Sziasztok! :)
Tudom, az eleje kicsit unalmas, úgyhogy hamar rakok fel új részeket.

2.rész
Kivettem a hűtőből egy doboz jégkrémet, a szekrényből egy tábla csokit és két kanalat. Mindig ezzel vidítottuk egymást. És most tudom, hogy ráfér a boldogság hormon. Bevittem barátnőmhöz. Isabell csak ült az ágyán és nézte a falat.
-Izzy, emlékszel miért költöztünk ide?
-Persze, már sokkal hamarabb megálmodtad, hogy mi itt fogunk élni.
-Igen, és emlékszel arra, hogy pontosan mit álmodtam?- ezen elgondolkozott.
-Úristen! Pont ezt a napot, ugyanezekkel a történésekkel. Ezt hogy? Úristen!
-Így van. Majd megoldjuk, hidd el. Amúgy az előbb láttam, hogy szinte ugyanazokkal a szavakkal, amikkel te, lerohant a lépcsőn, miközben a bátyjával üvöltöztek.
-Tényleg? Ne haragudj rám! Csak ez a mai nap, nekem kicsit sok volt. Lehet, hogy nem voltunk régóta együtt, de azért kicsit zavar, hogy nem is szeretett. Pedig én már lassan kezdtem beleszeretni. Mi lett volna akkor, ha Hannah nem látja meg őket, és én beleszeretek?
-Erre ne is gondolj. Hannah meglátta, most már tudod milyen ember. Hoztam lime-os fagyit.
-Imádlak! De a fagyit még nálad is jobban. Na dobd le magad ide, és zabáljuk fel.
Miután megettük az egész doboz fagyit a tábla csokival, már annyira kifáradtunk hogy rögtön el is aludtunk az ágyban. De persze előtte megbeszéltük a ma történteket. Mindketten egyetértettünk, hogy túl nagy lett volna a szerencsénk, ha két ilyen helyes srác a szomszédunk, és még kedvesek is. Persze, ettől nem ábrándult ki a fiatalabb testvérből.
-Láttad a hatalmas zöld szemeit? És a tökéletes aranybarna haját, akár egy modellé?! Tuti 10/10-es teste van! - áradozott róla.
Már eltelt egy hét a szomszédokkal való találkozástól. Hála az égnek, nem futottunk össze a folyosón egyikükkel sem. Egyre jobban hozzászokunk ahhoz, hogy mindent nekünk kell elintéznünk, nincsenek itt a szüleink, hogy segítsenek nekünk. Bár hazajárunk hozzájuk vagy ők jönnek hozzánk, attól még nagyon hiányzik a régi életünk. Főleg, hogy ha majd megint előjönnek az álmaim akkor nem tudok anyához fordulni. Mióta elköltöztünk, azóta csak egyszer, tegnap éjjel volt álmom. Én, ha álmodok akkor az nagy eséllyel meg is fog történni. Nekem ez az angyal képességem. Ja, igen. Nem is mondtam. Én angyal vagyok. Egy bukott angyal, ami azt jelenti, hogy száműzve vagyok a Mennyországból. Anyukám próbált úgy nevelni, hogy még van esély arra, hogy visszakerüljön a családunk Isten közelébe. Nincs megadva, hogyan kerülhetünk újra a Mennybe. Annyit lehet tudni, hogy ha Isten valami olyat lát, amitől megbocsát, akkor megkegyelmez, és nem kell száműzöttként élnünk. De én már nem is gondolkozok ezen. Itt élek a Földön, és nekem ennyi elég. Tegnap este egy olyan álmom volt, hogy valakivel be voltam zárva egy cellába, és valaki megpróbálta kinyitni az ajtót. A záron nem volt lyuk, tehát nem kulccsal nyílik. Csak ennyi maradt meg. De minél közelebb érünk az eseményhez annál több részletet álmodok meg. Arcokra sosem emlékszem, mindig másból kell kitalálnom éppen kivel történik meg.
Reggeliztünk az asztalnál Isabellel, mikor kopogtak.
-Izzy légyszíves nyisd ki, addig elmosogatok. Aztán indulhatunk felőlem.
-Rendben. Siess, nem akarok megint miattad elkésni, a végén kirúgnak, és akkor mehetünk az utcára.
