ő mellettem áll, és soha nem fordul ellenem. Még egy pasi miatt sem. Igaz, hogy volt már olyan, mikor egy hétig nem beszéltünk az egyik pasija miatt, de utána jött sírva mondogatva, hogy igazam volt. Hamarabb ébredtem, mint ő. Még volt másfél óra indulásig. Péntekenként hamarabb végzek, így előre bevásárolok a hétvégére, úgyhogy gondoltam megírom a bevásárló listát. Épp befejeztem, mikor szemét dörzsölgetve kijött a szobából Isabell.
-Hali! Mi történt tegnap este, hogy velem aludtál? Gondoltam, hogy abból csak baj lesz, ha te egyedül átmész.- már kora reggel kezdi felhúzni magát. Ha ez így folytatódik a nap végére, már bővülni fog a temetkezések munkája.
-Nyugii! Majd délután elmesélem, most menj és készülődj.
Szerencsére nem faggatott tovább. Délután viszont nem úszom meg az biztos. Remélem azért a munkája megmarad. Ritkán vannak olyan napjai, mikor mindent és mindenkit gyűlöl. Én is összekészültem, majd elvittem dolgozni. Ma hála az égnek könnyű napom volt. Még a vásárlással is hamar végeztem. Még volt fél órám, mire fel kellett vennem Izzyt, de haza már nem volt értelme menni. Gondoltam felhívom anyáékat, míg várok.
-Szia Ashlynn! Mi újság?- kérdezte anya miután felvette.
-Szia anya! Igazából azért hívtalak, mert szeretnék kérdezni, tőled és apától valamit.- rögtön belevágtam a közepébe, mert féltem, ismét el fogják terelni a témát annyira, hogy nem is tudom miért hívtam őket. Ebben nagyon ügyesek, már nem egyszer játszották el velem ezt a trükköt.
-Rendben, akkor kihangosítalak.- mondta majd valami sípolást hallottam.
-Szia Csillagom! Mire vagy kíváncsi?- apa mindig Csillagnak becéz. Egyszer elmesélte, hogy mikor anyával összeköltöztek, este kiállt az erkélyre levegőzni. Mikor az eget nézte, látott egy hullócsillagot. Azt kívánta, bárcsak születne hamarosan egy gyermekük. Másnap reggel anya nagyon rosszul lett, az orvos pedig jó hírt közölt vele. Aznap derült ki, hogy anya terhes. Apa úgy gondolja, az a csillag tett arról, hogy én megszülessem.
-Szia apa! Az érdekelne, hogy ismeritek-e a Johnson családot.
-Jajj, annyi ismerősünk van a városban, fogalmam sincs, kire gondolsz.- mondta anya túlozva.
-Ők nem a városból ismerősek. Ők is bukott angyalok. Noah és Andrew.
-Mi az hogy bukott angyalok? Itt vannak lent? Hogyan kerültek ide?- apa teljesen ki volt akadva.
-Nem tudom, de ők laknak a szomszédomban.- mondtam, furcsálva, hogy apa mennyire meglepődött.
-Helena is velük van? Mennyit beszéltél velük?- apa folytatta a kérdés áramlatot.
-Nem tudom ki az a Helena, de nem sokat beszéltem velük. Majd még átmegyek hozzájuk beszélgetni.
-Helena az anyjuk, és a legjobb barátom. Mikor még anyáddal fent éltünk, rendszeresen összejártunk. Nem gondoltam, hogy a fiai így fognak járni.
-Ti meddig éltetek fent? Én is éltem ott?- kérdeztem egyre kíváncsibban. Most hogy apából, csak úgy folyik a szó kihasználom a lehetőséget.
-Ashlynn inkább meglátogatunk a hétvégén és megbeszélünk mindent, rendben?- anya gyorsan megakadályozta, hogy apa mindent telefonon mondjon el nekem.
-Rendben. Ha már úgyis jöttök elhoznátok Romeo-t? Már nagyon hiányzik.- kérdeztem reménykedve.
-Persze, de itt biztosan megengedik a kutyát lakásban? Mert szegényke múltkor is pocsékba utazott sokat, azért mert te nem kérdezted meg, hogy kutyát is vihettek-e.
-Megkérdeztem, ne aggódj anya, ide tuti jöhet.- mondtam boldogan.
-Rendben. Holnap majd hívunk, hogy mikor érkezünk pontosan. Szia!
-Oksi. Sziasztok!
-Szia Csillagom!- miután apa is elköszönt letettem a telefont és elindultam Izzy-ért.
Délután együtt megcsináltuk a vacsit. Mondtam neki, hogy beszéltem anyáékkal, és holnap jönnek látogatóba. Teljesen megörült a hírnek. Nagyon szereti a szüleimet, és ők is viszont. Sajnos a saját szülei nem foglalkoznak vele, így fura volt neki, mikor a szüleim lányukként bántak vele. Miután elkészült a kaja, elmentem fürdeni, utánam pedig Izzy is. Elkezdtünk vacsorázni, és nem telt bele pár percbe, már rögtön kaptam az első kérdést.
