Sziasztok! Bocsánat a késésért, megpróbálom gyakrabban hozni, csak sajnos mindig közbejön valami.
9.rész
Másnap reggel elég fáradtan keltem, így megittam egy jó nagy adag kávét. Az iskola szokásosan telt el. Még David is olyan volt mint eddig, szerintem a tegnapi dolgot csak én fújtam fel. Mikor hazamentem, úgy gondoltam ideje felhívnom apát. Szeretném, ha már hétvégén tudna Noah-val beszélni.
-Szia Csillagom! Mi újság?- köszönt vidáman apu.
-Szia apu! Isabell holnap jön haza. Beszéltetek vele?
-Igen. Gondoltuk hétvégén megint meglátogatunk, mert anyád kíváncsi Párizsra. Te mit szólsz hozzá? Nem zavarunk?
-Apu, ti sose zavartok. Sőt. Én is erre szerettelek volna megkérni. Leginkább azért, mert Noah szeretne veled beszélni.- mondtam kicsit félve a reakciójától.
-Jó ötlet. Legalább megtudom, milyenek lettek. Szombaton hívunk ha a közelben vagyunk. Most megyek. Szia Csillag!- köszönt el hadarva. Mire kinyitottam a számat, már lerakta a telefont. Hallottam a hangjában, hogy izgul a hétvége miatt. Ezek után kicsit féltem a hétvégétől. Reméltem minden jól fog sikerülni. Gondoltam, átmegyek megbeszélni Noah-val, mikor ér rá.
-Szevasz nővérkém!- köszönt Andrew, miután ajtót nyitott.
-Szia öcskös! Noah itthon van?
-Persze. Gyere be. Szólok neki.
-Köszönöm.- mosolyogtam rá.
-Noah, Ash van itt. Hozzád jött.- teljesen meglepődtem, mikor mellettem állva kezdett el kiabálni. Valószínű tükröződött az arcomon a meglepettség, mert rögtön bocsánatot kért.
-Jöjjön a szobámba.- kiáltott vissza.
-Tudod, hol van?- kérdezte Andrew
-Igen.
-Rendben. Kérsz valamit? Enni, inni?
-Nem köszönöm. Nem maradok sokáig.
-Kár.- mosolygott rám, majd kiment a konyhába.
-Szia!- köszöntem, mikor beléptem.
-Szia!- köszönt vissza, mikor egy pillanatra rám nézett. Egy fényképező gép volt a kezébe, és azt kapcsolgatta.
-Beszéltem apával. Hétvégén jönnek. Ha neked jó, akkor valamikor átjöhetünk beszélgetni.- erre már lerakta a kezéből a gépet.
-Köszönöm, az nagyon jó lenne. Szombat délután jó nektek?
-Persze. Csak ennyit szerettem volna. Én megyek is.- köszöntem volna el.
-Várj! Tegnap láttam a szobádban egy laptopot. Használhatnám egy kicsit? Az enyém elromlott.- nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel, amiknek nem tudok ellenállni.
-Persze. Gyere át.
-Köszönöm.- mosolygott rám. Átmentünk hozzám.
-Ülj a kanapéra, mindjárt hozom a gépet.- bólintott egyet, majd helyet foglalt. Bementem a szobámba, és kivittem neki a laptopom.
-Rárakom a képeket, elküldöm email-ben, és már megyek is.
-Nem kell sietned, én úgyis nekiállok vacsorát készíteni.
-Köszönöm. Majd meghálálom a használatot.
-Nem muszáj.- rám mosolygott, majd rákötötte a gépét. Kivettem két fagyasztott pizzát, majd beraktam a sütőbe. Ma úgysem ebédeltem.
-Ashlynn, ide tudnál jönni egy picit?- kiáltott Noah, mikor elkezdtem mosogatni.
-Persze.- gondoltam, a mosogatás ráér.
-Ez a három kép közül nem tudok dönteni. El kell küldenem egy kritikusnak 5 képet, és még egy kell. Szerinted melyik legyen?- kinagyította mind a három képet, és egymás mellé rakta. Az első képen egy virág volt, mely tele volt harmatcseppekkel, nagyon gyönyörű volt. A második képen két őzike volt látható, ahogy az erdőben álldogálnak. Mind a két kép nagyon szép volt, de a harmadik fotó volt, ami azonnal megfogott. Egy folyó vízesése volt tökéletes szögben lefényképezve. Át lehetett érezni a víz csobogását, látszott milyen erővel csapódott a folyóba.
-Nekem a harmadik kép tetszik a legjobban. De az első kettő is nagyon szép.
-Én is a harmadik felé hajaztam. Imádom azt a környéket. Te voltál már ott?- kérdezte kíváncsian. Örültem, hogy végre kicsit tudunk beszélgetni.
-Nem hiszem. Ez hol van?
-Tuolumne folyó. Nincs messze. Nagyon szép az erdő is amely körbe veszi. Ha szeretnéd, egyszer majd elkísérlek oda. Érdemes kirándulni ott.- mosolygott rám.
-Köszönöm, akkor majd szavadon foglak.- mosolyogtam rá vissza.- megmutatod a többi képet is?
-Persze.- nem győztem dicsérni a képeit. Tényleg nagyon ügyesen fotóz. Mindenféle kép volt. Szomorú, vidám, beállított, pillanatkép.
-Úristen! A pizza!- annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy teljesen elfelejtettem a vacsorát. Szerencsére, csak a széle égett meg egy picit. Kivettem, és hagytam kihűlni.
-Maradsz vacsira?- kiabáltam ki a nappaliba.
-Nem akarok zavarni, úgyis végeztem.- kiáltott vissza.
-Nem zavarsz, legalább nem eszek egyedül.
-Akkor szívesen maradok.- leültünk az asztalhoz, és megvacsoráztunk. Evés közben sok mindent meg tudtunk egymásról. Örültem, hogy a kezdeti nehézségek után, már sokat javult a kapcsolatunk. Késő este ment haza. Addig sokat beszélgettünk. A végére már Romeo is annyira megkedvelte, hogy az ölében ülve aludt el. Kicsit bonyolult dolog volt kimásznia alóla, de sikerült. Így vidáman köszöntünk el egymástól.

9.rész

-Tényleg nagyon jó kezeid vannak. Ha így folytatod el is alszok.- ásított egyet. Teljesen meglepődtem, mikor kopogtak az ajtón.

-Nyitva.- kiabáltam ki.

-Vársz valakit?- kérdezte Dave.

-Nem.

-Öhm... Sziasztok!- köszönt Noah, egy kis fintorral az arcán.

-Hali! Történt valami?- nem tudtam elképzelni, miért jött volna ő át.

-Nem. Csak valószínű este elraktad a mobilom, mikor arról telefonáltál.- nézett rám elég furcsa arccal. Mintha féltékenység csillant volna a szemében.

-Lehetséges. A bal ajtó az én szobámé. Az ágyon van a táskám. Megnéznéd ott van-e?- intettem fejemmel az ajtóm felé. Egy morgást hallottam. Először azt hittem, hogy Roemo volt, de nem. Elértem David hátán a fájó részt. Szegénynek elég kemény lett az izma. Jó nagy ütközés lehetett. -Amúgy Noah ő itt David. David ő pedig Noah a szomszédom.- mutattam be őket egymásnak. David fekvő helyzetből felfelé nyújtotta a kezét. Noah kezet fogott vele.

-Noah Johnson.

-David Burn.

-Nem rokonod Clark Burn?- kérdezte Noah David-et.

-De, a bátyám. Miért?

-Együtt jártunk az egyetemre. Add át neki az üdvözletem.- mosolygott Noah.

-Meglesz.- motyogta bele a párnába, miközben megint a fájdalmas területet gyúrtam.

-Nagyon fáj?- kérdeztem tőle aggódva.

-Kibírom.- sóhajtott egy nagyot. Noah már be is ment a szobámba.

-Ha két nap múlva sem lesz jobb, akkor el kell menned az orvoshoz.- közöltem vele a rossz hírt. Tudom, hogy utál dokihoz menni.

-Majd meglátjuk.

-Ha kell én cipellek el.- fenyegettem meg.

-Kár, hogy te ezt komolyan is gondolod. Miért nem vagy olyan, mint a többi lány? 

-Milyen a többi lány?- kérdeztem kíváncsian. Ilyen témákról, még nem beszéltünk.