-Jólvan, sietek.
Nekiálltam mosogatni, de nem sikerült befejeznem, mivel Isabell bekiáltott, hogy engem keresnek. Gyorsan helyet cseréltünk, ő mosogat addig, bár utálja ezt. Legalább nem miattam fogunk elkésni. Mikor meglátom ki van az ajtóban, teljesen ledöbbenek. A "kedves" szomszédunk az.
-Szia! Tudom nem kezdődött valami jól a kapcsolatunk, de most mégis tőled kell segítséget kérnem.
-Szia! Na igen, mindenhogy fogalmaznék, csak úgy nem, hogy jól sikerült. Mégis miben kéred a segítségem? Esetleg a vézna karjaid nem bírnak el valamit, és nekem kéne arrébb cipelnem?
-Na te sem vagy a kedvesség angyala. Úgy tudom, a Stanfordra jársz, igaz?
-Igen.
-Az egyik tanár az ismerősöm. Úgy volt, hogy ma találkozunk és átveszek tőle valamit, de közbejöttek bizonyos dolgok, és még ma el kéne hozni tőle. Megtennéd, hogy elmész érte és elhozod? Meghálálnám.- elég titokzatosan beszélt.
-Remélem nem valami drogügyletbe keversz bele.
-Kinézed belőlem, hogy drogokkal kereskedem?
-Még nem ismerlek, de a viselkedésedből kitelik.
-Kössz a bizalmat. Reméltem, hogy nem ítélsz elsőre, de tudod a remény hal meg utoljára.
-Rendben elhozom neked. Melyik tanárt kell megkeresnem?
-Sullivan professzort. Elég, ha azt mondod, hogy én küldtelek, és hogy a megbeszéltek szerint halad minden. Köszönöm!
-Oké,de mégis hogy gondolod, majd odamegyek és mondom neki, hogy "a szomszéd srác küldött, életemben kétszer találkoztam vele, a nevét sem tudom, de azért legyen szíves odaadni azt a titokzatos valamit." Vagy mégis mit mondjak neki, elárulnád nekem?
-Jaa, bocs. Tényleg, a nevem Noah Johnson. Ha már ilyen szépen megkérdezted a nevem, nyugodtan elárulhatnád te is, hogy tudjam mondani a profnak hogy kit küldök.
-Ashlynn Williams.
-Köszönöm. Délután 5-től már itthon vagyok, bármikor hozhatod utána.
-Rendben, majd meglátom, mikor érek rá.
-Köszönöm!- annyiszor megköszönte már, nekem ebben a dologban valami bűzlik.
-Hogyhogy ilyen kedves vagy hozzám? Azt vártam tőled, hogy majd kiadod parancsba, és megfenyegetsz ha nemet mondok- mondtam vigyorogva, hogy azért ne tűnjek olyan bunkónak.
-Rájöttem, lehet kicsit túloztam első alkalomkor, bocsánatot kérek. Nem vagyok mindig ilyen.
-Én sem voltam a legjobb formában, úgyhogy megértelek, és én is sajnálom.
Isabell rohant ki az ajtón a táskáinkkal, kezében a kocsi kulccsal. Elég furán nézhettem rá, mivel megkopogtatta az óráját és szinte kiabált.
-Mondtam, hogy nem akarok elkésni! Ha nem indulunk el azonnal, akkor viszont az lesz a vége. És megint ki miatt? Hát miattad!
-Nyugi, mehetünk is. Időben oda fogsz érni. Főleg, hogy ma nekem is hamarabb kell mennem.
-Na látod, te meg itt jártatod a szádat, ahelyett hogy mennénk.
-Rendben lányok, én szerintem elköszönök. Sziasztok! Ashlynn akkor este még beszélünk.
-Hali!
Izzy már futott is a kocsihoz. Nem értem miért siet ennyire, mikor még bőven van időnk. Még jó hogy nekem van jogsim, különben minden reggel itt hagyna.
-Nem hiszem el, hogy azért fogok elkésni, mert neked pont most kell megbeszélned a szomszéddal mikor mentek randizni.
-Nem randizunk, megkért, hogy hozzak el valamit az egyetemről. Este meg átviszem neki, ennyi az egész.