-Mi történt mikor tegnap átmentél hozzájuk?- teljesen elkomolyodott tudatva, mindent hallani akar.
-A lényeg, hogy ők is bukott angyalok. És egy titkos fegyvert hozattak el velem a professzortól. Először tagadni akarták, de nem hagytam nekik. Mikor ki akartam kérdezni őket, hogy mire kell nekik addigra terelték a témát. Azt is megtudtam, hogy anyáék híresek lettek a 4. Angyal háborúban és ők is hallottak róluk. Ők csak négy évvel ezelőtt lettek száműzve a Mennyekből. Még fent nőttek fel. Az apjuk meghalt a háborúban, de az anyjuk még fent él. Noah egyszer csak teljesen elkomorult, és szó szerint kirakott a házukból, hogy majd máskor befejezzük. Nem tudom mi történt vele. De a fiatalabb, Andrew áthívott egy vacsorára hozzájuk. Úgyhogy majd mindent kiszedek belőlük.
-Anyáék ez miatt jönnek, igaz? Ők ismerik őket?
-Igen. Apa nagyon jóban volt az anyjukkal. Teljesen kiakadt, mikor elmondtam, hogy itt vannak lent. Mire többet is kiszedhettem volna apából, anya közbevágott és mondta, hogy inkább eljönnek. Szerinte ezt élőben kellene megbeszélnünk. Remélem most sok mindent megtudok a múltról.
-Meddig maradnak? Vagy csak elmondják amit tudni akarsz, és mennek is?- Izzy mindig is rosszul érezte magát, hogy nem volt angyal. Sokszor volt féltékeny ez miatt, hogy mi ilyenekről másképp tudunk beszélgetni, mert mi ezt átéljük. Most is hallottam a hangjában, hogy attól fél, vele nem fognak törődni anyáék. Pedig ez nem így szokott lenni, apáék mindig belevonják a beszélgetésbe, vagy elkezdik őt kérdezgetni valami másról.
-Biztos hogy nem. Mondták, hogy már nagyon hiányzunk nekik. Szerintem egész hétvégén itt maradnak.- mondtam mosolyogva, hogy oldjam a rossz kedvét.
-Rendben. Remélem igazad lesz.- kezdett megnyugodni. Tudtam, mivel tudom elűzni ezt a hangulatot.
-Sőt van még egy jó hírem. Nem csak ketten jönnek.- mondtam titokzatosan.
-Ki jön még?- sikerült felkeltenem az érdeklődését.
-Romeooo- mondtam vigyorogva, mikor megláttam azt a hatalmas boldogságot az arcán. Mindketten imádtuk a cukorfalatot.
-Úristen, el se tudom mondani mennyire örülök. Már annyira hiányzott a picikém.- én nem nevezném picinek. Romeo egy bullmasztiff fajtájú kutya.
-Elmondom apáéknak, hogy jobban örülsz Romeo-nak, mint nekik!- fenyegettem meg játékosan mire elnevette magát és elindult lefeküdni. Ez a nap jobban sikerült, mint a tegnapi. Ma már nyugodtabban feküdtem le. Boldog voltam, mert tudtam, a holnapi nap is ilyen hangulatban fog eltelni. Már tényleg régen láttam anyáékat. Még a legújabb álmomról nem is tud anya. Pedig reggel mindig rohantam hozzá, elmesélni, mit álmodtam. De mióta elköltöztünk, azóta sajnos ezt nem tudom megtenni, és az biztos, hogy ez nem telefon téma.

Sziasztok! :)
Tudom, az eleje kicsit unalmas, úgyhogy hamar rakok fel új részeket.

2.rész
Kivettem a hűtőből egy doboz jégkrémet, a szekrényből egy tábla csokit és két kanalat. Mindig ezzel vidítottuk egymást. És most tudom, hogy ráfér a boldogság hormon. Bevittem barátnőmhöz. Isabell csak ült az ágyán és nézte a falat.
-Izzy, emlékszel miért költöztünk ide?
-Persze, már sokkal hamarabb megálmodtad, hogy mi itt fogunk élni.
-Igen, és emlékszel arra, hogy pontosan mit álmodtam?- ezen elgondolkozott.
-Úristen! Pont ezt a napot, ugyanezekkel a történésekkel. Ezt hogy? Úristen!
-Így van. Majd megoldjuk, hidd el. Amúgy az előbb láttam, hogy szinte ugyanazokkal a szavakkal, amikkel te, lerohant a lépcsőn, miközben a bátyjával üvöltöztek.
-Tényleg? Ne haragudj rám! Csak ez a mai nap, nekem kicsit sok volt. Lehet, hogy nem voltunk régóta együtt, de azért kicsit zavar, hogy nem is szeretett. Pedig én már lassan kezdtem beleszeretni. Mi lett volna akkor, ha Hannah nem látja meg őket, és én beleszeretek?