-Nem is törődnek velem, csak azt mondják. De te tényleg törődsz velem. Igazán lehetne belőled több.- nem tudtam erre mit reagálni. Még szerencse, hogy Noah kilépett a szobából, telefonjával a kezében.

-Megvan. Sziasztok!- köszönt el, és már ki is lépett a lakásból.

-Szóval ezért nem jöttél ma? Vele töltötted az estét?- kérdezte csalódottan.

-Nem. Vagyis igen. Vele voltam este, de nem úgy, ahogy gondolod. Történtek dolgok amik miatt együtt ragadtunk este. De téged ez miért érdekel?- komolyan mondom, ez a mai nap, mintha nem megjátszaná magát. Mintha tényleg féltékeny lenne.

-Csak úgy.- ez után már csendben végeztem a dolgom.

-Én többet nem tudok tenni érted.- álltam fel róla, mikor már úgy éreztem eléggé megmasszíroztam.

-Köszönöm, már sokkal jobb.- mosolygott rám.

-Én is köszönöm a jegyzeteket. Holnap találkozunk.- köszöntem el, mert már fáradt voltam. Hosszú volt ez a két nap.

-Neked bármikor. Szia!- ment is ki az ajtón. Mióta itt volt Noah, teljesen megváltozott. Még beszéltem lefekvés előtt Izzy-vel. Már nem bírtam titkolózni. Elmondtam neki mindent. Először kiakadt, de azt mondta, hogy megérti. Szerinte David azért viselkedett így, mert szerelmes belém. Ő már hamarabb észre vette, csak nem akart nekem szólni. Úgy döntöttem, nem foglalkozok azzal, hogy megtudtam ezt a tényt. Én nem viszonozom az érzéseit, és a barátságunkat sem szeretném elrontani. Remélem nála ez valamiféle fellángolás, és hamar megváltoznak az érzései. Nem szeretném, hogy szenvedjen.

8.rész

Gondoltam megkérem David-et, hogy hozzá át nekem. Már végzett az egyetemen, így felhívtam.

-Szia bogárkám! Azért hívsz, hogy tudasd velem, holnap is nélkülöznöm kell téged?- sóhajtott fel megjátszva szomorúságát.

-Szia Dave! Most jó hírem van. Igaz, hogy van egy rossz is, de kezdjük a jóval. Holnap már ott leszek boldogítani téged.

-Hála az égnek! Nem tudod elképzelni, milyen unalmas ez nélküled. Nincs ki röhögjön a poénjaimon.- örült meg a hírnek.

-David, tudod jól, hogy a te poénjaidon senki nem tud röhögni.- ez nem igaz. Nagyon jókat szoktunk együtt nevetni, de mindig szívatjuk egymást.

-De te legalább néha úgy csinálsz, mintha vicces lennék. Na lökjed, mi a rossz hír?

-El tudnád hozni a jegyzeteket? És ha van időd, el is tudnád magyarázni nekem a dolgokat?- elővettem a könyörgős hangom. Ha valaki nem magyarázza el nekem, akkor nehezen tudom megtanulni az anyagokat az órára.

-Persze. 6-ra megyek az jó, ugye?- kérdezte boldogsággal a hangjában.

-Drága vagy.- kezdtem el hízelegni neki, mert tudtam, hogy ezt még vissza fogja tőlem kérni.

-Pontosan. Nem olcsó mulatság kibérelni a nagy David-et.- titokzatosság volt a hangjában.

-És mégis mibe fog kerülni nekem ez a bérlés?

-Egy masszázsba. Isabell mesélte milyen jó kezeid vannak. Tegnap voltam edzésen, és azóta fáj a hátam. Most tényleg kellene az a híres munkád.

-Rendben. Csörgess ha leparkoltál, és lemegyek eléd. Csáó!- köszöntem el tőle, mert láttam, hogy mindjárt hazaérünk.

-Pusszantás szívecském!- köszönt el röhögve, mitől én is elröhögtem magam. Elraktam a telefont, és Noah le is állította a motort. Kiszálltunk, szótlanul felsétáltunk. Kopognunk kellett az ajtón, mert sietségben nem hoztunk kulcsot.

-Sziasztok!- mosolygott ránk Andrew, mikor kinyitotta az ajtót. Mi is köszöntünk, majd bementünk a lakásba. Noah lerakta az asztalra a dobozt, és bement a szobájába.

-Ebben van?- nézett kérdőn a dobozra.

-Igen. Minden jól ment.- mosolyogtam rá.

-Mit keres az ágyamban egy kutya?- jött ki mérgesen Noah a nappaliba.

-Romeo csak ott tudott elaludni. Nagyon aranyos kutya, legalábbis mikor alszik.- nevette el magát Andrew.

-Bemegyek érte.- mondtam, majd beléptem a szobájába. Körbenéztem, és ugyanolyan jól berendezett a háló, mint a nappali is. A szoba egyik oldalán nagy szekrények takarták a falat. A másik oldalon egy ajtó volt. Középen egy óriási ágy terült el, melyen Romeo aludt. Szóltam neki, majd mikor felébredt elindultunk ki.

-Köszönöm!- mondta Noah rám se nézve, csak kiviharzott a szobából.

-Romeo-val minden rendben volt?- kérdeztem a még velem szemben álló fiútól.

-Persze nővérkém, nagyon jól elvoltunk. Nem akartam ott hagyni egyedül, így áthoztam hozzánk.- mosolygott rám, majd megsimogatta a kutya fejét.

-Köszönöm szépen. Jövök neked eggyel.

-Ugyan. Tessék itt vannak a kulcsaid.

-Köszi. Szerintem én most megyek. Szia.- indultam ki a lakásból.

-Hali!- köszönt el ő is, majd becsukta mögöttem az ajtót. Átmentem, ledobtam az ágyamra a táskám, majd bekaptam valamit. Gondoltam elő készítem a terepet a masszázshoz. Lepakoltam a kanapéról és csináltam innivalót. Bementem a fürdőbe megkeresni a testápolót. Imádom, mikor Izzy pakol. Soha nem találok meg semmit. Végig néztem a szekrényeket, és persze az utolsóban volt. Pont mikor leraktam ezt is az asztalra, megcsörrent a telefonom. Láttam, hogy David az, így kinyomtam. Lent már az ajtónál várt rám.

-Szia!

-Szia Ashlynn!- köszönt ő is, majd megölelt.

-Gyere. Te még nem is voltál itt, ugye?- kérdeztem kedvesen.

-Még nem. Jobb ez a lakás, mint az előző?

-Sokkal. Az nagyon pici volt nekünk. És történt valami érdekes az egyetemen?

-Semmi. Csak a szokásos. Csillagászat órán kaptunk egy olyan házit, ami szerintem elég furcsa. Egy hónapon keresztül, minden héten meg kell vizsgálnunk az éjszakai égboltot, és a változásokat le kell jegyeznünk.- fintorgott. Nem épp az a türelmes típus.

-Nekem tetszik. Nem értem mi bajod van vele.- nevettem el magam. Már fel is értünk.

-Sokáig tart. Egy olyan elfoglalt embernek, mint nekem, nincsen időm ilyenekre.- váltott át ironikus hangnemre.

-Jajj szegénykém, azért köszönöm, hogy rám tudtál időt szakítani.

-Rád mindig van időm, életem.- nevettük el magunkat.- Amúgy elég jó kis kecó. Tetszik.

-Köszi. Szerintem először gyors lemásolom a vázlatokat, és utána fizetek.- mosolyogtam rá.

-Rendben, szólj ha valamit nem értesz.- mondta, majd elment körbenézni. Viszonylag hamar végeztem. Néha azért kellett magyaráznia, de ezek nem voltak olyan nehéz anyagok.

-Látom már elő is készültél.- mondta, mikor bementünk a nappaliba.

-Jaja. Na feküdj le, mert így nem tudok masszírozni.- mondtam neki, majd rámutattam a kanapéra.

-Meg gondolom a pólót is vegyem le, ugye?

-Ha nem akarod hogy tocsogjon a testápolóban.- mondtam neki szarkasztikusan. Rám mosolygott, majd levette a pólóját. Nem láttam élőben, ilyen tökéletes felső testet. A hasa kockásabb, mint egy tábla csoki. Nagyon jól nézett ki.

-Ha kibámultad magad, akkor kezdhetjük?- nevette el magát, mire én teljesen zavarba jöttem. 

-Persze.- fordítottam el a tekintetem, és inkább a falat bámultam, amíg lefeküdt.- Mit csináltál edzésen, hogy kezelésbe kell vennem téged?