Sikerült megmentenem az életem, azzal hogy időben bevittem a munkahelyére. Komolyan mondom annyira pontos akar lenni mindenben, hogy az már túlzás. Gondoltam első óra előtt gyors megkeresem a professzort, hogy ne kelljen szünetekben, vagy órák után keresgélnem. Ilyenkor még mindenki az irodájában van. Oda mentem a titkárnőhöz, aki elmondta melyik iroda Sullivan-é. Bekopogtam, majd egy "igen" után beléptem.
-Jónapot Sullivan professzor! Engem Noah Johnson küldött, hogy átvegyek valamit magától. És üzeni, hogy a megbeszéltek szerint halad minden.
-Köszönöm Miss Williams! Ez lenne az a doboz. Kívánjon sok sikert neki a nevemben is.
-Rendben, viszlát!
Egy nagyjából spirál füzet nagyságú a doboz, de 10 centi széles. Nehezebbre számítottam. A nap átlagosan telt el, mikor hazaértünk, rögtön beküldtem a szobájába pihenni Izzy-t, mivel egész nap tiszta ideg volt. Rá fér egy kis alvás, remélhetőleg az segít neki. Gondoltam csinálok valami sütit, annyira megkívántam. Sütöttem kakaós és fahéjas csigát, anya receptje szerint. Mikor készen lettek, már 6 óra volt. Gondoltam átviszem a dobozt. Raktam egy tányérra csigákat. Adok nekik, hátha kialakul közöttünk, valami jó szomszédság. Igaz, nem reménykedek benne túlságosan. Az előző szomszédainkkal se voltunk jóban. Minden nap hatalmas bulikat tartottak. Én nem vagyok az a bulizós típus. Nem bírom azokat, akik menőnek akarnak tűnni, közben pedig mindig utánoznak valakit. Benéztem Izzy-hez, aludt mint a bunda. Halkan kimentem a lakásból, bekopogtam a szomszédba. Nem kellett sokat várnom, mikor nyílt az ajtó.
-Szia! Gyere beljebb.- invitált a lakásába Noah.
-Szia! Elhoztam a dobozt, és megkért rá a professzor, hogy kívánjak sok sikert az ő nevében is.
-Azt ugye nem mondta el, hogy mihez?
-Nem, mindketten elég titokzatosak vagytok. Hoztam még sütit, az előbb készült el.
-Te sütötted ezeket? De jól néznek ki.- elvette tőlem a tányért és mondta, hogy mindjárt jön.
Nézelődtem, mert sok mindent elárul az emberről a lakása. A miénken is látszott, hogy két különböző személyiség él együtt. Ez egy divatos nappali volt. Mintha egy katalógusban lennék, annyira a helyén volt minden. A falon lévő festményt néztem, mikor valaki hátulról lefogott és elkábított.
Arra keltem fel, hogy üvöltöznek a fejem fölött.
-Honnan tudtam volna, hogy nem egy démon?
-Miből gondoltad, hogy démon? Hozott nekünk sütit, és még segített is nekem. Egy démon nem tesz ilyet, öcskös!- Noah hangját felismertem.
-Nem látok semmilyen érzelmet. Csak egy démonnak nincsenek érzelmei.
Végre sikerült kinyitnom a szemem, és megpróbáltam felülni.
-Ne erőlködj, pihenj nyugodtan.- Noah tett a fejem alá egy párnát, hogy kényelmesebbé tegye a padlót, majd a kezembe adott egy pohár vizet.
-Köszi! Mi történt?- még nem voltam teljesen magamnál, hogy felfogjam a történteket.
-Az én drágalátos testvérem azt hitte, hogy betörő vagy és leütött.
-Nem tudom melyik nép szokása ez a vendéglátás, de avassatok be, hogy oda még véletlenül se utazzak el.- mondtam mosolyogva, hogy oldjam azt a feszültséget ami ott vibrált a levegőben.
-Ne haragudj, csak meglepődtem hogy valaki áll a lakásunkban. Teljesen leblokkoltam.- mentegetőzött a fiatalabb Johnson.
-Nyugi, nem kell ez a süket duma, hallottam az előbb, hogy mi történt valójában. Fáj is a fejem ettől a hülye démonírtótól. Még senki nem használta rajtam a legerősebbet.