-Erre ne is gondolj. Hannah meglátta, most már tudod milyen ember. Hoztam lime-os fagyit.
-Imádlak! De a fagyit még nálad is jobban. Na dobd le magad ide, és zabáljuk fel.
Miután megettük az egész doboz fagyit a tábla csokival, már annyira kifáradtunk hogy rögtön el is aludtunk az ágyban. De persze előtte megbeszéltük a ma történteket. Mindketten egyetértettünk, hogy túl nagy lett volna a szerencsénk, ha két ilyen helyes srác a szomszédunk, és még kedvesek is. Persze, ettől nem ábrándult ki a fiatalabb testvérből.
-Láttad a hatalmas zöld szemeit? És a tökéletes aranybarna haját, akár egy modellé?! Tuti 10/10-es teste van! - áradozott róla.
Már eltelt egy hét a szomszédokkal való találkozástól. Hála az égnek, nem futottunk össze a folyosón egyikükkel sem. Egyre jobban hozzászokunk ahhoz, hogy mindent nekünk kell elintéznünk, nincsenek itt a szüleink, hogy segítsenek nekünk. Bár hazajárunk hozzájuk vagy ők jönnek hozzánk, attól még nagyon hiányzik a régi életünk. Főleg, hogy ha majd megint előjönnek az álmaim akkor nem tudok anyához fordulni. Mióta elköltöztünk, azóta csak egyszer, tegnap éjjel volt álmom. Én, ha álmodok akkor az nagy eséllyel meg is fog történni. Nekem ez az angyal képességem. Ja, igen. Nem is mondtam. Én angyal vagyok. Egy bukott angyal, ami azt jelenti, hogy száműzve vagyok a Mennyországból. Anyukám próbált úgy nevelni, hogy még van esély arra, hogy visszakerüljön a családunk Isten közelébe. Nincs megadva, hogyan kerülhetünk újra a Mennybe. Annyit lehet tudni, hogy ha Isten valami olyat lát, amitől megbocsát, akkor megkegyelmez, és nem kell száműzöttként élnünk. De én már nem is gondolkozok ezen. Itt élek a Földön, és nekem ennyi elég. Tegnap este egy olyan álmom volt, hogy valakivel be voltam zárva egy cellába, és valaki megpróbálta kinyitni az ajtót. A záron nem volt lyuk, tehát nem kulccsal nyílik. Csak ennyi maradt meg. De minél közelebb érünk az eseményhez annál több részletet álmodok meg. Arcokra sosem emlékszem, mindig másból kell kitalálnom éppen kivel történik meg.
Reggeliztünk az asztalnál Isabellel, mikor kopogtak.
-Izzy légyszíves nyisd ki, addig elmosogatok. Aztán indulhatunk felőlem.
-Rendben. Siess, nem akarok megint miattad elkésni, a végén kirúgnak, és akkor mehetünk az utcára.
-Jólvan, sietek.
Nekiálltam mosogatni, de nem sikerült befejeznem, mivel Isabell bekiáltott, hogy engem keresnek. Gyorsan helyet cseréltünk, ő mosogat addig, bár utálja ezt. Legalább nem miattam fogunk elkésni. Mikor meglátom ki van az ajtóban, teljesen ledöbbenek. A "kedves" szomszédunk az.
-Szia! Tudom nem kezdődött valami jól a kapcsolatunk, de most mégis tőled kell segítséget kérnem.
-Szia! Na igen, mindenhogy fogalmaznék, csak úgy nem, hogy jól sikerült. Mégis miben kéred a segítségem? Esetleg a vézna karjaid nem bírnak el valamit, és nekem kéne arrébb cipelnem?
-Na te sem vagy a kedvesség angyala. Úgy tudom, a Stanfordra jársz, igaz?
-Igen.
-Az egyik tanár az ismerősöm. Úgy volt, hogy ma találkozunk és átveszek tőle valamit, de közbejöttek bizonyos dolgok, és még ma el kéne hozni tőle. Megtennéd, hogy elmész érte és elhozod? Meghálálnám.- elég titokzatosan beszélt.
-Remélem nem valami drogügyletbe keversz bele.
-Kinézed belőlem, hogy drogokkal kereskedem?
-Még nem ismerlek, de a viselkedésedből kitelik.
-Kössz a bizalmat. Reméltem, hogy nem ítélsz elsőre, de tudod a remény hal meg utoljára.
-Rendben elhozom neked. Melyik tanárt kell megkeresnem?
-Sullivan professzort. Elég, ha azt mondod, hogy én küldtelek, és hogy a megbeszéltek szerint halad minden. Köszönöm!