-Közelebb volt a fal, mint ahogy gondoltam. És ő volt a keményebb.- erre kitört belőlem a nevetés.- Nem vicces. Tényleg nagyon fáj.- hallottam, hogy ő is elnevetné magát.

-Bocsi, csak elképzeltem, ahogy nekivágódsz a falnak.- nevettem miközben ráültem a túlságosan is kerek fenekére. Szégyen, hogy egy pasinak jobb segge van, mint nekem. Kezembe vettem a testápolót, majd az izmos hátára folyattam belőle.

-Te jó ég, ez nagyon hideg.

-Ne haragudj, pedig a szekrényben volt.-elkezdtem gyúrni a hátát. Először végigmentem a gerince mentén.

-Tényleg nagyon jó kezeid vannak. Ha így folytatod el is alszok.- ásított egyet. Teljesen meglepődtem, mikor kopogtak az ajtón.

7.rész

Másnap a telefonom csörgésére keltem. Noah már nem aludt mellettem. Körbenéztem és nem találtam sehol. Még a fürdő ajtó is nyitva volt, tehát ott sem volt. Izzy hívott, úgyhogy felvettem.

-Szia Izz! Minden rendben volt?- kérdeztem aggódva.

-Hali Ash! Persze, most nemrég értünk a szállodába. Gyönyörű itt minden. A repülés annyira fárasztó, mindjárt elalszom.- ásított bele a telefonba.

-Itt dél van.- néztem meg az órát.- Nálatok mennyi az idő?

-Este hét. Szerintem lefürdök és megyek aludni. Te mit csináltál eddig?- kérdezte kíváncsian.

-Romeoval játszottam.- nem akartam, hogy aggódjon miattam.

-Jólvan. Majd még beszélünk. Pusza!- köszönt el.

-Puszi!- raktam le a telefont. Mikor felkeltem az ágyból, észrevettem egy papírt. Széthajtottam, majd elolvastam mi volt benne.

"Ashlynn!

Elmentem reggeliért a közeli kisboltba.

Noah."

Nem egy tartalmas levél. Eszembe jutottak a tegnap este történései. Mennyire jó érzés volt, hogy így foglalkozott velem. Remélem ezek után sikerül többet is megtudnom róluk. Bementem a fürdőbe, megmosakodtam, kifésültem a hajam. Épp léptem ki a fürdőből, mikor kinyílt a bejárati ajtó.

-Szia!- köszönt halvány mosollyal az arcán Noah.

-Szia! Ne haragudj, hogy ilyen sokáig aludtam.- néztem rá bocsánatkérőn.

-Semmi baj. Hoztam reggelit. Miután megettük, indulhatunk is.

-Rendben, jó ötlet. Nem látott meg téged senki?- jutott hirtelen az eszembe, nem szabad hogy felismerjék.

-Nem. Pontosabban mikor a recepciós meglátott, fintorogva elfordult.- nevette el magát. Ezen én is elmosolyodtam. Miután megettük a kajákat, elindultunk haza. Lent a recepciónál én fizettem és amíg a nő megszámolta a pénzt, Noah gyors aláírta és utána rögtön el is fordult. A kocsiban hazafelé csendben ültünk és néztük a tájat. Visszagondolva, elég jó este volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól ki fogunk jönni. Gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. Kicsit meglepődtem, mikor megláttam Isabell nevét.

-Mi történt?- kérdeztem rögtön aggódva.

-Nem történt semmi. Miért kérdezed ezt?

-Arról volt szó, hogy alszol. Gondoltam azért hívsz, mert történt valami.

-Jajj, dehogy! Csak nem tudok elaludni. Fura teljesen új helyen lenni.- mondta szomorkásan.

-Már csak pár nap, és újra itthon leszel. Addig élvezd, amíg lehet.

-Rendben főnök! Veled miújság? Mit csináltál tegnap este?- kérdezte kíváncsian.

-Semmi különöset. Este, mikor elvittem Romeo-t sétálni, teljesen lefárasztott. Hamar elaludtam.- rossz volt megint hazudni neki, de most csak még rosszabb lett volna, ha elmondom az igazat.

-Na akkor legalább te tudtál aludni. Puszild meg helyettem Romeo-t. És ha beszélsz anyáékkal, lécci nekik is mondd, hogy puszilom őket.

-Rendben, átadom mindenkinek. Úgyis fel akartam hívni anyáékat, délután.

-Miért?- érezte, hogy valami fontosat akarok megbeszélni velük.

-Csak azért, hogy nem maradt-e otthon Romeo labdája. Mert nem találom a dobozban.- nem mondhattam semmit, mert akiről beszélni akartam, itt ült mellettem a kocsiban.

-Én láttam. Lehet már eljátszotta valahova. Johnsonékkal találkoztál?- kérdezte aggódva. Megint hazudnom kell. Utálom magam ez miatt. Nem mondhatom neki, hogy épp most kocsikázok az egyikkel, miután együtt töltöttük az estét.

-Nem láttam őket. Ne aggódj, én rendben leszek itthon. Figyelj magadra, és élvezd, hogy Párizsban vagy. De most mennem kell mert odaég az ebédem. Puszi.- hadartam és le is raktam a telefont. Tenyerembe temettem az arcom. Nagyot fog csalódni, bennem mikor hazajön.

-Nem gondoltam volna, hogy letagadsz a legjobb barátnőd előtt. Azt hittem, nincsenek titkok köztetek.-gúnyolt ki és megint elővette a bunkó viselkedését. 

-Jobb, ha most nem aggódik semmin.- mondtam halkan, szinte suttogva.

-Szóval miattam aggódni kell? Te találtad ki ezt a hülye ötletet. Most meg úgy csinálsz, mintha félned kellene tőlem. Teljesen nem értelek.- akadt ki. Eddig minden olyan jó volt, erre tessék, megint ilyen. 

-Nem félek tőled! Isabell gondolja úgy, hogy amíg nem tudok meg többet rólatok, mint amennyit apa mondott, addig inkább maradjak távol tőletek.

-Honnan tudna apukád bármit is rólunk?- lepődött meg. Lehet ezt nem kellett volna elmondanom neki.

-Anyukátokkal nagyon jóban volt az apám. Kiskorodban téged is ismert.- csak suttogásra volt bátorságom. Féltem, hogy ilyen állapotban, hogyan reagál bizonyos dolgokra.

-Akkor tudja, hogy mi történt az apámmal? Tudja, hogy ki ölte meg?- kicsit megijedtem a hangjában rejlő követelőzéstől.

-Nem tudom. Csak nagyon keveset beszélnek velem ezekről a dolgokról.- reméltem ezek után, kicsit szüneteltetjük ezt a témát.

-Beszélhetnék vele egyszer én is?- most már sokkal nyugodtabb volt. Fura ez a srác. Egyszer még kedves, utána bunkó, majd megint az előbbi. 

-Persze, majd megkérdezem mikor jönnek látogatóba.

-Köszönöm! Lehet nagy kérés, főleg az eddigi dolgok után, de légyszíves próbáld hamar idehívni őket.- nézett rám boci szemekkel. Minél többször nézek a szemébe, annál nagyobb hatással van rám. Mint egy varázslat. Teljesen elveszi az eszem. Az út további része csendben telt. Eszembe jutott, hogy ha holnap már megyek az egyetemre, akkor fel kell rá készülnöm. Gondoltam megkérem David-et, hogy hozzá át nekem. Már végzett az egyetemen, így felhívtam.

Sziasztok! Itt a 6. rész. Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást!

6.rész

Úgy döntöttem jobban járunk, ha majd Andrew-val beszélek erről. Ő sokkal normálisabb. Már kezdtem nagyon unni magam. Egyre jobban felidegesített. Én teszek neki szívességet elég gyakran, és arra se képes, hogy válaszoljon a kérdéseimre. Már mindenfelé kalandoztak a gondolataim, mikor észrevetttem, hogy levette a gyújtást a kocsiról.

-Ez az a hotel?- kérdeztem lepetten. Elég nagy volt, azt hittem valami kis útszéli hely lesz.

-Igen, megjöttünk.- sóhajtott egy nagyot.

-Rendben, akkor beszéljük meg az álneveket. A többinél majd improvizálunk, csak arra kell figyelnünk, ne szólaljunk meg egyszerre. Inkább hagyd, hogy én beszéljek. Elizabeth Scott és David Scott?- kérdeztem tőle.