Mindketten nagy szemekkel néztek rám. Nem éppen sikerült felfogniuk, hogy mit is mondtam. Vártam egy kicsit, addig úgy is jobban leszek, talán annyi idő alatt eljut a tudatukig a mondandóm.
-Mégis ki vagy te?- kérdezte a támadóm.
-Ashlynn Williams.
-Ő pedig az öcsém Andrew Johnson. Most hogy túlestünk a bemutatkozáson, válaszolj a kérdésre. Ki vagy te?
-Ha már ilyen szépen kértek, leszek olyan kedves és elárulom a legnagyobb titkomat nektek.- mondtam ironikusan.- Még mit nem! Először én akarom tudni, honnan szereztétek be ezt a démonírtót.- démonírtót csak boszorkányok hozhatnak létre, és megfelelő okkal adhatják el. Apa kiskoromban, mesélt róluk pár dolgot. Imádtam, mikor esti mese helyett ilyenekről beszélgettünk. De egy jó pár éve, már nem is beszélünk ilyenekről.
-Mi kérdeztünk előbb.- makacskodott Andrew. Csakhogy emberére talált.
-Te ütöttél le, szóval csak megjár nekem annyi, hogy először ti válaszoljatok.
-Elég ebből! Egy boszorkánytól szereztük. Gondoltuk nem árt, ha tartunk magunknál, kitudja mikor támadnak meg minket.-válaszolt Noah kedvesen.
-Mégis miért támadnának meg titeket a démonok?
-Már válaszoltunk. Most te jössz!- erősködött Andrew.- Honnan tudod, hogy ez a legerősebb démonírtó?- kezdett idegesíteni a modora. Ő kábított le, de azért elég bunkó hangnemben beszélt velem.
-Nekem is van több fajtából.
-Miért?
-Ugyanazért amiért nektek. Védem magam, az alvilágiaktól.
-Ki vagy te?
-Ugyanaz, mint ti. Bukott angyal.
-Honnan jöttél rá?- kérdezte ijedten Noah.
-Túl sok bennünk a közös.- rebegtettem a pilláimat, ahogy a legtöbb lány szokta.- Ja nem, megnéztem mi van a dobozban.
-Ez pofátlanság, tudod?- kérdezte sértődötten.
-Persze, mint ahogy az is, hogy engem is belekeversz a dolgaidba. Tudod jól, hogy ez megjegyzi, kinél volt. Akárhogyan csomagolod be, nem akadályozza meg a feladataiban.- akadtam ki.
-Tudom, de ha ennyire jól ismered, akkor azt is tudnod kell, hogy minél több fajtádbeli fogja meg, annál könnyebb lesz használni. Az ember hozzáérhet, ő ebben semlegesnek számít, az olyan mintha csak emlék lenne, de erőt nem rejt el. Így csak jól jártam, hogy te is angyal vagy.- mondta büszkén. Itt lett elegem.
-Azt se tudom, hogy mire kell nektek ez a varázs kereszt, de belekevertetek az ügyetekbe. Úgyhogy most hallgatom a meséteket. Mégis mit terveztek?
-Bátyuskám, ezt meghagyom neked. Én addig csinálok valami vacsit, ha már úgyse tudunk elmenni kajáért.- ezzel ki is vonult a szobából.
-Szerintem üljünk fel a kanapéra.- javasolta Noah.
Már nem szédültem annyira, így segítség nélkül is fel tudtam volna állni, de Noah a kezét nyújtotta, és felhúzott. Miután én leültem az egyik fotelbe, ő pedig velem szemben a kanapéra, egy jó pár percig csendben voltunk. Ő azon gondolkozott, honnan kezdje a történetüket, én pedig nézelődtem, - ha esetleg mégse úgy alakulna a beszélgetés, ahogy remélem - mivel tudom megvédeni magam.
-Mi is a vezeték nevetek?- kérdeztem, hátha apa mesélt már az ő családjukról régebben.
-Johnson, neked pedig Williams, ugye? Hallottam már rólatok. Gondolom rokonod Angelina és George Williams.- rossz ötlet volt megkérdeznem, mert elkezdte terelni a témát. Valahogy kedvesen vissza kéne terelnem a szót, mert eléggé hangulatingadozó, és a végén még nem mond semmit. Ha már ezeken keresztül mentem, válaszokat is akartam kapni.