-Oké,de mégis hogy gondolod, majd odamegyek és mondom neki, hogy "a szomszéd srác küldött, életemben kétszer találkoztam vele, a nevét sem tudom, de azért legyen szíves odaadni azt a titokzatos valamit." Vagy mégis mit mondjak neki, elárulnád nekem?
-Jaa, bocs. Tényleg, a nevem Noah Johnson. Ha már ilyen szépen megkérdezted a nevem, nyugodtan elárulhatnád te is, hogy tudjam mondani a profnak hogy kit küldök.
-Ashlynn Williams.
-Köszönöm. Délután 5-től már itthon vagyok, bármikor hozhatod utána.
-Rendben, majd meglátom, mikor érek rá.
-Köszönöm!- annyiszor megköszönte már, nekem ebben a dologban valami bűzlik.
-Hogyhogy ilyen kedves vagy hozzám? Azt vártam tőled, hogy majd kiadod parancsba, és megfenyegetsz ha nemet mondok- mondtam vigyorogva, hogy azért ne tűnjek olyan bunkónak.
-Rájöttem, lehet kicsit túloztam első alkalomkor, bocsánatot kérek. Nem vagyok mindig ilyen.
-Én sem voltam a legjobb formában, úgyhogy megértelek, és én is sajnálom.
Isabell rohant ki az ajtón a táskáinkkal, kezében a kocsi kulccsal. Elég furán nézhettem rá, mivel megkopogtatta az óráját és szinte kiabált.
-Mondtam, hogy nem akarok elkésni! Ha nem indulunk el azonnal, akkor viszont az lesz a vége. És megint ki miatt? Hát miattad!
-Nyugi, mehetünk is. Időben oda fogsz érni. Főleg, hogy ma nekem is hamarabb kell mennem.
-Na látod, te meg itt jártatod a szádat, ahelyett hogy mennénk.
-Rendben lányok, én szerintem elköszönök. Sziasztok! Ashlynn akkor este még beszélünk.
-Hali!
Izzy már futott is a kocsihoz. Nem értem miért siet ennyire, mikor még bőven van időnk. Még jó hogy nekem van jogsim, különben minden reggel itt hagyna.
-Nem hiszem el, hogy azért fogok elkésni, mert neked pont most kell megbeszélned a szomszéddal mikor mentek randizni.
-Nem randizunk, megkért, hogy hozzak el valamit az egyetemről. Este meg átviszem neki, ennyi az egész.
Sikerült megmentenem az életem, azzal hogy időben bevittem a munkahelyére. Komolyan mondom annyira pontos akar lenni mindenben, hogy az már túlzás. Gondoltam első óra előtt gyors megkeresem a professzort, hogy ne kelljen szünetekben, vagy órák után keresgélnem. Ilyenkor még mindenki az irodájában van. Oda mentem a titkárnőhöz, aki elmondta melyik iroda Sullivan-é. Bekopogtam, majd egy "igen" után beléptem.
-Jónapot Sullivan professzor! Engem Noah Johnson küldött, hogy átvegyek valamit magától. És üzeni, hogy a megbeszéltek szerint halad minden.
-Köszönöm Miss Williams! Ez lenne az a doboz. Kívánjon sok sikert neki a nevemben is.
-Rendben, viszlát!
Egy nagyjából spirál füzet nagyságú a doboz, de 10 centi széles. Nehezebbre számítottam. A nap átlagosan telt el, mikor hazaértünk, rögtön beküldtem a szobájába pihenni Izzy-t, mivel egész nap tiszta ideg volt. Rá fér egy kis alvás, remélhetőleg az segít neki. Gondoltam csinálok valami sütit, annyira megkívántam. Sütöttem kakaós és fahéjas csigát, anya receptje szerint. Mikor készen lettek, már 6 óra volt. Gondoltam átviszem a dobozt. Raktam egy tányérra csigákat. Adok nekik, hátha kialakul közöttünk, valami jó szomszédság. Igaz, nem reménykedek benne túlságosan. Az előző szomszédainkkal se voltunk jóban. Minden nap hatalmas bulikat tartottak. Én nem vagyok az a bulizós típus. Nem bírom azokat, akik menőnek akarnak tűnni, közben pedig mindig utánoznak valakit. Benéztem Izzy-hez, aludt mint a bunda. Halkan kimentem a lakásból, bekopogtam a szomszédba. Nem kellett sokat várnom, mikor nyílt az ajtó.
-Szia! Gyere beljebb.- invitált a lakásába Noah.
-Szia! Elhoztam a dobozt, és megkért rá a professzor, hogy kívánjak sok sikert az ő nevében is.
-Azt ugye nem mondta el, hogy mihez?
-Nem, mindketten elég titokzatosak vagytok. Hoztam még sütit, az előbb készült el.
-Te sütötted ezeket? De jól néznek ki.- elvette tőlem a tányért és mondta, hogy mindjárt jön.