-Rendben. A 611-es szobát kérd. Indulhatunk?- láttam rajta, hogy minél hamarabb túl akar esni rajta.

-Persze, mehetünk.- szálltunk ki a kocsiból. Mindketten vettünk egy nagy levegőt és beléptünk.

-Ismerem. Neked kell kivenned a szobát. Én közben nézelődök, mert nekem kell alá írnom a papírokat. Menjünk.-indult el, miután megigazította a sapkáját.

-Jó estét kívánok! Miben segíthetek?- kérdezte udvariasan a nő, miközben végigmért minket.

-Szép estét! Egy szobát szeretnénk kivenni a férjemmel.- mosolyogtam rá vissza.

-Gondolom franciaágyasat. Elég fiatalok, mióta házasok?- nézett ránk gyanakodva.

-Pont ma három hónapja. Hát nem csodás?!- kicsit rájátszottam, hogy hihetőbb legyen.

-De. Gratulálok önöknek. A legfelső emeleten van egy gyönyörű nászúti lakosztály. Az megfelelne?- kérdezte a nő, és a nyávogásom után, láttam hogy elhitte.

-Sajnálom, de nekem a szerencse számom a 11-es. Esetleg azt a szobát nem tudná adni?- kérdeztem udvariasan. 

-11-es szobánk nincs, csak három számjegyű szobáink vannak sajnálom. Esetleg a 111-es?- kérdezett vissza.

-Akkor a 611-es legyen inkább. A férjemnek, a 6-os a szerencseszáma.- elég sokára választottam ezt a szobát. Remélem nem tűnt fel neki semmi.

-Az pont ma szabadult fel.- nézett rám furán a nő.

-Hallod drágám! Mondtam, hogy a 6. szállodában, már megtaláljuk a szobánkat! Végre nem kell tovább kocsikáznunk.- megint kicsit magasabb hangszínre váltottam.

-Éljen. Fel is megyünk, vagy itt töltjük az estét.- kérdezte mélyebben, és irónikusan.

-Úgy látszik a férje, mégse örül annyira mint, maga.- nézett Noah-ra furcsán.

-De nyuszifül, nagyon örülök. Csak még jobban örülnék, ha rátérhetnénk a lényegre.- a végét már halkabban mondta. Arréb húzta a hajamat a jobb vállamról, és elkezdte a nyakamat csókolgatni. Ezt jó ötletnek tartottam, mert így legalább az arca se látszik.

-Hidd el, ha felértünk én rögtön a lényegre fogok térni.- mondtam neki én is perverz hangsúllyal, úgy hogy a nő is hallja.

-Tessék itt a kulcs. Menjenek csak.- adta oda a kulcsot. Miután Noah aláírta a papírokat álnévvel, elindultunk. Még hallottuk ahogy a recepciós halkan elmormog egy undorítót. Noah megnyomta a lifthívót, majd beszálltunk a liftbe. Mikor megláttam, hogy csak mi leszünk bent, rögtön kitört belőlem a röhögés.

-Veled meg mi van?- nézett rám furán Noah.

-Láttad milyen arcot vágott, mikor elkezdtél puszilgatni? Le merném fogadni, hogy nem mostanában volt pasival.- nevettem el magam újra.

-És te hallottad, mit mondott mikor megfordultunk, és megfogtam a derekad?- kérdezett vissza mosolyogva.

-Undorítóó!- utánoztam a recepciós hangsúlyát. Neki se kellett több, mostmár együtt nevettünk. Mikor felért a lift, Noah elindult az egyik irányba. Követtem, majd az ajtóban megállt és előre engedett. Rögtön az egyik falhoz lépett. Megkopogtatta a falat, ami kinyílt. Elég bonyolult volt a dallam, gondolom az lehetett a zár. Amikor már teljesen kinyílt a fal, kivett belőle egy dobozt. Felismertem a dobozt. Ezt hoztam el legelőször a professzortól. Berakta a hátitáskájába.

-Ez a fürdő. Mindjárt jövök.- mutatott egy ajtóra, amin be is lépett. Gondoltam, körbenézek amíg intézi a dolgát. Épp léptem volna az ablakhoz mikor megszólalt a telefonja az ágyon.

-Andrew hív.- kiabáltam be neki.

-Vedd fel. Ti találtátok ki ezt az ötletet. Biztos veled akar beszélni.- mondta, mikor kijött és leült a kanapéra.

-Szia Andrew!- vettem fel a telefont.

-Hali Ash! Miújság?- kérdezte kíváncsian.

-Már a szobában vagyunk. Megvan a doboz is.- mondtam neki mosolyogva.

-Na az jó! Az jutott eszembe, hogyha most rögtön leléptek, az túl feltűnő. Ott kéne maradnotok legalább ma este.

-Ebben igazad van. Megbeszélem vele is. Majd még beszélünk szerintem. Szia!- köszöntem el, és miután lerakta a telefont, visszaadtam Noahnak a készüléket.

-Megint mit találtatok ki?- kérdezte nagyot sóhajtva. Én leültem vele szemben az ágyra.

-Andrew arra gondolt, hogy itt kéne maradnunk az éjjel. Ha esetleg már most elmennénk, azzal túl nagy feltűnést keltenénk.- vázoltam fel a helyzetet.

-Most kivételesen egyetértek veletek. A héten szabadságon vagyok. Legalább nem kell hajnalban indulnunk.

-Baszki, az egyetem!- jutott eszembe.

-A holnapot nem hagyhatod ki? Túl fáradt vagyok a korán keléshez.- nézett rám kérlelően.

-De, persze. Telefonálok az egyik csoporttársamnak.- mosolyogtam rá vissza. Mikor beleegyeztem, hogy holnap nem megyek be, akkor láttam először őszintén mosolyogni. Lélegzet elállító mosolya van. Fáradtan, és kócosan pedig még jobban nézett ki.

-Köszönöm.- jött oda hozzám, és adott a homlokomra egy puszit. Mire felfogtam, volna már ott se volt. Hallottam, hogy megnyitotta a zuhanyt a fürdőben. Na jó! Ha a mosolya volt lélegzet elállító, akkor erre semmit se tudok mondani. Sikerült teljesen összezavarnia. Gondoltam, amíg fürdik felhívom a csoporttársam, Davidet.

-Igen?- vette fel a telefont David.

-Szia! Ashlynn vagyok. Csak azért hívlak, mert holnap nem tudok bemenni az egyetemre.

-Köszi, hogy szóltál. Minden rendben veled?- vele voltam az egyetemen a legtöbbet. Nagyon jó barátok lettünk.

-Igen, csak valami közbejött.- nyugtattam meg az aggódását.

-Rendben. Utána jössz, drágám?- kérdezte túl kedvesen. Sokan hitték azt, hogy együtt vagyunk. Az elején még mindenkinek tagadtuk, de aztán meguntuk. Mindenki higgye azt, amit akar. Néha még rá is játszottunk. Nagyon jól elvoltunk mindig is.

-Persze szívecském, ott leszek. Vagy ha mégsem akkor még hívlak. Na puszika.

-Pusszantás drágaságom!- köszönt el ő is, mire én elkezdtem nevetni.

-Bocs, nem akarlak megzavarni.- megint visszaváltott arra a bunkó hangsúlyra.

-Nem zavartál meg. Csak az egyik csoporttársammal beszéltem.- néztem rá mosolyogva, hátha ő is megenyhül.

-Inkább úgy hangzott, mintha a te Rómeóddal beszéltél volna.- utalt arra, hogy milyen nyálasan beszélgettünk.

-Tudod van akivel el lehet szórakozni.- váltottam át én is komolyra.

-Gondolom, milyen jól szoktatok együtt szórakozni esténként.

-Most állj le! Barátok vagyunk, akik hülyéskednek. Nem vagyok kurva, és ő nem a rómeóm.- borult el az agyam. Már félig kiabálva beszéltem, mikor egyszer csak abbahagytam. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem!

-Mi történt? Hirtelen elsápadtál.- jött közelebb aggódva Noah.

-Romeo!- jutott eszembe kutyuskám. Még vacsorát se adtam neki.- Haza kell mennünk!- néztem rá komolyan.

-Miért? Az előbb mondtad, hogy muszáj itt maradnunk.- láttam, hogy fogalma sincs mi ütött belém.

