Sziasztok! Meghoztam egy újabb részt. Remélem ez is tetszik. Jó olvasást!

Kellett nekem az álmaimra gondolnom tegnap este. Ma éjjel megint ugyanazt álmodtam. Most az előző álmomhoz képest, nem csak egy valakit láttam mellettem, hanem ketten voltak, és az biztos, hogy fiúk. A testbeszédükből azt tudtam leszűrni, hogy éppen veszekednek. De valaki elkiáltja magát, és a srácok abbahagyják a viaskodást. Hála az égnek, még csak ritkán jönnek az álmok, ami azt jelenti, hogy még messze vagyok az eseménytől. Az utolsó két nap, már nem csak akkor jönnek, mikor alszom, hanem mint egy látomás, ébrenlét közben is látom a történéseket. Miután felkeltem, gondoltam csinálok reggelit, de Izzy már megelőzött. Sőt meg is terített. Nem értettem miért csinálta. Szomorkásan mosolyogva fordult felém.
-Jó reggelt! Csináltam kaját. Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt. Nem akartam féltékeny lenni, tudom hogy anyáék fognak velem is törődni. Csak régen láttam őket, és kicsit bepánikoltam.-  levegőt se vett, annyira hadart.
-Jó reggelt! Nyugi, megértem. És nem kellett volna ezért bocsánatot kérned. Soha nem tudnék haragudni rád ilyenért.- nyugtattam meg, mire ő egy nagyot sóhajtott.
-Köszönöm. Imádlak!- mondta, és megölelt.
-Na jó, én éhen halok, együnk már végre!- nevettem el magam és kimásztam az öleléséből.
-Baszki! Most jutott eszembe, hogy kihagytam a sót. Csak én tudom elfelejteni, megsózni a tojást.- idegeskedett.
-Nyugi! Utána lehet még sózni. Legalább nem a tojást hagytad ki.- ugrattam nevetve, mire ő is elnevette magát.
Reggeli után felhívott anya, hogy két óra és itt vannak. Gyors kitakarítottunk Izzy szobájában, mert ott fognak aludni anyáék. Mindkettőnknek kétszemélyes ágya van, így mikor jönnek anyáék, akkor ők megkapják az egyik szobát, mi pedig a másikban alszunk. Azért Izzy szobájába mennek, mert az enyémet egy hét alatt se lehetne kitakarítani. Nem nagyon tudok rendet tartani, csak a kocsimban. Mire kitakarítottunk és sütöttünk pogácsát, addigra ideértek anyáék. Nekem pont ki kellett szednem az utolsó tepsit a sütőből, így Izzy ment le eléjük. A nyitva hagyott ajtón hangos nevetések hallatszottak be. Ilyenkor mindig elkap a hiányérzet, hogy mikor nincsenek itt, egyikünk se ilyen felszabadult. Pont beraktam a mosogatóba a tepsit, mikor beléptek az ajtón.
-Szia Ashlynn! De jól néznek ki a pogik.- mondta anya mosolyogva és már rögtön kostólta is meg.
-Szia anya! Lehet, hogy jól néznek ki, de a tied a legfinomabb.- mosolyogtam rá.
-Csillagom remélem ezt meg lehet enni.- mondta apa nevetve. Mikor kicsi voltam, és anya nem állhatott fel, mert műtötték, akkor apával sütöttünk sütit. Annyira kemény lett, hogy az kutyánk se tudta elrágni. Azóta mindig felemlegeti, mikor sütök.
-Apa ebben nem segítettél, így biztos ehető.- vágtam vissza mosolyogva.
-Gyertek üljünk le a nappaliban, ne a konyhában ácsorogjunk.- hívta be őket Izzy.
-Itt van nappali? A zuhanyzó sem a folyosó végén van?- vicceskedett apa, mert az előző lakásunkban nem volt nappali.
-Nagyon vicces apa.- mondta Izzy megjátszott sértődöttséggel.- Romeo maradj nyugton! Mindjárt kijön a konyhából és majd akkor köszönsz neki, oda te nem mehetsz be!
-Romy! Jajj, de hiányoztál!- mentem oda, és öleltem meg, mire annyira rám ugrott, hogy elestünk.
-Jólvan kislányom, majd ha kiörültétek magatokat, akkor gyertek be.- mondta anya mosolyogva, majd mindannyian bementek a nappaliba. Én még ott maradtam a földön fetrengve Romeo-val. Éreztem, hogy valaki nagyon néz, így odafordultam. Nyitva maradt a bejárati ajtó, és Noah nézett be rajta.
-Segítsek?- kérdezte miközben elég furán nézett.
-Nem kell köszi, csak Romeo már régen látott.- mondtam mosolyogva.
-Hát, rendben.- mondta és elindult le a lépcsőn. Úgy beszélt velem, mintha valami idegen lennék. Majd miután apáék elmentek, megejtem azt a vacsorát náluk.
Mire beértem a nappaliba, Izzy már a munkahelyéről beszélt.
-Olyan nagy szerencsém van, hogy ő a főnököm. Az egész intézményben, ő az egyetlen normális vezető.- mesélte mosolyogva.
-Ennek nagyon örülünk. Emlékszem, mikor beállítottatok, hogy ti mentek Kaliforniába. Azt hittem ez valami egy hétig tartó ábránd. De most itt éltek.- mondta anya és már kezdett bekönnyezni, így apa átvette a szót.
-Nagyon büszkék vagyunk rátok. Én is először, mikor ideköltöztetek azt hittem, egy hét abban a lakásban, és már otthon is vagytok. De nem.- mondta apa mosolyogva.