Nézelődtem, mert sok mindent elárul az emberről a lakása. A miénken is látszott, hogy két különböző személyiség él együtt. Ez egy divatos nappali volt. Mintha egy katalógusban lennék, annyira a helyén volt minden. A falon lévő festményt néztem, mikor valaki hátulról lefogott és elkábított.
Arra keltem fel, hogy üvöltöznek a fejem fölött.
-Honnan tudtam volna, hogy nem egy démon?
-Miből gondoltad, hogy démon? Hozott nekünk sütit, és még segített is nekem. Egy démon nem tesz ilyet, öcskös!- Noah hangját felismertem.
-Nem látok semmilyen érzelmet. Csak egy démonnak nincsenek érzelmei.
Végre sikerült kinyitnom a szemem, és megpróbáltam felülni.
-Ne erőlködj, pihenj nyugodtan.- Noah tett a fejem alá egy párnát, hogy kényelmesebbé tegye a padlót, majd a kezembe adott egy pohár vizet.
-Köszi! Mi történt?- még nem voltam teljesen magamnál, hogy felfogjam a történteket.
-Az én drágalátos testvérem azt hitte, hogy betörő vagy és leütött.
-Nem tudom melyik nép szokása ez a vendéglátás, de avassatok be, hogy oda még véletlenül se utazzak el.- mondtam mosolyogva, hogy oldjam azt a feszültséget ami ott vibrált a levegőben.
-Ne haragudj, csak meglepődtem hogy valaki áll a lakásunkban. Teljesen leblokkoltam.- mentegetőzött a fiatalabb Johnson.
-Nyugi, nem kell ez a süket duma, hallottam az előbb, hogy mi történt valójában. Fáj is a fejem ettől a hülye démonírtótól. Még senki nem használta rajtam a legerősebbet.
Mindketten nagy szemekkel néztek rám. Nem éppen sikerült felfogniuk, hogy mit is mondtam. Vártam egy kicsit, addig úgy is jobban leszek, talán annyi idő alatt eljut a tudatukig a mondandóm.
-Mégis ki vagy te?- kérdezte a támadóm.
-Ashlynn Williams.
-Ő pedig az öcsém Andrew Johnson. Most hogy túlestünk a bemutatkozáson, válaszolj a kérdésre. Ki vagy te?
-Ha már ilyen szépen kértek, leszek olyan kedves és elárulom a legnagyobb titkomat nektek.- mondtam ironikusan.- Még mit nem! Először én akarom tudni, honnan szereztétek be ezt a démonírtót.- démonírtót csak boszorkányok hozhatnak létre, és megfelelő okkal adhatják el. Apa kiskoromban, mesélt róluk pár dolgot. Imádtam, mikor esti mese helyett ilyenekről beszélgettünk. De egy jó pár éve, már nem is beszélünk ilyenekről.
-Mi kérdeztünk előbb.- makacskodott Andrew. Csakhogy emberére talált.
-Te ütöttél le, szóval csak megjár nekem annyi, hogy először ti válaszoljatok.
-Elég ebből! Egy boszorkánytól szereztük. Gondoltuk nem árt, ha tartunk magunknál, kitudja mikor támadnak meg minket.-válaszolt Noah kedvesen.
-Mégis miért támadnának meg titeket a démonok?
-Már válaszoltunk. Most te jössz!- erősködött Andrew.- Honnan tudod, hogy ez a legerősebb démonírtó?- kezdett idegesíteni a modora. Ő kábított le, de azért elég bunkó hangnemben beszélt velem.
-Nekem is van több fajtából.
-Miért?
-Ugyanazért amiért nektek. Védem magam, az alvilágiaktól.
-Ki vagy te?
-Ugyanaz, mint ti. Bukott angyal.
-Honnan jöttél rá?- kérdezte ijedten Noah.
-Túl sok bennünk a közös.- rebegtettem a pilláimat, ahogy a legtöbb lány szokta.- Ja nem, megnéztem mi van a dobozban.
-Ez pofátlanság, tudod?- kérdezte sértődötten.
-Persze, mint ahogy az is, hogy engem is belekeversz a dolgaidba. Tudod jól, hogy ez megjegyzi, kinél volt. Akárhogyan csomagolod be, nem akadályozza meg a feladataiban.- akadtam ki.
-Tudom, de ha ennyire jól ismered, akkor azt is tudnod kell, hogy minél több fajtádbeli fogja meg, annál könnyebb lesz használni. Az ember hozzáérhet, ő ebben semlegesnek számít, az olyan mintha csak emlék lenne, de erőt nem rejt el. Így csak jól jártam, hogy te is angyal vagy.- mondta büszkén. Itt lett elegem.
-Azt se tudom, hogy mire kell nektek ez a varázs kereszt, de belekevertetek az ügyetekbe. Úgyhogy most hallgatom a meséteket. Mégis mit terveztek?
-Bátyuskám, ezt meghagyom neked. Én addig csinálok valami vacsit, ha már úgyse tudunk elmenni kajáért.- ezzel ki is vonult a szobából.