-Nem etettem meg Romeo-t, és még le is kell vinnem sétáltatni. Teljesen kiment a fejemből. Úristen, milyen gazdi vagyok!- akadtam ki teljesen. Már a sírás határán álltam. Utálom, mikor megvan, mert akkor nagyon hamar elkap a sírás. Észre se vettem, hogy sírok. Noah letörölte egy könnycseppemet.

-Van valahol pótkulcsod a házhoz?- kérdezte megnyugtató hangsúllyal, miközben elöttem guggolt.

-Nincs. A másik kulcs Isabell-nél van. Várj!- gondolkoztam el.- Nálatok hagytam a kulcsot. Még azt is képes vagyok elhagyni.- jött rám újból a sírás.

-Héé! Ez csak jó. Felhívjuk Andrew-t. Átmegy, leviszi, megeteti. Minden rendben lesz.- mosolygott rám.

-Köszönöm. Beszélhetek én Andrew-val?

-Persze, tessék hívd fel.- nyomta a kezembe a telefonom.

-Köszönöm.- mosolyogtam rá vissza.

-Szívesen. Lemegyek körülnézek. Úgy emlékszem van itt egy büfé. Hozzak neked valamit?

-Légyszíves valami csokit. Utána már nem leszek ilyen nehezen elviselhető.- néztem rá mosolyogva.

-Nem vagy nehezen elviselhető. Inkább kiszámíthatatlan.- mosolygott vissza rám. Megint ez a gyönyörű mosoly.- Mindjárt jövök.- és már ki is lépett az ajtón.

-Szia Andrew!- köszöntem, mikor felvette a telefont.

-Hali Ash!- köszönt vissza jókedvűen.

-Lenne egy óriási kérésem. Valahol a lakásotokban van a lakáskulcsom.

-Igen, már megtaláltam. Oda készítettem az előszoba szekrényre.

-Át kéne menned hozzám. Romeo-t le kéne vinni sétáltatni. Utána a táljába kéne adni kaját, ami az egyik alsó konyhaszekrényben van.

-Ki az a Romeo?- kérdezte meg félve.

-A kutyám. Arra figyelj, hogy ne érezze meg, hogy félsz. A fogason lesz a póráza. Ültesd le és csak utána tedd rá a pórázt. Lehet az elején, nem fogad szót, akkor mutasd meg neki a kulcsom. Azt fel fogja ismerni. Elég ha negyed órát lesztek lent.

-Ha valami van akkor majd hívlak. Tudom hogyan kell bánni egy kutyával. Ne aggódj menni fog.- mondta és már le is rakta a telefont. Remélem is, hogy sikerül neki. El kellett mennem mosdóba, és mivel Noah-nál van a kulcs, mindent vittem magammal a fürdőbe. Épp mostam volna meg a kezem, mikor hallom, hogy Noah a nevemet kiabálja.

-Fürdőben vagyok!- kiáltottam ki neki.

-És a táskám?- kérdezte aggódva.

-Itt van.- mentem ki a szobába, kezemben a táskával. Leraktam a fal mellé.

-Rendben. Vettem két tábla csokit, mert nem tudom melyiket szereted. Az egyik karamelles, a másik pedig epres.- mutatta fel a szerzeményeit.

-Mindkettőt imádom.- mosolyogtam rá.

-Akkor osztoznunk kell. Én is szeretem mindkettőt.- és ismét az a mosoly. Leült az ágyra, majd megütögette maga mellett a helyet, ahova le is ültem.

-Kezdjünk az epressel, a karamellest jobban szeretem.- mondtam, mikor kérdőn felém mutatta mindkettőt.

-Én is így gondoltam.- úgy látszik ez a mosoly már állandó lesz. Én ennek csak örülök.- Tudtál beszélni Andrew-val?- kérdezte, de válaszolni nem tudtam, mert megcsörrent a telefonja. Ahelyett, hogy a füléhez emelte volna lerakta kettőnk közé és kihangosította.

-Andy ki vagy hangosítva.- közölte vele.

-El se hiszem, hogy képes voltál erre Ash! Azt hittem, bírjuk egymást! Erre te beküldesz az oroszlán barlangjába! Én már tényleg testvéremként gondoltam rád!- mondta feldúltan. Én teljesen lefagytam. Először azt se tudtam, miről beszél. Akkor esett le, mikor Noah elkezdett nevetni.

-Csak nem félsz a kutyától, öcsikém?- kérdezte nevetve.

-Ez nem vicces. Azt hittem egyben lenyel.- szegény nagyon kiakadt, mi meg rajta szórakozunk.

-Meddig jutottál?- kérdeztem, már csak mosolyogva.

-A bejárati ajtóig. Nem arról volt szó, hogy egy oroszlánt kell levinnem. Miért van neked ekkora kutyád?

-Hidd el nem veszélyes. Hagyd, hogy megszagolja a kezed, és próbáld meg leplezni a félelmed.- láttam el jó tanácsokkal.

-Jobb lenne, ha gatyát cserélnél. El tudom képzelni, milyen bűz áradhat belőled.- nevette el magát újra Noah.

-Nem vagy vicces. Megyek megpróbálom újra. De csak azért, mert te kértél meg Ashlynn. És remélem, elmondod Isabell-nek, hogy milyen hősies voltam.- lett már neki is jó kedve.

-Persze, öcskös! Hidd el, mindent elmesélek neki.- emeltem ki a "minden" szót.

-Hagyjatok már.- röhögte el magát ő is majd lerakta a telefont.

-Szerinted van esélye?- kérdezte még mindig óriási mosollyal az arcán.

-Romeo, nem olyan félelmetes. Megérzi a kulcscsomón lévő játékát, akkor minden rendben lesz.

-Csokit?

-Köszi, már tényleg nagy szükségem van rá.- nincs nálam görcsoldó, és egyre jobban fáj a hasam.

-Sírás után csokit szoktál enni?

-Női dolgok miatt sírok, és csokit a fájdalom ellen szoktam enni.- mondtam, és vártam egy percet, hogy leessen neki.

-Nagyon fáj?- kérdezte aggodalmasan.

-Még annyira nem.- mosolyogtam rá, és ő vissza mosolygott.

-Menj fürödj meg, hát ha akkor jobb lesz. Anya is mindig azt csinálta ilyenkor.- láttam rajta, hogy honvágya van.

-Rendben, megpróbálom.- vonultam be a fürdőbe. Miközben a zuhany alatt álltam, elgondolkoztam. Tetszett ez a rendes Noah. Nagyon remélem, hogy mostantól ilyen lesz. Nem szeretném, ha megint bunkó lenne velem. Mikor már eléggé elázott a bőröm, gyors megmosakodtam. Visszahúztam a ruháim, és kiléptem a fürdőből. Noah már az ágy egyik oldalán feküdt, és telefonján nézett valamit. Gondoltam, én is befekszek mellé az ágyba. Mikor már majdnem az ágynál voltam megbotlottam valamiben. Sikerült, úgy esnem, hogy a pörgések végén a hátam félig Noah mellkasán landolt.

-Te aztán tudsz az ágyban henteregni.- nevette el magát. Míg ő jól szórakozott rajtam, addig én kínomban próbáltam felülni. Azonban, most már elég rendesen fájt a hasam. Mikor félig már felültem egy fájdalmas nyögéssel visszarogytam rá. Szememet összeszorítva próbáltam kibírni az egyre nagyobb fájdalmat. Noah megmozdult alattam. Már arra számítottam, hogy kimászik alólam és újra bunkó lesz, mikor megéreztem kezét a hasamon. Óvatosan feltűrte a pólómat, majd kezével elkezdte lassan masszírozni a fájó területet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos lesz. Éreztem, hogy már nem fáj annyira.

-Köszönöm!- szólaltam meg halkan.

-Jobb? Vagy inkább menjek el gyógyszertárba?- kérdezte törődően.

-Sokkal jobb.- feljebb húzott, hogy a lábam ne lógjon le. Így azonban már a vállán volt a fejem. Félig oldalra fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Ő is rám nézett, ásított egyet, majd becsukta a szemét. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Én is lehunytam szemeim, majd nyugtató simogatásának hála, elég hamar elaludtam.

Sziasztok! :) Meghoztam az ötödik részt. Örülnék, ha többen szólnátok hozzá, negatív kritikát is elfogadok ha építő jellegű.