-Nehéz volt az elején, de megérte harcolni.- mosolyogtam vissza rájuk. Izzy már nem tudott megszólalni, mert ő is sírt. Apával néztük ahogy sírnak, és közben megettük majdnem az összes pogácsát. Megbeszéltük anyáékkal, hogy holnap folytatjuk a beszélgetést, mert nagyon fáradtak voltak. Anyán látszott, hogy nem nagyon örül annak, hogy engem ennyire érdekel, és nem mondok le róla. Másnap reggel mindannyian letelepedtünk a kanapéra.
-Mióta éltek a Földön?- feltettem az első kérdést, ami először az eszembe jutott.
-Ha már a földről van szó, a virágok alá kellene újat hozni. Meghálálnák, és nem ilyen ritkán virágoznának.- anya rögtön terelte a témát. Látszott rajta, hogy ideges és nem akarja feszegetni az angyalos témát.
-Angee, ennek semmi értelme. Ideje lenne túlesni rajta.- miután anyát leállította, felém fordult- Csillagom, születésed előtt fél évvel kerültünk ide.
-Miért lettetek száműzve?- nem tudtam elképzelni azt, hogy valami rosszat tegyenek a szüleim.
-A 4. Angyal háborúban elég nagy szerepet vállaltunk anyáddal. Azonban ez a háború nem úgy ért véget, ahogy mi szerettük volna. A háború után új Főangyalt választottak. Az új Főangyal az ellenfelünk lett. Megnyerte a háborút, és nem tehettünk ellene semmit. Isten se avatkozhat bele mindenbe. Így hát akik ellene harcoltak, azok száműzve lettek.- apa szomorkásan, a semmibe nézve mesélte nekem a dolgokat.
-Egyszer azt mondtátok, hogy vissza lehet kerülni a Mennyekbe. Ti megpróbáltatok visszakerülni?- kérdeztem kíváncsian.
-Miután idekerültünk azonnal megtettünk mindent, hogy te is ott nőhess fel. Sokáig nem jártunk sikerrel, és miután megszülettél, abbahagytuk a próbálkozást. Úgy döntöttünk jobban jársz, ha emberként nevelünk fel, mert egyre kevesebb esély volt, hogy bármelyikünk is felkerüljön. Azonban, mikor meséltél az álmaidról, melyek megvalósultak, megijedtünk. Nem tudtuk, hogy hazudjunk tovább vagy mondjunk el mindent. Végül arra jutottunk, hogy elég ha csak a lényeget tudod. Reménykedtünk, hogy nem leszel túl kíváncsi. De látom, most tényleg eljött az idő, hogy minden kérdésedre válaszoljunk.
-Köszönöm apa!- örültem, hogy végre eljött ez az idő is.- Azt mondtátok, az álmaim az én képességem. Csak nekem van, vagy mindenkinek?
-Mindenkinek van. Általában különböző képességek vannak, nagyon ritka annak az esélye, hogy valakivel megegyezzen a képességed. Neked mégis ugyanaz van, mint az én anyukámnak.
-És nektek mi a képességetek?
-Anyád minimálisan tud hatni mások érzelmeire. Ezért volt az, hogy hamar megtudtál nyugodni, ha bármi történt is. Az én képességem, pedig az erőfelmérés. Meg tudom állapítani a többiek erejét.
-És az hogy lehet, hogy nekem nem látszanak az érzelmeim, míg másoknak igen?- ezt a gondolatot nem tudtam kiverni a fejemből.
-Honnan tudod, hogy nem látszanak?- apa kíváncsian nézett rám.
-Amikor átmentem Noah-hoz, Andrew miatt eszméletemet vesztettem, azt mondta, hogy nem látott rajtam érzelmet. Azt is mondta, hogy csak a démonoknak nincsenek érzelmei.- teljesen be vagyok parázva, mert mi van akkor, ha tényleg nincsenek érzelmeim.
-Andrew látja az érzelmeket? Nagyon jó képessége van. Úgy látszik te különleges vagy. Két képesség ritkán adatik meg. Neked nem látszódnak az érzelmeid, de vannak. Ne aggódj, anyád tudta alakítani az érzelmeidet, biztos vannak.- apa láthatta az arcomon az aggodalmat, és sikerült megnyugtatnia.
-Andrew ismer téged?
-Nem. Noah is nagyon pici volt, mikor utoljára láttam Helena-ékat.- apa még szomorúbb lett.
-És vajon mire kellhet nekik a varázs kereszt? Noah megkért arra, hogy vegyek át valamit egy professzortól és hozzam el neki. Egy varázs kereszt volt a dobozban.
-Hogy hívták a professzort?
-Sullivan prof. Miért?
-Ő jó varázsló. Csak ők készíthetnek varázs keresztet.
-De miért van rá szükségük?
-Sullivan mindig utánajár, hogy amit kiad a keze közül az jó célt szolgálhasson. Csak megnyugtatni tudlak, hogy nem rossz dologra használják, de hogy pontosan mire kell, azt csakis tőlük tudhatod meg.
-Értem.- van mit feldolgoznom, mit ne mondjak!
-Hova menjünk ebédelni? Pizzériába vagy kínai étterembe?- anya rögtön át akart térni más témára. Nem örülök, hogy ennyire titkolózni akar előlem.
-Pizzát együnk!- Izzy imádja a pizzát. Már az ajtóban állt, indulásra készen. Most legalább már csak olyan témák lesznek, amikről ő is tud beszélni. Nagyon sajnálom, hogy ő nem angyal. Sokkal jobb lenne, ha vele együtt kellene átélnem mindezt.
Este már indulniuk kellett haza. Apa mondta, hogyha bármi kérdésem lenne, őt nyugodtan hívhatom. Örülök, hogy bízik bennem annyira, hogy elmondja ezeket.