-Szerintem üljünk fel a kanapéra.- javasolta Noah.
Már nem szédültem annyira, így segítség nélkül is fel tudtam volna állni, de Noah a kezét nyújtotta, és felhúzott. Miután én leültem az egyik fotelbe, ő pedig velem szemben a kanapéra, egy jó pár percig csendben voltunk. Ő azon gondolkozott, honnan kezdje a történetüket, én pedig nézelődtem, - ha esetleg mégse úgy alakulna a beszélgetés, ahogy remélem - mivel tudom megvédeni magam.
-Mi is a vezeték nevetek?- kérdeztem, hátha apa mesélt már az ő családjukról régebben.
-Johnson, neked pedig Williams, ugye? Hallottam már rólatok. Gondolom rokonod Angelina és George Williams.- rossz ötlet volt megkérdeznem, mert elkezdte terelni a témát. Valahogy kedvesen vissza kéne terelnem a szót, mert eléggé hangulatingadozó, és a végén még nem mond semmit. Ha már ezeken keresztül mentem, válaszokat is akartam kapni.
-A szüleim, honnan hallottál róluk?
-A 4. Angyal háború leghíresebb harcosai. Anyukám egyszer mesélt arról a háborúról, és szinte ódákat zengett a szüleidről.- én erről nem is tudtam. Legalább lesz miről beszélnem anyáékkal mikor legközelebb hazamegyek.
-És a te szüleiddel mi a helyzet?- kérdeztem udvarias hangsúllyal.
-Édesapám meghalt a háborúban, még mikor kicsi voltam. Édesanyám sok mindent feláldozott értem, és az öcsémért, ezt soha nem tudom majd meghálálni neki. Most meg az új vezetőségnek nem tetszett valami velünk kapcsolatban. Anyukám szerencsére fennmaradhatott, de Andrew-val együtt 4 éve száműztek minket.
-Nagyon sajnálom, hogy édesapáddal nem tudtál találkozni. Te ott nőttél fel?- kérdeztem meglepetten. Én itt születtem a Földön, még sose jártam fent a Mennyekben. Már a szüleim is bukott angyalok voltak. Azt nem tudom, hogy ők éltek-e ott. Ha erre terelődött a téma, akkor mindig nagyon ügyesen elterelték, én pedig nem akartam erősködni.
-Igen, egészen 19 éves koromig. Előtte 2 évvel új Főangyalt választottak, és neki nem tetszett, hogy mi elmondjuk a véleményünket, nem hódoltunk be neki és az új törvényeinek. Teljesen megváltoztatta fent az életet, és sikerült lyukat beszélnie mindenki hasába azzal, hogy ő csak jobbá teszi az életet számunkra.
-Szóval akkor te most 23 éves vagy?
-Nem, még csak 22. Még kell egy kis idő a 23-hoz. Te?
-20. Öcséd hány éves?
-Ő két hete töltötte be a 20-at.
-Ha már te tudod hány évesek vagyunk, én is kíváncsi lennék a barátnőd életkorára.- jött a nappaliba Andrew, a kezét törölgetve.
-Ő nemrég lett 19 éves. Még mielőtt feltennéd a többi kérdésed róla...
-Honnan veszed, hogy még akarok kérdezni róla?- vágott a szavamba.
-Látszik rajtad az érdeklődés, és gondolom a letörhetetlen vigyor sem a vacsi miatt van az arcodon.- mondtam neki mosolyogva.- Na de most komolyan, ne engem faggass, ha valamit tudni akarsz róla, őt kérdezd.- láttam rajta az érdeklődést Izzy iránt. Éreztem, hogy nem csak egynek akarja a sok közül. Remélem igazam lesz, mert a megérzéseim jók szoktak lenni.
-Rendben. Amúgy beraktam a sütőbe a pizzákat. Van gombás, szalámis és vegetáriánus. Remélem valamelyiket szereted, ha már úgyis itt maradsz vacsira.
-Köszönöm, de nem vagyok éhes, és lassan vissza kéne mennem. Lefárasztott ez a nap, és még nincs vége...- miközben válaszoltam Andrew-nak, Noah elég kíváncsi arccal figyelt. Kicsit ijesztő volt. Mintha rájött volna valami fontosra.
-Legközelebb majd viszont szeretném, ha itt töltenél egy vacsorát. Bocsánatkérésképp azért, ami ma történt.- Andrew halványan mosolyogva próbált bocsánatot kérni.
-Ha majd úgyis jössz még, most pedig nagyon fáradt vagy, jobb lesz ha hazamész.- tanácsolta Noah.
-Meg tudom várni a magyaráza...- nem tudtam befejezni, mert Noah közbevágott. Nem igaz, hogy nem tudják megvárni amíg befejezem a mondatom. Állandóan a szavamba vágnak.