5.rész
Hétfő egy átlagos nap volt.Kedden az egyetemen behívatott Sullivan professzor. Ötletem se volt miért. Kicsit félve léptem be az irodájába.
-Jó napot professzor!
-Jó napot Miss Williams! Azért szerettem volna beszélni magával, mert megint lenne valami, amit el kellene vinni Noah-nak. Ha megtenné azt nagyon meghálálnám. Úgy hallottam, hogy nem sikerült megszereznie az ösztöndíjat. El tudnám intézni, hogy megadják. Ha elvállalná, hogy néhanapján megkérem akkor odaadna egy, s mást Noah-nak.- utánanézett, hogy mivel tudna rávenni. Lehet, ha a szüleim nevét látta, akkor azt is tudja, hogy ki vagyok.
-Abban az esetben, ha semmilyen törvénybe ütköző dologról nincs szó. Elvállalom, csak ne kerüljek bajba!- egyeztem bele. Most, hogy nagyobb a lakás, a plusz pénz csak segít nekünk.
-Ne aggódjon! Semmilyen féle bajba nem fogjuk keverni. Köszönöm szépen!
-Nagyon szívesen. Nekem most órára kell mennem. Viszontlátásra!- örültem, hogy becsöngettek. Attól féltem, hogy esetleg másra terelődik a szó.
-Viszontlátásra!- köszönt el, mikor már nyitottam az ajtót.
A borítékot, melyet a professzor nyújtott át, beraktam a táskába és mentem órára. Az iskolában hamar elment az idő. Észre se vettem és már mehettem is Izzy-ért.
-Hali Ashy! Miújság?- úgy látszik, nagyon jó napja volt. Ritkán van, hogy ennyit mosolyog.
-Szia Izzy! Képzeld postás lettem. Ezentúl, ha kell akkor én adok át dolgokat Sullivan prof és Noah között. Veled?- gyors elhadartam, hátha nem fogja fel amit mondok.
-Mi? Hogyhogy?- eléggé meglepődött.
-Megkért rá a professzor, és én igent mondtam. Kitudja, lehet ez még hasznos is lesz számomra.
-És akkor ti többet fogtok Noah-val találkozni? Lehetséges, hogy akkor én is többször látom Andrew-t?- még nagyobb mosoly jelent meg az arcán.
-Lehet majd megkérem, hogy menjen át hozzánk amíg én a bátyjával tárgyalok.- mondtam én is mosolyogva.
-Jajj, de imádlak Ash!- mondta nevetve.
-És veled mi történt, hogy mosolyogva jöttél ki a munkahelyedről?- kérdeztem, mert általában ideges lett a munkahelyétől. Nagyon hamar fel tudja húzni magát.
-Képzeld, kiválasztottak egy továbbképzésre!- mondta büszkén.
-És egy továbbképzésben mi ennyire jó?- kérdeztem értetlenkedve.
-Az, hogy nem itt lesz a továbbképzés hanem.....- mindig is imádta a drámai beszédet, az időhúzás volt a kedvence- Párizsban.- üvöltötte el magát.
-De jó valakinek. És mikor mentek?
-Ma este indulunk és Péntek este érkezünk. Már annyira várom. Fogunk menni városnézésre....- egészen hazáig erről áradozott. Örülök, hogy eljut egy ilyen szép városba. Ezen a hétvégén be nem fog állni a szája. Várom már, hogy mindent megtudjak Párizsról.
Miután hazamentünk, rögtön nekiálltunk pakolni.
-Mikor indul a repülő?
-8-kor, de már fél 7-re ott kell lennem. Be akarom csomagoltatni a bőröndömet, nehogy valami történjen vele.
-Rendben, akkor 6-kor indulunk.
-Köszönöm, hogy kiviszel Ash.
-Ez természetes Izzy.
Fél hatkor fejeztük be a pakolást. Gondoltam, gyors odaadom Noah-nak a levelet.
-Izz, átviszem a levelet mindjárt jövök. Addig hozd ki a szobából lécci a csomagokat!
-Ashy! Amíg nem leszek itthon vigyázz magadra! Attól, hogy apu régebben ismerte őket, még ne bízz bennük azonnal.- most komorult el először mióta hazajöttünk.
-Izzy ne félj! Tudok vigyázni magamra. Én inkább érted aggódok. Mi lesz veled egy teljesen ismeretlen helyen, egyedül?!- néztem rá én is komolyan.
Ritkán van olyan, hogy ennyire komolyak vagyunk. Remélem egyikünk aggodalma se valósul meg. Kimentem a lakásból, majd bekopogtam a szomszédba.
-Nyitom!- kiabált ki Andrew.
-Szia! Noah itthon van?- kérdeztem miután kinyitotta az ajtót.
-Hali! Persze, gyere csak be.- invitált beljebb.
-Köszi!- léptem be a lakásba, kicsit félve. Még mindig bennem volt az előző alkalom, mikor idejöttem.
-Most álltam neki a vacsorának. Szeretném, ha itt maradnál, és végre kárpótolnám a múltkori esetet.- mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm, de most nem tudok maradni. Csak hoztam valamit Noah-nak.
-Kérlek!- nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Tényleg mennem kell! Megígértem Isabell-nek, hogy én viszem ki a reptérre.- mondtam szomorkásan. Éreztem, hogy ma tudnék legalább vele beszélni őszintén.
-És mikor hazajöttél van valami dolgod?- kérdezte reménykedve.
-Nincs. Sietek haza és átjövök, rendben?- mi bajom lehetne egy vacsorától. Andrew tényleg kis testvér. Engem is olyan kis sunyin meg tudott győzni. Azok a szomorkás szemek, mintha kiskori magamat láttam volna, mikor anyáéktól könyörögtem csokit.
-Tudtam, hogy sikerül rábeszélnem!
-Úgy néztél rám, mintha a nővéred lennék, és nem engednélek játszani.- büszkén mosolyogva ment be a konyhába. Rá egy fél percre, Noah jelent meg előttem.
-Hát te?- kérdezte meglepetten.
-Sullivan professzor küldött neked valamit. Mostantól én leszek a postás köztetek.- nyújtottam át a levelet.
-Köszönöm.- mosolygott rám. Már kezdtem elveszni a gyönyörű mosolyában, mikor szerencsére belépett Andrew a szobába.
-Nem is kérdeztem. Szereted a spagettit?- nézett rám kérdőn.
-Imádom!- néztem rá mosolyogva.
-Rendben, azt fogok csinálni.- és rögtön visszavonult a konyhába.
-Maradsz vacsorára?- nézett rám kiváncsian az idősebb testvér.
-Andrew addig erősködött, míg rávett, hogy veletek vacsizzak. Baj?- kérdeztem félve, hátha ő nem örül neki.
-Dehogy. Úgyis van mit megbeszélnünk. Gyere körbevezetlek.- invitált még beljebb.
-Bocsi, de most el kell mennem, majd jövök vissza.- eszembe jutott, hogy már idő lehet, és nem szeretném, ha miattam késne el Izzy.
-Rendben, akkor majd később.- mosolygott rám kicsit szomorúan.
