Sziasztok! :)
Itt van az első rész is. Ez az első történetem, úgyhogy van még miben fejlődnöm. Ezért örülnék, ha írnátok véleményeket. Előre is köszi. Jó olvasást!

1.rész
Most itt élünk Kaliforniában, én a Stanford egyetemre járok közgáz szakra, Isabell talált egy nagyon jó állást. Albérletet együtt fizetünk, én részmunkaidőben dolgozok egy pizzériában kiszolgálóként. Még csak nemrég költöztünk ebbe a lakásba. Eddig egy olcsóbb, kisebb helyen éltünk, de az nem volt kényelmes, főleg ha jött Izzy barátja, akkor nagyon szűkösen voltunk. De sikerült annyit spórolnunk, hogy ki tudtunk bérelni egy nagyobb lakást.
-Végre nyugodtan meg tudom nézni a meccset.- mondtam boldogan.
-Örülj is! Én addig beszélek a pasimmal, mert nekem legalább van.
Imádjuk egymást állandóan piszkálni valamivel. Tudjuk, hogy ezeket nem szabad komolyan venni, és így sosem haragszunk meg miattuk.
Bement a szobájába telefonálni, én addig néztem a BL-döntőt. Épp tizenegyest ítélt a bíró, mikor kiabálásra lettem figyelmes.
-Nem érdekel! Hagyj békén! Felejtsd el, hogy valaha ismertél!- kiabált barátnőm a szobából.
Bementem hozzá, a telefon a szoba másik oldalán volt. Gyorsan megnéztem kivel beszélt. Láttam, hogy a pasijával, és mikor kiléptem belőle akkor láttam meg azt a képet, amin egy másik csajt csókol. Befeküdtem Izzy mellé az ágyba, és csak öleltem, hogy érezze én itt vagyok neki. Addig potyogtak a könnyei, amíg álomba nem sírta magát.
Úgy döntöttem elbeszélgetek egy kicsit ezzel a sráccal. Megfogtam barátnőm telefonját, és halkan, hogy fel ne ébresszem kimentem a bejárati ajtó elé. Felhívtam. Próbálta nekem is beadni, hogy ő megbánt mindent, de én a barátnőnknek hittem, Hannah-nak, aki elmondta, hogy nem először látta ezt. Szépen elküldtem melegebb éghajlatra, és még meg is fenyegettem. Akit én szeretek, azért tűzön-vízen át küzdök.
Még kint maradtam egy percet, hogy le tudjak nyugodni, mikor pont nyílt a szemben lévő lakás ajtaja. Kinézett rajta egy magas srác, akinek sötét, kócos frizurája finoman omlott a homlokára.
-Te üvöltöztél?- kérdezte, és ekkor vettem észre a nagy barna szemeit, melyek már szinte feketébe mennek át.
-Igen.- mondtam, mire ő megfordult és bekiáltott az ajtón.
-Nyugi, ez csak az új szomszéd. Nem hiszem, hogy teljesen normális lenne.
-Mi van?- kérdeztem megdöbbenve.
Erre már nem tudott reagálni a srác, mert kinyílt mögöttem az ajtó és Izzy sietett ki rajta sírva. Nem tudta hol vagyok, és azok után, még rá is hoztam a frászt. Mire megszólalhattam volna megkérdezni hogy van, addigra a szomszédból kijött egy másik srác. Rögtön ment barátnőmhöz, megvigasztalni. Először kicsit meglepődtem, de utána láttam, hogyan néznek egymásra. Akkor megnyugodtam és tudtam, ebből szerelem lesz. A lépcsőnél nekitámaszkodtam a korlátnak és onnan figyeltem, ahogy ismerkednek egymással. A srác aki először jött ki az ajtón, mellém állt. Csak akkor vettem észre, hogy mind a ketten nagyon helyesek, és hasonlítanak egymásra. Épp csodáltam a mellettem álló félistent, mikor megszólalt:
-Ha megbántja vagy kihasználja az öcsémet, a te életedet fogom megkeseríteni.
-Tessék?- még nem éppen sikerült felfognom mit mondott, annyira meglepődtem.
-Jól hallottad.- bámult rám lenézően, majd Izzy-re is ugyanezzel az arccal nézett.
-Na nehogy már te fenyegess engem, ezt pont fordítva kéne. A pasik használják ki a lányokat, nem fordítva.
-Ezt csak ti hiszitek, gondolj bele mennyi mindent teszünk értetek, ti meg csak nyomjátok a féltékenykedős dumátokat.
-Vajon miért? Csak akkor mondjuk, ha adtok rá okot, és az elég gyakran előfordul.
-Inkább nem veszekszek idiótákkal.
-Tudod ki az idióta.- bementem a lakásba és becsaptam magam mögött az ajtót.
Nem tudom értelmezni ez most miért történt. Hogy lehet valaki ilyen arrogáns. Játssza itt a keményfiút, fogadni mernék még soha egy pofont se kevert le senkinek. Ha azt hiszi ezzel nagyobb ember lesz, hát akkor nagyon elhitte. Már eléggé kételkedek benne, hogy létezik normális fiú ezen a világon.
Miközben ezen idegeskedtem, Isabell jött be az ajtón legalább annyira feldúltan, mint amilyen én vagyok.
-Na mi van, a másik is olyan bunkó?
-Nem hiszlek el! Miért teszel mindig mindent tönkre?
-Én? Most mégis mit csináltam?
-Elrontottad az esélyem. Ha figyeltél volna, és nem magaddal lennél mindig elfoglalva, akkor láttad volna milyen jól alakultak a dolgok közöttünk. Már el is felejtettem miért sírtam. Csak neked pont akkor kellett behisztizned, biztos azt hiszi valami plaza cicák vagyunk, miattad!
Berohant a szobájába. Na ez most aztán sokat segített a hangulatomon. Nem hisztiztem és tudja jól, hogy sose ártanék neki.
Nagy csapkodás és kiabálás hallatszik be a lépcsőházból. Mikor kinéztem csak egy fejet láttam lesuhanni a lépcsőn, és a bunkó srác állt az ajtóban velem szemben.
-Ne menj el, nem rontottam el semmit. Nem fogja azt gondolni rólad, hogy idióta vagy.- kiabált még az öccse után. Mikor észrevette, hogy ott állok, csak fintorgott egyet.
-Ja! Ez csak az új szomszéd, nem biztos hogy normális.- mondtam neki halkan, idézve az ő szavait. Megrázta a fejét és elröhögte magát. Reagálni már nem tudott rá, mert becsuktam az ajtót.