-A szüleim, honnan hallottál róluk?
-A 4. Angyal háború leghíresebb harcosai. Anyukám egyszer mesélt arról a háborúról, és szinte ódákat zengett a szüleidről.- én erről nem is tudtam. Legalább lesz miről beszélnem anyáékkal mikor legközelebb hazamegyek.
-És a te szüleiddel mi a helyzet?- kérdeztem udvarias hangsúllyal.
-Édesapám meghalt a háborúban, még mikor kicsi voltam. Édesanyám sok mindent feláldozott értem, és az öcsémért, ezt soha nem tudom majd meghálálni neki. Most meg az új vezetőségnek nem tetszett valami velünk kapcsolatban. Anyukám szerencsére fennmaradhatott, de Andrew-val együtt 4 éve száműztek minket.
-Nagyon sajnálom, hogy édesapáddal nem tudtál találkozni. Te ott nőttél fel?- kérdeztem meglepetten. Én itt születtem a Földön, még sose jártam fent a Mennyekben. Már a szüleim is bukott angyalok voltak. Azt nem tudom, hogy ők éltek-e ott. Ha erre terelődött a téma, akkor mindig nagyon ügyesen elterelték, én pedig nem akartam erősködni.
-Igen, egészen 19 éves koromig. Előtte 2 évvel új Főangyalt választottak, és neki nem tetszett, hogy mi elmondjuk a véleményünket, nem hódoltunk be neki és az új törvényeinek. Teljesen megváltoztatta fent az életet, és sikerült lyukat beszélnie mindenki hasába azzal, hogy ő csak jobbá teszi az életet számunkra.
-Szóval akkor te most 23 éves vagy?
-Nem, még csak 22. Még kell egy kis idő a 23-hoz. Te?
-20. Öcséd hány éves?
-Ő két hete töltötte be a 20-at.
-Ha már te tudod hány évesek vagyunk, én is kíváncsi lennék a barátnőd életkorára.- jött a nappaliba Andrew, a kezét törölgetve.
-Ő nemrég lett 19 éves. Még mielőtt feltennéd a többi kérdésed róla...
-Honnan veszed, hogy még akarok kérdezni róla?- vágott a szavamba.
-Látszik rajtad az érdeklődés, és gondolom a letörhetetlen vigyor sem a vacsi miatt van az arcodon.- mondtam neki mosolyogva.- Na de most komolyan, ne engem faggass, ha valamit tudni akarsz róla, őt kérdezd.- láttam rajta az érdeklődést Izzy iránt. Éreztem, hogy nem csak egynek akarja a sok közül. Remélem igazam lesz, mert a megérzéseim jók szoktak lenni.
-Rendben. Amúgy beraktam a sütőbe a pizzákat. Van gombás, szalámis és vegetáriánus. Remélem valamelyiket szereted, ha már úgyis itt maradsz vacsira.
-Köszönöm, de nem vagyok éhes, és lassan vissza kéne mennem. Lefárasztott ez a nap, és még nincs vége...- miközben válaszoltam Andrew-nak, Noah elég kíváncsi arccal figyelt. Kicsit ijesztő volt. Mintha rájött volna valami fontosra.
-Legközelebb majd viszont szeretném, ha itt töltenél egy vacsorát. Bocsánatkérésképp azért, ami ma történt.- Andrew halványan mosolyogva próbált bocsánatot kérni.
-Ha majd úgyis jössz még, most pedig nagyon fáradt vagy, jobb lesz ha hazamész.- tanácsolta Noah.
-Meg tudom várni a magyaráza...- nem tudtam befejezni, mert Noah közbevágott. Nem igaz, hogy nem tudják megvárni amíg befejezem a mondatom. Állandóan a szavamba vágnak.
-Majd a következő alkalomkor is ráér. Ne aggódj ez miatt, nem olyan nagy dolog. Jóéjt!- kilökdösött az ajtón, és még az orrom előtt be is vágta az ajtót. Ennél bunkóbb se lehetett volna. Nem igaz, miért pont ők laknak a szomszédban? Miért nem két aranyos nyugdíjas? Már most elegem van belőlük, mi lesz később?