-Sziasztok!- köszöntem el, majd siettem ki, de még így is hallottam Andrew kiáltását.
-Szia nővérkém!- Andrew mondata nevetésre késztetett.
Izzy-vel az utunk csendben telt a reptérre. Egyikünk se szeretett búcsúzkodni.
-Megígéred, hogy amíg Johnson-ék nem keresnek, addig te sem mész át beszélgetni?- komolyan aggódott.
-Megígérem!- hátam mögött keresztbe tettem az ujjam. Nem akartam, hogy aggódjon miattam.
-Te csak azzal tőrödj, hogy mikor nem a tárgyalóban vagy, érezd jól magad. És vigyázz magadra!
-Rendben.
-Hívj ha leért a repülő!
-Igenis, főnökasszony!- tisztelgett nekem. Mindig is ezt csinálta, mikor parancsolgattam neki.
-Szia Izz!- öleltem meg.
-Hali Ashy!
És elment. Bántott, hogy nem mondtam neki igazat, de majd mikor hazajön meg fogja érteni. Rögtön kocsiba ültem. Mikor hazaértem, nem az én lakásom ajtaja felé vettem az irányt, hanem rögtön a szomszédba kopogtam be.
-Hali nővérkém!- köszöntött mosolyogva Andrew.
-Szevasz öcskös!- üdvözöltem nevetve.
-Pont most lett kész a kaja.
-Az jó, mert már farkas éhes vagyok- néztem rá mosolyogva.
Mikor beértem a nappaliba Noah akkor vonult be a szobájába telefonálva. Andrew-val bementünk a konyhába, majd segítettem neki megteríteni.
-Szia Ashlynn!- mosolygott Noah, mikor belépett a konyhába.
-Szia! Épp arról beszéltünk, hogy mindketten éhenhalunk. Te is eszel velünk, ugye?
-Persze.- végig engem nézett. Kicsit már kezdett idegesíteni a bámulása.
Vacsora közben nem beszélgettünk semmiről. Már kezdtem félni, hogy evés után vajon tudunk-e beszélni a fontos dolgokról.
-Mindjárt jövök.- mondta Noah, majd eltűnt valahova.
-Gyere menjünk át a nappaliba.- hívott Andrew.
-Rendben.- mosolyogtam rá.
-Isabell hova ment?- kérdezte kíváncsian.
-Párizsba, egy továbbképzésre.
-Az egy nagyon szép város, élvezni fogja.
-Már régóta elszeretett volna oda jutni. Most végre sikerült neki.
-Ő is angyal?- váltott át komolyra.
-Nem. Tőled mindig is meg szerettem volna kérdezni valamit.- gondolkoztam el.
-Hadd halljam.- ritkán láttam a mosolya nélkül, így most se maradhatott el.
-Első nap, mikor találkoztunk. Te rögtön odafutottál, és lényegében egy ismeretlent kezdtél el vigasztalni. Nem értettem, miért.
-Nekem az a képességem, hogy látom az érzelmeket. Tudtam, hogy szerelmi bánata van. Úgy gondoltam, ha egy pasi vigasztalja, akkor jobban fogja érezni magát. És sikerült is. Akkor még észre se vettem, hogy nem látom a te érzéseidet.
-Apa azt mondta, hogy azért mert ez az én képességem.
-Így már érthető. Tényleg ne haragudj a múltkori miatt. Csak megijedtem. Itt lent nem érzem magam biztonságban.
-Semmi baj.- mosolyogtam rá, ennek hatására ő is elmosolyodott.
-Figyelj, ha Isabell hazajön, elhívhatom randira? Gondoltam először megkérdezlek téged.- kicsit félve mosolygott rám.
-Persze, ez jó ötlet. Csak nagyon vigyázz rá. Ha megbántod, akkor már nem leszek a nővéred!- fenyegettem játékosan.
-Ígérem, nagyon fogok rá vigyázni.- Noah ebben a pillanatban lépett be a nappaliba.
-Andrew most magadra kell vigyáznod jelen pillanatban. Valaki járt ma a rejtekhelyünkön. Szerencsére nem buktunk le, de közel álltunk hozzá. Nem lesz jó, ha megtudják, hogy itt is élnek angyalok. Újra el kell rejtenem. Majd késő este jövök.- tiszta ideg volt. Nem láttam még senkit, aki ennyire dühös lenne.
-Nem mehetsz oda egyedül. Megyek én is.- Andrew is eléggé felhúzta magát. Nagyon komoly lehet a dolog. Kicsit már én is kezdtem félni.
-Persze, mert ha ketten megyünk, akkor kevésbé ismernek fel minket. Abban a hotelben ismernek minket. Többször nem fogják kiadni nekünk, mert tudják, hogy nem használjuk. Már csináltattak egy másik zárat is rá.
-És, hogy akarsz bejutni oda? Csak akkor sikerülhet, ha felvettek egy új recepcióst. Ez egy családi vállalkozás, szóval kétlem, hogy valaki mást is felvettek volna.- Andrew már járkált össze-vissza a szobában.
-Akkor betörök a szobába.- mondta Noah és már vette is a bőrdzsekijét.
-Hatodik emeleten van. Ha nem vagy Superman akkor semmi esélyed.- Andrew most egy helyben állt és üvöltött a testvérével.
-Mi lenne, ha én mennék oda? Elhoznám ami veszélybe került. Engem úgyse ismernek.- szóltam közbe. Mindketten lefagytak és egymást bámulták.
-Te nem tudnád elhozni. Csak én tudom elhozni.- mondta Noah lemondóan.
-Vagy ha Ashlynn kiveszi a szobát, úgy hogy téged ne ismerjenek fel. Együtt felmentek és elhozzátok.- Andrew nem is mondott rossz ötletet.
-Álnévvel kérünk egy szobát. Induljunk!- egyeztem bele a tervbe.
-És mi van ha...- nem tudta befejezni, mert elkezdtem húzni a lépcső felé. Eléggé meglepődött ahhoz, hogy csendben maradjon.
Mikor leértünk elindultam a kocsimhoz. Ő pedig megállt egy másik kocsi mellett.
-Ez az én kocsim.- tájékoztattam.
-Örülök, de én fogok vezetni. Az én kocsimmal megyünk.- parancsoló volt a hangja. Nagyon nem tetszett ez.
-Miért ne vezethetnék én? Tudsz beszélni, szóval elnavigálhatnál oda.
-Én tudom hol van, tehát én vezetek.- és be is ült a kocsijába. Épp vissza akartam vágni, mikor hallottam, hogy beindítja a kocsit. Tudtam, ha nem ülök be, elmegy egyedül. Most az egyszer átengedtem neki. Többször úgyse fogom hagyni magam.
Mikor beültem azonnal elindult. Gondoltam itt az ideje komoly dolgokról beszélgetni, innen úgyse tud menekülni.
-Mire kell nektek a varázs kereszt?- vágtam rögtön a közepébe.
-Semmi közöd hozzá.- utálom, mikor ilyen bunkón viselkedik.
-Képzeld van. Nálam is járt, szóval én is a tervetek részese lettem. Sőt, most csak én segíthetek nektek.
-Inkább maradj csöndben! Ha nem akarod, hogy felcsavarodjunk egy fára.- nézett rám mérgesen.