-Majd a következő alkalomkor is ráér. Ne aggódj ez miatt, nem olyan nagy dolog. Jóéjt!- kilökdösött az ajtón, és még az orrom előtt be is vágta az ajtót. Ennél bunkóbb se lehetett volna. Nem igaz, miért pont ők laknak a szomszédban? Miért nem két aranyos nyugdíjas? Már most elegem van belőlük, mi lesz később?

Sziasztok! :)
Itt van az első rész is. Ez az első történetem, úgyhogy van még miben fejlődnöm. Ezért örülnék, ha írnátok véleményeket. Előre is köszi. Jó olvasást!

1.rész
Most itt élünk Kaliforniában, én a Stanford egyetemre járok közgáz szakra, Isabell talált egy nagyon jó állást. Albérletet együtt fizetünk, én részmunkaidőben dolgozok egy pizzériában kiszolgálóként. Még csak nemrég költöztünk ebbe a lakásba. Eddig egy olcsóbb, kisebb helyen éltünk, de az nem volt kényelmes, főleg ha jött Izzy barátja, akkor nagyon szűkösen voltunk. De sikerült annyit spórolnunk, hogy ki tudtunk bérelni egy nagyobb lakást.
-Végre nyugodtan meg tudom nézni a meccset.- mondtam boldogan.
-Örülj is! Én addig beszélek a pasimmal, mert nekem legalább van.
Imádjuk egymást állandóan piszkálni valamivel. Tudjuk, hogy ezeket nem szabad komolyan venni, és így sosem haragszunk meg miattuk.
Bement a szobájába telefonálni, én addig néztem a BL-döntőt. Épp tizenegyest ítélt a bíró, mikor kiabálásra lettem figyelmes.
-Nem érdekel! Hagyj békén! Felejtsd el, hogy valaha ismertél!- kiabált barátnőm a szobából.
Bementem hozzá, a telefon a szoba másik oldalán volt. Gyorsan megnéztem kivel beszélt. Láttam, hogy a pasijával, és mikor kiléptem belőle akkor láttam meg azt a képet, amin egy másik csajt csókol. Befeküdtem Izzy mellé az ágyba, és csak öleltem, hogy érezze én itt vagyok neki. Addig potyogtak a könnyei, amíg álomba nem sírta magát.
Úgy döntöttem elbeszélgetek egy kicsit ezzel a sráccal. Megfogtam barátnőm telefonját, és halkan, hogy fel ne ébresszem kimentem a bejárati ajtó elé. Felhívtam. Próbálta nekem is beadni, hogy ő megbánt mindent, de én a barátnőnknek hittem, Hannah-nak, aki elmondta, hogy nem először látta ezt. Szépen elküldtem melegebb éghajlatra, és még meg is fenyegettem. Akit én szeretek, azért tűzön-vízen át küzdök.
Még kint maradtam egy percet, hogy le tudjak nyugodni, mikor pont nyílt a szemben lévő lakás ajtaja. Kinézett rajta egy magas srác, akinek sötét, kócos frizurája finoman omlott a homlokára.
-Te üvöltöztél?- kérdezte, és ekkor vettem észre a nagy barna szemeit, melyek már szinte feketébe mennek át.
-Igen.- mondtam, mire ő megfordult és bekiáltott az ajtón.
-Nyugi, ez csak az új szomszéd. Nem hiszem, hogy teljesen normális lenne.
-Mi van?- kérdeztem megdöbbenve.
Erre már nem tudott reagálni a srác, mert kinyílt mögöttem az ajtó és Izzy sietett ki rajta sírva. Nem tudta hol vagyok, és azok után, még rá is hoztam a frászt. Mire megszólalhattam volna megkérdezni hogy van, addigra a szomszédból kijött egy másik srác. Rögtön ment barátnőmhöz, megvigasztalni. Először kicsit meglepődtem, de utána láttam, hogyan néznek egymásra. Akkor megnyugodtam és tudtam, ebből szerelem lesz. A lépcsőnél nekitámaszkodtam a korlátnak és onnan figyeltem, ahogy ismerkednek egymással. A srác aki először jött ki az ajtón, mellém állt. Csak akkor vettem észre, hogy mind a ketten nagyon helyesek, és hasonlítanak egymásra. Épp csodáltam a mellettem álló félistent, mikor megszólalt:
-Ha megbántja vagy kihasználja az öcsémet, a te életedet fogom megkeseríteni.
-Tessék?- még nem éppen sikerült felfognom mit mondott, annyira meglepődtem.
-Jól hallottad.- bámult rám lenézően, majd Izzy-re is ugyanezzel az arccal nézett.
-Na nehogy már te fenyegess engem, ezt pont fordítva kéne. A pasik használják ki a lányokat, nem fordítva.
-Ezt csak ti hiszitek, gondolj bele mennyi mindent teszünk értetek, ti meg csak nyomjátok a féltékenykedős dumátokat.