Sziasztok! Meghoztam egy újabb részt. Remélem ez is tetszik. Jó olvasást!

Kellett nekem az álmaimra gondolnom tegnap este. Ma éjjel megint ugyanazt álmodtam. Most az előző álmomhoz képest, nem csak egy valakit láttam mellettem, hanem ketten voltak, és az biztos, hogy fiúk. A testbeszédükből azt tudtam leszűrni, hogy éppen veszekednek. De valaki elkiáltja magát, és a srácok abbahagyják a viaskodást. Hála az égnek, még csak ritkán jönnek az álmok, ami azt jelenti, hogy még messze vagyok az eseménytől. Az utolsó két nap, már nem csak akkor jönnek, mikor alszom, hanem mint egy látomás, ébrenlét közben is látom a történéseket. Miután felkeltem, gondoltam csinálok reggelit, de Izzy már megelőzött. Sőt meg is terített. Nem értettem miért csinálta. Szomorkásan mosolyogva fordult felém.
-Jó reggelt! Csináltam kaját. Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt. Nem akartam féltékeny lenni, tudom hogy anyáék fognak velem is törődni. Csak régen láttam őket, és kicsit bepánikoltam.-  levegőt se vett, annyira hadart.
-Jó reggelt! Nyugi, megértem. És nem kellett volna ezért bocsánatot kérned. Soha nem tudnék haragudni rád ilyenért.- nyugtattam meg, mire ő egy nagyot sóhajtott.
-Köszönöm. Imádlak!- mondta, és megölelt.
-Na jó, én éhen halok, együnk már végre!- nevettem el magam és kimásztam az öleléséből.
-Baszki! Most jutott eszembe, hogy kihagytam a sót. Csak én tudom elfelejteni, megsózni a tojást.- idegeskedett.
-Nyugi! Utána lehet még sózni. Legalább nem a tojást hagytad ki.- ugrattam nevetve, mire ő is elnevette magát.
Reggeli után felhívott anya, hogy két óra és itt vannak. Gyors kitakarítottunk Izzy szobájában, mert ott fognak aludni anyáék. Mindkettőnknek kétszemélyes ágya van, így mikor jönnek anyáék, akkor ők megkapják az egyik szobát, mi pedig a másikban alszunk. Azért Izzy szobájába mennek, mert az enyémet egy hét alatt se lehetne kitakarítani. Nem nagyon tudok rendet tartani, csak a kocsimban. Mire kitakarítottunk és sütöttünk pogácsát, addigra ideértek anyáék. Nekem pont ki kellett szednem az utolsó tepsit a sütőből, így Izzy ment le eléjük. A nyitva hagyott ajtón hangos nevetések hallatszottak be. Ilyenkor mindig elkap a hiányérzet, hogy mikor nincsenek itt, egyikünk se ilyen felszabadult. Pont beraktam a mosogatóba a tepsit, mikor beléptek az ajtón.
-Szia Ashlynn! De jól néznek ki a pogik.- mondta anya mosolyogva és már rögtön kostólta is meg.
-Szia anya! Lehet, hogy jól néznek ki, de a tied a legfinomabb.- mosolyogtam rá.
-Csillagom remélem ezt meg lehet enni.- mondta apa nevetve. Mikor kicsi voltam, és anya nem állhatott fel, mert műtötték, akkor apával sütöttünk sütit. Annyira kemény lett, hogy az kutyánk se tudta elrágni. Azóta mindig felemlegeti, mikor sütök.
-Apa ebben nem segítettél, így biztos ehető.- vágtam vissza mosolyogva.
-Gyertek üljünk le a nappaliban, ne a konyhában ácsorogjunk.- hívta be őket Izzy.
-Itt van nappali? A zuhanyzó sem a folyosó végén van?- vicceskedett apa, mert az előző lakásunkban nem volt nappali.
-Nagyon vicces apa.- mondta Izzy megjátszott sértődöttséggel.- Romeo maradj nyugton! Mindjárt kijön a konyhából és majd akkor köszönsz neki, oda te nem mehetsz be!
-Romy! Jajj, de hiányoztál!- mentem oda, és öleltem meg, mire annyira rám ugrott, hogy elestünk.
-Jólvan kislányom, majd ha kiörültétek magatokat, akkor gyertek be.- mondta anya mosolyogva, majd mindannyian bementek a nappaliba. Én még ott maradtam a földön fetrengve Romeo-val. Éreztem, hogy valaki nagyon néz, így odafordultam. Nyitva maradt a bejárati ajtó, és Noah nézett be rajta.
-Segítsek?- kérdezte miközben elég furán nézett.
-Nem kell köszi, csak Romeo már régen látott.- mondtam mosolyogva.
-Hát, rendben.- mondta és elindult le a lépcsőn. Úgy beszélt velem, mintha valami idegen lennék. Majd miután apáék elmentek, megejtem azt a vacsorát náluk.
Mire beértem a nappaliba, Izzy már a munkahelyéről beszélt.
-Olyan nagy szerencsém van, hogy ő a főnököm. Az egész intézményben, ő az egyetlen normális vezető.- mesélte mosolyogva.
-Ennek nagyon örülünk. Emlékszem, mikor beállítottatok, hogy ti mentek Kaliforniába. Azt hittem ez valami egy hétig tartó ábránd. De most itt éltek.- mondta anya és már kezdett bekönnyezni, így apa átvette a szót.
-Nagyon büszkék vagyunk rátok. Én is először, mikor ideköltöztetek azt hittem, egy hét abban a lakásban, és már otthon is vagytok. De nem.- mondta apa mosolyogva.
-Nehéz volt az elején, de megérte harcolni.- mosolyogtam vissza rájuk. Izzy már nem tudott megszólalni, mert ő is sírt. Apával néztük ahogy sírnak, és közben megettük majdnem az összes pogácsát. Megbeszéltük anyáékkal, hogy holnap folytatjuk a beszélgetést, mert nagyon fáradtak voltak. Anyán látszott, hogy nem nagyon örül annak, hogy engem ennyire érdekel, és nem mondok le róla. Másnap reggel mindannyian letelepedtünk a kanapéra.
-Mióta éltek a Földön?- feltettem az első kérdést, ami először az eszembe jutott.
-Ha már a földről van szó, a virágok alá kellene újat hozni. Meghálálnák, és nem ilyen ritkán virágoznának.- anya rögtön terelte a témát. Látszott rajta, hogy ideges és nem akarja feszegetni az angyalos témát.
-Angee, ennek semmi értelme. Ideje lenne túlesni rajta.- miután anyát leállította, felém fordult- Csillagom, születésed előtt fél évvel kerültünk ide.
-Miért lettetek száműzve?- nem tudtam elképzelni azt, hogy valami rosszat tegyenek a szüleim.
-A 4. Angyal háborúban elég nagy szerepet vállaltunk anyáddal. Azonban ez a háború nem úgy ért véget, ahogy mi szerettük volna. A háború után új Főangyalt választottak. Az új Főangyal az ellenfelünk lett. Megnyerte a háborút, és nem tehettünk ellene semmit. Isten se avatkozhat bele mindenbe. Így hát akik ellene harcoltak, azok száműzve lettek.- apa szomorkásan, a semmibe nézve mesélte nekem a dolgokat.
-Egyszer azt mondtátok, hogy vissza lehet kerülni a Mennyekbe. Ti megpróbáltatok visszakerülni?- kérdeztem kíváncsian.
-Miután idekerültünk azonnal megtettünk mindent, hogy te is ott nőhess fel. Sokáig nem jártunk sikerrel, és miután megszülettél, abbahagytuk a próbálkozást. Úgy döntöttünk jobban jársz, ha emberként nevelünk fel, mert egyre kevesebb esély volt, hogy bármelyikünk is felkerüljön. Azonban, mikor meséltél az álmaidról, melyek megvalósultak, megijedtünk. Nem tudtuk, hogy hazudjunk tovább vagy mondjunk el mindent. Végül arra jutottunk, hogy elég ha csak a lényeget tudod. Reménykedtünk, hogy nem leszel túl kíváncsi. De látom, most tényleg eljött az idő, hogy minden kérdésedre válaszoljunk.
-Köszönöm apa!- örültem, hogy végre eljött ez az idő is.- Azt mondtátok, az álmaim az én képességem. Csak nekem van, vagy mindenkinek?
-Mindenkinek van. Általában különböző képességek vannak, nagyon ritka annak az esélye, hogy valakivel megegyezzen a képességed. Neked mégis ugyanaz van, mint az én anyukámnak.
-És nektek mi a képességetek?
-Anyád minimálisan tud hatni mások érzelmeire. Ezért volt az, hogy hamar megtudtál nyugodni, ha bármi történt is. Az én képességem, pedig az erőfelmérés. Meg tudom állapítani a többiek erejét.
-És az hogy lehet, hogy nekem nem látszanak az érzelmeim, míg másoknak igen?- ezt a gondolatot nem tudtam kiverni a fejemből.
-Honnan tudod, hogy nem látszanak?- apa kíváncsian nézett rám.
-Amikor átmentem Noah-hoz, Andrew miatt eszméletemet vesztettem, azt mondta, hogy nem látott rajtam érzelmet. Azt is mondta, hogy csak a démonoknak nincsenek érzelmei.- teljesen be vagyok parázva, mert mi van akkor, ha tényleg nincsenek érzelmeim.
-Andrew látja az érzelmeket? Nagyon jó képessége van. Úgy látszik te különleges vagy. Két képesség ritkán adatik meg. Neked nem látszódnak az érzelmeid, de vannak. Ne aggódj, anyád tudta alakítani az érzelmeidet, biztos vannak.- apa láthatta az arcomon az aggodalmat, és sikerült megnyugtatnia.
-Andrew ismer téged?
-Nem. Noah is nagyon pici volt, mikor utoljára láttam Helena-ékat.- apa még szomorúbb lett.
-És vajon mire kellhet nekik a varázs kereszt? Noah megkért arra, hogy vegyek át valamit egy professzortól és hozzam el neki. Egy varázs kereszt volt a dobozban.
-Hogy hívták a professzort?
-Sullivan prof. Miért?
-Ő jó varázsló. Csak ők készíthetnek varázs keresztet.
-De miért van rá szükségük?
-Sullivan mindig utánajár, hogy amit kiad a keze közül az jó célt szolgálhasson. Csak megnyugtatni tudlak, hogy nem rossz dologra használják, de hogy pontosan mire kell, azt csakis tőlük tudhatod meg.
-Értem.- van mit feldolgoznom, mit ne mondjak!
-Hova menjünk ebédelni? Pizzériába vagy kínai étterembe?- anya rögtön át akart térni más témára. Nem örülök, hogy ennyire titkolózni akar előlem.
-Pizzát együnk!- Izzy imádja a pizzát. Már az ajtóban állt, indulásra készen. Most legalább már csak olyan témák lesznek, amikről ő is tud beszélni. Nagyon sajnálom, hogy ő nem angyal. Sokkal jobb lenne, ha vele együtt kellene átélnem mindezt.
Este már indulniuk kellett haza. Apa mondta, hogyha bármi kérdésem lenne, őt nyugodtan hívhatom. Örülök, hogy bízik bennem annyira, hogy elmondja ezeket.