-Vajon miért? Csak akkor mondjuk, ha adtok rá okot, és az elég gyakran előfordul.
-Inkább nem veszekszek idiótákkal.
-Tudod ki az idióta.- bementem a lakásba és becsaptam magam mögött az ajtót.
Nem tudom értelmezni ez most miért történt. Hogy lehet valaki ilyen arrogáns. Játssza itt a keményfiút, fogadni mernék még soha egy pofont se kevert le senkinek. Ha azt hiszi ezzel nagyobb ember lesz, hát akkor nagyon elhitte. Már eléggé kételkedek benne, hogy létezik normális fiú ezen a világon.
Miközben ezen idegeskedtem, Isabell jött be az ajtón legalább annyira feldúltan, mint amilyen én vagyok.
-Na mi van, a másik is olyan bunkó?
-Nem hiszlek el! Miért teszel mindig mindent tönkre?
-Én? Most mégis mit csináltam?
-Elrontottad az esélyem. Ha figyeltél volna, és nem magaddal lennél mindig elfoglalva, akkor láttad volna milyen jól alakultak a dolgok közöttünk. Már el is felejtettem miért sírtam. Csak neked pont akkor kellett behisztizned, biztos azt hiszi valami plaza cicák vagyunk, miattad!
Berohant a szobájába. Na ez most aztán sokat segített a hangulatomon. Nem hisztiztem és tudja jól, hogy sose ártanék neki.
Nagy csapkodás és kiabálás hallatszik be a lépcsőházból. Mikor kinéztem csak egy fejet láttam lesuhanni a lépcsőn, és a bunkó srác állt az ajtóban velem szemben.
-Ne menj el, nem rontottam el semmit. Nem fogja azt gondolni rólad, hogy idióta vagy.- kiabált még az öccse után. Mikor észrevette, hogy ott állok, csak fintorgott egyet.
-Ja! Ez csak az új szomszéd, nem biztos hogy normális.- mondtam neki halkan, idézve az ő szavait. Megrázta a fejét és elröhögte magát. Reagálni már nem tudott rá, mert becsuktam az ajtót.

Sziasztok! :)
Meghoztam a bevezetőt. Remélem tetszeni fog. Nagyon örülnék, ha megírnátok a véleményeteket róla. Jó olvasást!

Bevezető
-Ashlynn, ülj el Isabell mellől, megint nem birtok magatokkal!- mondta az egyik tanárom.
Én lennék Ashlynn. Ha a barátnőm, Isabell mellett ültem, akkor mindketten túl hangosak voltunk órán. De szerencsére a tanárok nem tudtak mit tenni ellene, mert lehet hangosak voltunk, és néha rosszak, de attól még mindketten elég jó jegyeket szereztünk. Én mindig is egyetemre szerettem volna menni, Izzy pedig több szakmát megszerezni, és rögtön dolgozni. Gondoltuk, majd együtt elmegyünk Kaliforniába, veszünk egy pofás kis házat, és ott éljük mindennapjainkat. Ezt úgy döntöttük el, hogy én egyszer megálmodtam, ahogy ott élünk és egy napot ahol megismerkedünk két nagyon helyes sráccal.
-Mint a filmekben. Oda kell költöznünk!- Isabell már akkor teljesen eltökélt volt. Ezzel a mondattal döntöttük el, hogy mi ott fogunk élni.
Izzy szőke hajú, kék szemű. Igaz a szőke haja már nem teljesen az, egyre jobban rózsaszín árnyalatba megy át. Már 10.-es korunk óta szeretne rózsaszín hajat. Nagyon félénk ismeretlen környezetben, de segítek neki hogy feloldódjon és önmaga tudjon lenni. Imádnivaló, a szüleim már gyerekükként tekintenek rá. Elég sokszor volt már nálunk és elég sokmindent tudnak róla. Én mindent tudok róla. Mindent megbeszélünk egymással. Én hamarabb oldódok fel egy ismeretlen helyzetben, és hamar szerzek barátokat. Teljesen különbözünk egymástól, nem csak külsőleg. Pont ezért lettünk legjobb barátok. Én magas vagyok, míg őt kertitörpének is lehetne használni - annyira nem alacsony, csak én imádom ezzel hülyíteni -. Nekem barna a szemem, és barna hosszú hajam van. Én inkább fiúsabb vagyok - anyum sajnálatára -, ő pedig a tipikus rózsaszínt kedvelő csajszi. Teljesen kiegészítjük egymást, mégse vagyunk összenőve. Vannak külön programjaink, nem vagyunk minden percben együtt.

Üdvözlés

Sziasztok! :)
Ez az első történet, amit írok. Kíváncsi vagyok véleményekre, hogy miben kell javulnom.
A történet egy lány szemszögéből játszódik, aki bukott angyal.
Remélem tetszeni fog nektek.
Várom a hozzászólásaitokat, ti mit gondoltok.